Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ti mit tennétek srácok a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit tennétek srácok a helyembe?

Figyelt kérdés

A barátnőm jó 1 hónapja költözött hozzám, mert dolgozott. És ez volt a feltétele a dolognak, hogy bár jól keresek, dolgozzon ő is. Ez meg is történt, de gyanús volt, hogy a héten 2 nap is otthon volt, mikor rákérdeztem. Erre közölte, hogy felmondott a munkahelyén próbaidő alatt. Ez új infó volt, mert nem mondta hogy próbaidős. Nem szólt róla, persze felemeltem a hangom és óriási veszekedés lett a vége, aminek az eredménye az lett, hogy elrohant, azóta se láttam. A telefont vagy kinyomja, vagy nem veszi fel. Nem az a baj, hogy felmondott, fel se merült volna bennem ez a kérdés, hogy utcára dobom, mert így volt megbeszélve az elején, hogy számíthat rám.

Kezet sose emeltem rá. Mit tegyek? Kérjek szabit a meló helyen és járjam be a várost? Szívem szerint ezt tenném, de félek hogy kiakadna, pedig csak féltem.

Mondjuk ha éhes lesz tuti megtalál, de nem szeretném megvárni, hogy a kórházból hívjanak miatta.

Lehet nem kellett volna felemelni a hangom, pláne úgy, hogy az exe fizikailag bántalmazta, de akkor is kiakasztott, hogy nem szólt róla.


2017. máj. 28. 22:22
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
Remélem első kézből is tudsz információt a csajról.Volt már dolgom olyan elmebeteggel aki hónapokig tolta a meséit,volt ott is bántalmazó ex,aztán mikor eljátszotta már minden türelmem rólam kezdte el terjeszteni a nyomorék ,hogy vertem :D
2017. máj. 28. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:

Kevés az infó, kérdezted miért mondott fel? És azt, hogy miért nem közölte?

Ebből a két válaszból simán leszűrhető, hogy mit is tegyél.

2017. máj. 28. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
Hat az első az lett volna a helyemben hogy megkétdezem hogy miért mondott fel !Mondjuk ha próbaidőn felmondott az kicsit gàz azért kibirhatott volna kb1-2honapot !
2017. máj. 28. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:

Persze, hogy kérdeztem...

A válasza az volt, hogy nem tetszett a meló.

De könyörgöm, tudja, hogy nem rakom ki az utcára, mert nem gond, ha el kell tartanom, akkor miért rohan el...


Mikor kérdeztem, hogy miért nem szólt mikor felmondott, az volt a válasza, hogy nem mert, mert félt hogy felemelem a hangom vagy esetleg a kezem is eljár.


De ismétlem, soha nem ütöttem meg. Max a hangomat emeltem fel, mert hirtelen haragú vagyok, bepörgök, lenyugszom, aztán ennyi.


Azt hittem, hogy pár óra múlva visszajön, ha tudja, hogy lehiggadtam.

2017. máj. 28. 22:47
 5/13 A kérdező kommentje:
Kicsit úgy érzem, hogy kihasználta a helyzetet, hogy mondtam ,hogy amint dolgozik, mondja fel az albérletét és költözzön hozzám. Ez meg is történt, és tudja, hogy a fizetésem sokszorosa volt az övének, pont ezért úgy egyeztünk meg, hogy nem fizet nekem semmit, annyit ad amennyit szeretne. Ugye rezsi miatt.
2017. máj. 28. 22:50
 6/13 anonim ***** válasza:
Nem semmi vagy haver,egy igazi jótét lélek akit nem zavar ha hülyére veszik.Átbasz és még te érzed magad szarul.Neked véged barátocskám ,ez a manipulátor már rá kötötte a madzagokat a végtagjaidra :D
2017. máj. 28. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:
8 óra meló után, vagy ha még az itthonival is végzek 10-11 fele este el szoktam mennia városba azokat a helyeket bejárom ahol sűrűn jár és ismerős arra, hátha...
2017. máj. 28. 22:52
 8/13 anonim ***** válasza:
100%

Úgy érzem, az előéletétől függetlenül egy pajzsként használja ezt a "félek az erőszaktól" dolgot, és mögé bújva úgy gondolja, akármit tesz, mindent elnéznek neki.

Ha az mondod, alapban ilyen temperamentumos személy vagy, akkor ezzel ő is is tisztában volt, ez most csak egy színjáték, elrohan, eljátssza az ijedt kislányt, hogy még a végén te rángasd vissza oda, ahol majd megint folytathatja azt, hogy jaj, keresek állást, jaj ez sem oké, meg ez sem.

Ne hagyd magadat hülyére venni.

El akarja magát tartatni, de még azt sem tudja okosan csinálni. Ha egy minimálisan is tisztelne emberileg, akkor egy ilyet simán elmondhatott volna, hogy nem tetszik neki a munka, és fel fog mondani.

Sajnálom, de ez a nő egy megborult ember, ha nagyon utánamész, lehúz a mélybe.

2017. máj. 28. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:

Ne keresd már, te nagyon szerencsétlen... #6-osnak igaza van!


Majd visszajön, oszt jónapot. Vagy elküld valakit a cuccáért - ha rádöbben, hogy nem irányíthat.

2017. máj. 28. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 A kérdező kommentje:
Volt többször nálam ilyen 1-1 hetekre még a kapcsolatunk elején, volt akkor is mikor veszekedtünk, hogy elrohant, pár nap múlva jött vissza.
2017. máj. 28. 23:02
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!