Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért kell így lennie?

Figyelt kérdés
Miért van az, hogy két ember, akik szerelmesek voltak, akár évekig is együtt jártak, egymás minden rezzenését ismerték, aztán egyszer csak vége. Persze, a kapcsolatoknak nagyrészt az a sorsa, hogy egyszer vége legyen (tisztelet a néhány kivételnek, akik akár egy életet is leélnek egymás mellett onnantól, hogy összejöttek), de akkor is… miért kell ennek azt jelentenie, hogy odavesszen egy emberi kötődés, egy igazi kapcsolat, amikor mindent tudsz már a másikról, hogy aztán elkezdhess mindent elölről újra felépíteni… mi van, ha már a lelked is kitártad a másik előtt és vége…Mikor az volt az egyetlen „bűne” a kapcsolatnak, hogy elmúlt a szerelem. Aztán hónapok telnek el, és a másikról még csak annyit sem tudsz, merre éli világát, holott előtte évekig mindent együtt éltetek át. Ennek miért kell így lennie? Miért az az általános hozzáállás, hogy ha egyszer vége lett, azt örökre le kell zárni, el kell felejteni?

2017. febr. 9. 20:46
 1/3 anonim ***** válasza:

azért van így, mert NEM ÁPOLJÁK a kapcsolatot, hanem mindenki csak saját magával van eltelve és a kapcsolatra nem áldoznak időt, hogy fenn tartsák.


"Miért az az általános hozzáállás, hogy ha egyszer vége lett, azt örökre le kell zárni, el kell felejteni?"

mert ami egyszer nem működött, azt minek kell újra melegíteni?

egy kapcsolatban egyszer van csak lehetőség, egyszer adsz esélyt, hogy az működjön, de ahhoz mind a két fél erőteljes energiabefektetése szükséges, hogy működjön.

ha már egyszer nem tettetek meg mindent a kapcsolatért, akkor minek második esély? ja, előbb p..fára kell esni, hogy rájöjj, hogy a kapcsolatért is kéne tenni valamit? nem elég csak szimplán tudni, hogy tegyél mind a kettőtök érdekében hogy jó legyen nektek?

2017. febr. 9. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Nyilván ha nem tudod lezárni, elfelejteni, akkor továbblépni, új kapcsolatot kezdeni sem tudsz majd. Ez nem is lenne fair az új partnerrel szemben, mert ilyenkor mindenki elvárja a "tiszta lapot".

Természetesen a szép emlékek sokszor örökre megmaradnak, mert azokra jó visszagondolni, az ember elteszi őket egy "fiókba" az agyában, és ott örződnek. Ugyanúgy van ez, mint egy szép utazással, nyaralással, kirándulással. 34F

2017. febr. 9. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Vannak akik normális, lazább viszonyt tudnak ápolni az exükkel, viszont ezt érthető módon a párok másik tagjai nem igazán szokták értékelni és az embernek a jelen a jövő fontosabb mindig mint a múlt így tiszta lappal indulni egyszerűbb.
2017. febr. 9. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!