Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nők, el tudnátok magyarázni és megértetni az érzéseiteket, gondolataitokat?
Kedves nők!
Az utóbbi időben kiderült, hogy a szakmai sikereimből felépített önbizalmammal semmire sem megyek, mert a nők érzéseit, gondolatait képtelen vagyok értelmezni. Természetesen ezt ne hímsovinizmusnak gondoljátok. Feltehetőleg velem vannak problémák, autisztikus hajlamok, mert kiskoromban például ráztam a kezem, szerettem az ismétlődő mozgásokat, tehát bőven elképzelhető, hogy az itt felsorakoztatott kérdések és problémák másnak teljesen egyértelműek, csak nekem nem.
Miért van az, hogy ha elmondom egy beszélgetés vagy kapcsolat elején, hogy meg szoktam bántani akaratlanul embereket, és ezt ki is hangsúlyozom, ennek ellenére összejövünk és ha véletlenül, akaratlanul teszek valamit, mégis szakítás történik?
De ez olyan mértékben, hogy az illető még a beszélgetést is megszakítja velem.
Ugyanakkor tudom, hogy egy ismerkedés elején nem szabad nagyon szidni saját magunkat, mert abból arra következtet a másik fél, hogy önbizalomhiány van, így az esetek többségében előre elvágódik a beszélgetés még azelőtt, hogy kapcsolat kialakulhatna.
Hogyan kellene ezt akkor felvezetni? Nem értem.
Következő dolog: ha a megbántó fél egy szakítás után bocsánatért esedezik, akár még rózsát is visz annak, akit megbántott (akaratlanul), a másik fél miért nem tud megbocsátani? Miért kell egyből arra gondolni, hogy újra elkövetné ugyanazt a hibát a megbántó fél? Ez kicsit olyan, mintha minden bűnelkövetőt életfogytiglanra ítélnénk, mert esélye sincs megjavulni. Ezt sem értem.
Igazából azt sem értem, hogy ha valaki külön hangsúlyozza, hogy akaratlanul megbánt embereket, és látszik is rajta, hogy azért leplezni próbálja a lelki problémáit, de vannak neki, akkor a megbántás és a sérelmek ellenére miért nem lehet neki is kedvezni? Vagy legalább megtartani egy beszélgetést? Hiszen a beszélgetés lezárásával a megbántó félnek ez úgy fog lejönni, hogy ő véletlenül "kb embert ölt", ezért utálva van a bocsánatkérése ellenére.
Nők, ennyire természetes dolog nem adni második esélyt? Nektek nem fáj az, ha letörlitek, letiltjátok a másik felet?
Lehet, hogy én vagyok túl ragaszkodó, de én már azt sem tudnám letiltani, akivel 1 hetet beszélgettem és mondjuk az alatt a hét alatt megbántott.
Semmiféle rossz szándék nincs a kérdésemben, csak jó lenne, ha valaki segítene megérteni ezeket.
válasza:Dehát én törekszek a változásra, csak volt már, hogy nem is értettem, hogy egy adott ember egy mondaton vagy kijelentésen miért sértődik meg. Egyszerűen többször átgondolva sem.
De ettől én még nem akarok rosszat neki és senkinek sem...
válasza:Kérdező! Teljesen akaratlanul ejts le a földre egy tányért. Ugyanúgy el fog törni, mintha földhöz vágod. Igaz?
Na most, ha bocsánatot kérsz a darabjaitól, mi fog történni? Összeragad a tányér, mintha mi sem történt volna? Ugye nem?
Az embernek számolni kell a következményekkel. Az qrvára nem elég, ha jelzed valakinek, hogy tökön fogod rúgni, mert attól még ugyanúgy fáj neki.
Ha tudod magadról, hogy mi a hibád, akkor te fogd vissza magad, ne a másiktól várj megbocsátást.
válasza:"ha elmondom egy beszélgetés vagy kapcsolat elején, hogy meg szoktam bántani akaratlanul embereket"
Ezt minek elmondani? Ez egyértelmű, mindenkivel előfordul, nincs mit ragozni rajta.
"Hogyan kellene ezt akkor felvezetni? Nem értem."
Nem kell felsorolni a jó és a rossz tulajdonságaidat. Nem állásinterjú, ahol konkrétan kell listát adni magadról. Az ismerkedés lényege az, hogy ISMERJÉTEK meg egymást. töltsetek időt együtt, ha kérdez, akkor válaszolj őszintén, amúgy meg majd meglátja, hogy mik a rossz tulajdonságaid. Nem kell rátukmálni. (A jókat se) Ha így működne a párválasztás, akkor küldenél egy listát neten valakinek, hogy milyen vagy, meg ő is neked, és ha az alapján minden klappol, akkor ásó-kapa-nagyharang, tökéletes pár vagytok.
Viszont az emberek komplexebbek annál, hogy felsorolt tulajdonságok alapján lehessen őket megítélni.
Másrészt: mi számít rossznak meg jónak? Én pl azt mondom magamról, hogy ragaszkodó vagyok. Az exem kihajított miatta, mert túl sok voltam neki, a jelenlegi párom meg el se tudna képzelni máshogy egy kapcsolatot. Vagy pl azt mondom, hogy rendetlen vagyok... ki szerint? A tisztaságmániás anyám szerint mindig az voltam, a legjobb barátnőm meg mindig ámult, hogy milyen rendet tartok.. Szóval teljesen egyéni, hogy kinek mi, és milyen mértékben számít hibának.
"ha a megbántó fél egy szakítás után bocsánatért esedezik, akár még rózsát is visz annak, akit megbántott (akaratlanul), a másik fél miért nem tud megbocsátani?"
Megbocsájtani szerintem elég sokan meg tudnak. De ettől még miért kéne újrakezdeni a kapcsolatot? Nem jönnék össze egy exemmel se újra. Apróságok miatt nem dobáltuk ki egymást, a komoly problémák pedig igenis újra előjönnének.
" ennyire természetes dolog nem adni második esélyt? Nektek nem fáj az, ha letörlitek, letiltjátok a másik felet?"
Nekem rossz érzés szokott lenni, de az évek során megtanultam, hogy egyszerűen muszáj, különben eltaposnak. Régen én is vállaltam, hadd bántson valaki, én eltűröm, jó fej leszek vele továbbra is, nem küldöm el.... teljesen tönkrementem, kihasználtak. Fontosabb a saját lelki egészségem.
Nem, nem küldök el mindenkit örökre egy rossz mondat után, de van egy határ.
válasza:Ha még a beszélgetést is megszakítja, azért az elég bunkó beszólás lehetett részedről.
Én azt gondolom, hogy az ismerkedési szakaszba nem fér bele a másik megbántása. Van amikor jár második esély, de ez attól függ, mivel bántottad meg.
Értem én az érveiteket, de én minden erőmmel igyekszek nem megbántani senkit, mégis sikerül... Újra és újra.
1 hónapnál hosszabb kapcsolatom még nem volt, pedig 27 éves leszek. De csak 22 éves korom óta ismerkedek és már most tiszta depresszió vagyok, amin most már csak egy pszichológus fog tudni (talán) segíteni, mert a legutóbbi megbántásom miatt utálom magam, holott nem direkt tettem azt, amit tettem.
válasza:Maga a probléma az volt, hogy féltem.
Féltem a lánytól, mert véleményem szerint nem tudtuk rendesen megismerni egymást ennyi idő alatt és attól tartottam, gyereket akarna csinálni 27 évesen.
És féltem a saját anyámtól, hogy mit fog szólni, ha kiderül, hogy első találkozástól a lányhoz járok fel.
És persze furcsa volt, hogy nem szervezünk közös programokat az ismerkedés elejétől.
Ezeket egy másik lánnyal beszéltem meg, egy baráttal, akit több éve ismerek és lényeg az, hogy kiderült a barátnő számára, hogy én "kibeszélem" őt, pedig csak valakivel meg akartam vitatni a félelmeimet és bátorítást nyerni.
Tudom, rossz útját választottam ennek, de nem tudtam, mit csináljak.
válasza:"de nem tudtam, mit csináljak."
Mondjuk, hát, öhm, nem is tudom, talán, esetleg.... beszéld meg a dolgaidat a pároddal???? Mert csak kettőtökre tartozik.
Attól tartottam, hogy egy felnőtt nő kinevetne és gyerekesnek gondolna, ha ilyen problémákkal előállok...
És igaza is lett volna, de ha így "mutatkozok be" neki, akkor azzal is véget ért volna a kapcsolat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!