Ha valaki több mint fél év kapcsolat után sem hajlandó szándékosan a nevén, vagy valami kedves becenéven hívni párját arról az emberről ill. helyzetről mi a véleményetek?

Szerintem nem kötelező becézni a másikat, attól még semmivel nem kevesebb az a pár illetve kapcsolt.

Viszont akkor hogy hívja az illető a párját ha a nevén sem szólítja?

Ajj Te buta #3 - as ! Hát Te sem értetted a kérdést ejnyee. Ha amit ide írtál (kérdező!) a leírásba írtad volna, értenénk. :D

Szerintem ez kicsit Proli és beteges! Annyit nem tud mondani, hogy " Hé Gergő (nem tudom, hogy hívnak! :D ) add már ide a sót vagy valami... !? :/

orvosi eset vagytok az tuti.a brit tudósok

vizsgáljanak át!

...vagy csak szimplán nem szeret/kedvel. Anyukám még mondogatta aposanak ( aki amugy full kretén volt vele), ha valamit mondott neki, h jöjjön ide, menjen oda. :D

Egyből ez jutott eszembe.

Anyu azt mondta, h az oreget bántotta, h anyu nem mondta neki, h " apuka" . Csak a problem az volt, h a viselkedése, stb nem volt olyan, h eleve bárhogy is megszolitsa ot. ( nem részletezem miert, de lenyeg, h nem volt se minta apa, se nagyapa, se férj, inkabb egy undorito aljadek, akire a szo sem erdemes)...

Szoval ez ugrott be igy egyből.

A szüleim együtt vannak ~25 éve és évi szinten se hívják egymást a keresztnevükön, vagy "aranyos" beceneveken.

Nagyszülőknél ugyanez a helyzet, pedig papáék pl 57 éve vannak együtt.

Ezek nyomán én sem látom be, hogy ez mitől lenne kötelező, vagy egy kapcsolat fontos alapköve.

Egek, mintha a páromat hallanám a kapcsolatunk kezdetén. :)

Ő folyamatosan becéz, tucatnyi néven szólít, és a keresztnevemet is imádja variálni.

Én egyszerűen nem ilyen vagyok - pedig én vagyok a nő. Nem jön a számra a kicsim meg a szivem meg a nyuszó (nem is férfias ez szerintem :D), a neveket meg egyszerűen nálunk nem jellemző használni. Mármint társaságban persze, ha szólok valamiért, de egymás között nem szólítom meg minden alkalommal, hogy Petikém így meg úgy. Meg simán "szeretlek", és nem "szeretlek, Peti".

Eleinte ezen borzasztóan kiakadt a párom is, hozzád hasonlóan. Hogy őszinte legyek, nekem ez fel sem tűnt addig, amíg ő nem kezdte szóvá tenni, meg nem aggodalmaskodott. Akkor belegondoltam... engem sem szólítottak soha a nevemen a szülők, csak ha rossz fát tettem a tűzre, idősebb korban meg csak akkor, ha komoly dologról beszéltünk. És igen, ösztönösen én is így használom - ha a nevén szólítom a páromat, akkor tudja, hogy itten bizony komolykodás lesz. :)

Szóval én ezt elmagyaráztam a páromnak, jeleztem azt is, hogy nekem ez így természetes, és egyszerűen idegen a számomra a kényszeres szólítgatás - akkor is az, ha kéri, és jelzi.

Ő ezt megértette, azóta nincs gond vele, nem érzi magát kevesebbnek, és nem gondolja, hogy ettől ne szeretném. :)

Javaslom neked is az őszinte beszélgetést, könnyen kiderülhet valami hasonló. Nem feltétlenül kell, hogy gond legyen a háttérben. :)

26N