Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek melyik a nagyobb...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek melyik a nagyobb bunkóság?

Figyelt kérdés

A barátom kiakadt, hogy amikor nálam aludt, és én rosszul voltam, (hányingerem volt és hőemelkedésem), akkor elmentem egy másik ágyba, hogy egyedül aludjak, és ne mellette. Elmondtam neki, hogy miért másztam át máshová aludni, de szerinte ez akkor is nagyon nagy bunkóság volt részemről, pedig az az ágy is ugyanott van, ahol ő is aludt, tehát egy helyiségben aludtunk. Szerintem ez nem bunkóság, mert azért másztam át másik ágyra, mert izzadtam, mint egy ló, és azt hittem, kitaccsolok, és ilyen helyzetben nem kívántam mellette szenvedni.

Tegnap felhívott telefonon a pasim, és beszélgetés közben egyszercsak hallottam a csorgást... Konkrétan telefon beszélgetés közben hugyozott. Nem hisztiztem, csak megkértem, hogy tiszteljen meg annyival, hogyha telefonon beszélünk, és el akar menni wc-re, akkor arra az időre tegye le a telefont. Erre ő mondta, hogy a falon is áthallatszik, ha valaki pisil általában, és akkor nem zavar... Ráadásul én vagyok a bunkó kettőnk közül, mert átfeküdtem egy másik ágyra... Tisztában vagyok benne, hogy a legtöbb wc-ből gyakran a falakon át is kihallatszik, hogy mi folyik odabent. Ez egyáltalán nem zavar és nem is érdekel. Viszont szerintem tahóság telefonálás közben csurgatni, mert hiába vagyunk együtt már 2 éve, nem kívánom végighallgatni a telefonon, amint pisál...

Ti mit gondoltok? Tényleg én vagyok a bunkó?



2017. febr. 27. 17:10
1 2
 1/14 A kérdező kommentje:
*tisztában vagyok vele - bocsi, autocorrect...
2017. febr. 27. 17:12
 2/14 anonim ***** válasza:
96%

Nem. Nem voltál bunkő, abszolút érthető, hogy átmentél másik ágyba.


Pasi viszont az volt. Lehet azért gondolom így, mert nő vagyok, de nekem totál ciki lenne, ha a párom telefonon keresztül hallaná, hogy pisilek. Élőben azért más...

2017. febr. 27. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
94%
Én azt gondolom, hogy a pasid gyerek, nem pedig férfi. Vihar egy pohár vízben...
2017. febr. 27. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
56%
Szerintem egyik sem volt bunkosag, szoval legalabb gyerekesseg tekinteteben osszeilletek. En is szoktam nokent pisiles kozben telefonalni a parommal, nincs abban semmi.
2017. febr. 27. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
77%
Szerintem ti nagyon unatkoztok és felváltva generáltok problémákat, hogy történjen valami izgi is.
2017. febr. 27. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
66%
Egyik sem bunkóság szerintem. Ti direkt csesztetitek egymást, úgy vettem észre.
2017. febr. 27. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
86%
Soha nem fogom megerteni az ilyen kapcsolatokat, ahol egymasnak generaljak az idiotabbnal idiotabb problemakat. Komolyan felnott emberkent ennyi idotok van?
2017. febr. 27. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:

Én meg azt nem értem, hogy aki képtelen a kérdésre válaszolni, az miért ír válaszokat kérdések alá. Nem arra voltam kíváncsi, hogy egyesek egy kiírt kérdés alapján totál ismeretlenül mit gondolnak arról, aminek köze nincs a kérdésemhez.

Aki a kérdésre válaszolt, mert rendelkezik ennyi intelligenciával, annak köszönöm, ment a zöld pacsi! :)

2017. febr. 27. 18:41
 9/14 anonim ***** válasza:
100%
SZerintme értelmetlen méregetni, engem a pisis azért zavarna jobban, mert ha rosszul vagyok akkor mondjuk azt gondolom, hogy a palimnak inkább aggódnia kéne nem letolni, míg a pisilés közbei tlefonálsá inkább kényelmi szempontok miatt volt. Utóbbit elröhögném, vagy megkérném, hogy ne csinálja többé.
2017. febr. 27. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
83%
Valószínűleg azért írtak úgy, ahogy, mert a legtöbb embernek kisebb gondja is nagyobb az ilyen piszlicsáré f***áágoknál, mint hogy azt méricskélje, melyik a súlyosabb, telefonban pisilni, vagy betegen egyedül aludni.
2017. febr. 27. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!