Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » "Kötelező több napos képzés"?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

"Kötelező több napos képzés"? Ti elengednétek a párotok?

Figyelt kérdés

Több éve vagyunk már együtt és sajnos ez idő alatt volt már olyan, hogy a párom elment egy "kötelező" csapatépítő tréningre, ahol persze ittak, buliztak, és csókolózott az egyik kolléganőjével. Nem tőle tudtam meg, hanem egy másik pletykás kolléganője kotyogta el. Szakítottam vele, ő pedig utána hónapokig könyörgött, hogy fogadjam vissza. Végül megbocsájtottam neki, mert a megcsalása ellenére még mindig szerettem.


A történtek óta eltelt egy év, és a párom most megint azzal jött, hogy lesz egy 2 napos vezetői tréning, amire "kötelező" elmennie, valami puccos szállodában meg miegymás. Persze én rögtön meg is ijedtem és azt mondtam, hogy ha elmegy, én nem fogom szétaggódni magam, inkább legyen vége. Nem tehetek róla, még nem állt helyre a bizalom, és így tán soha nem is fog... Persze ő menni akar, meg hogy kötelező...


Ti mit tennétek a helyemben?


2017. jún. 15. 22:17
1 2 3
 21/28 anonim ***** válasza:
46%

Nem bízol benne, azt írtad. Akkor meg sok értelme nincs, se tréninggel, se anélkül.

Az megfogalmazásod meg súlyos tünetekre utal: elengedni????

2017. jún. 16. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/28 anonim ***** válasza:
46%
Lehet, hogy megint megcsal, lehet, hogy nem. De ha nem bízol benne, tényleg nem volt értelme folytatnotok.
2017. jún. 16. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/28 anonim ***** válasza:
100%

Baromi nehéz lehet, hogy egy ilyen eseményen történt ilyesmi, de attól még nem vagyok az anyja meg a kiképzőtisztje, hogy megtiltsam a páromnak. Ráadásul, ha a munkahelyen kötelezővé tették, akkor is kötelező, ha nemcsak melóval foglalkoznak, hanem mással is. Ha meg nem megy, kirúghatják. A mai világban én sem szívesen játszanék az állásommal csak azért, mert a párom féltékenykedik, mert ha jó a munka, nem biztos, hogy találnék ugyanolyan jót.


Itt a legnagyobb probléma az, hogy te lélekben nem bocsátottál meg neki, és egyáltalán nem bízol benne. Így meg veszett fejsze nyele az egész, mert ha munkahelyi kirándulásra nem megy, találsz majd vmi mást is, ami miatt rágod majd a körmöd. Sztem a legjobb az, ha szakítasz vele, ha elmegy a munkahelyi cuccra, ha nem.

2017. jún. 16. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/28 anonim ***** válasza:
0%

"Így jár, aki a gazdag-vezető palikra hajt:DDD

A "díj", ezzel jár.

Nem véletlen akar menni, mert kinézte az új desszertnek vagy új asszonykát.

Naivak vagytok ti "eltartóvadászok":DDD

Ha hisztizel elmegy, ha nem hisztizel, akkor is "el fog menni" és bizonyára mással:D

Ez olyan kényelmes kapcsolat részéről."

=> Nem írta, milyen állás, mennyit keres, stb.

Figyelj, aranyapám, az én drága exem is járkál ilyen szarokra, mert tudom.

És azt is, hogy kb 150 a nettója, és egy igazi fillérba$zó, szóval nem látom az összefüggést a kérdés és a te válaszod között.

2017. jún. 16. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/28 anonim ***** válasza:
46%

Ha kolléganővel kikezd, lehet később ő issza meg a levét.

Engedd el, ami kiderül, kiderül, majd akkor lépsz.

2017. jún. 16. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/28 anonim ***** válasza:
0%

# 24


Mindegy, milyen állás, amit írt az magáért beszélt.

Az exed is magáért beszél....mit nem értesz ezen...benne élsz-éltél és nem látod:DDD

2017. jún. 16. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/28 anonim ***** válasza:
65%

Mit? Hogy gazdag, vezető palikra hajtok talán, és élősködök, mikor 18 volt az a gyökér, mikor mi öszejöttünk.... Nyilván :D Ez a csapatépìtős fa$zságos munkahely meg jóval azután lett, hogy már szakítottunk...

A lényeg nem az, hogy milyen munkahely, hanem ebből hogy következik neked, hogy a kérdező egy pénzhajhász kitartott...

2017. jún. 16. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/28 anonim ***** válasza:
Ha meg akar csalni, azt bármikor megteheti, nem kell hozzá elutazni sem.
2017. jún. 16. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!