Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » 22 évesen szinte semmi szexual...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

22 évesen szinte semmi szexualitás. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

22 évesek vagyunk, 2 éves kapcsolat, én vagyok a lány.

A párom volt nekem az első, neki viszont nem én.

Az előző barátnőjével agyba-főbe csinálták, napi akár 3x.

Aztán jöttem én. Már a kapcsolat elején is gond volt, ugyanis a párom elmondása szerint annyira izgult, hogy idő előtt elsült a puska, sokszor nem tudta kontrollálni, és azt mondta, olyan neki ez, mint egy feladat, amit meg kell oldani.

Utána, rögtön mondta, hogy miért nem szexizek, csinálok valami olyat, amivel elcsábítom(őszintén, nagyon tapasztalatlan voltam, és már az elején ez jött).

Sokszor nyaggatott, hogy kezdeményezzek én, de nem nyúlhattam hozzá lankadtan, nem izgatta ha simogatom, karmolászom, harapdálom, sőt, kifejezetten utálta, ha pl. harapdálom.

A hasát nem foghattam meg, mert azt is utálta.

Volt, hogy mondta, hogy az exe mindent elkövetett volna, hogy elcsábítsa, én meg ugye nem.

Aztán közölte, hogy fadarab vagyok.

A lényeg, hogy közöltem vele, hogy ha ennyire rossz ez neki nem kell erőltetni, ce la vie, ő jobbra én balra, de nem, ő erőltette ezt az egészet.

A lényeg, hogy csak hétvégente tudunk találkozni, és heti 1x jó ha van.

Most is egész hétvégén semmi, folyton azt mondta, hogy én miért nem csinálok valami szexiset.

És ami a durva, hogy kb. akkor van szex, ha veszekedünk.

Eddig azért maradtam vele, mert ezen kívül tudom, nehéz elhinni, de minden jó. Sok programra járunk, ha baj van, rögtön számíthatok rá(rengeteget vitt el egy másik városba a beteg rokonomhoz autóval), sokat beszélgetünk mindenféle témákról, poénkodunk, sülve.főve együtt vagyunk.

Ez az egy rész, ami ekkora gond.

Ilyenkor mintha egy másik ember lenne. Szó szerint.


2017. jún. 26. 20:20
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Hat tudod en pont emiatt hagytam ott egy pasit ...

Kosz de nekem nem kene egy ilyen hisztis nemtudommitakarok farok...

Szerencsere a kovetkezo parom normalis es most ezerszer jobb a szex !

2017. jún. 26. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Nem rég ugyan ebben a cipőben voltam mint te. Az exem agyba-főbe d*gta a volt nőjét, rám meg egyáltalán nem állt fel a cerka. Pedig nálunk én voltam a tapasztaltabb és eddig soha nem volt ilyen gondom. Egyébként ő se volt teljesen tapasztalatlan.

Meg ő rá is lehetett számítani szorult helyzetben😃.


Aztán mivel a szex ilyen nyögve nyelős volt igy közös megegyezéssel szakítottunk. És milyen jól tettük istenem.

2017. jún. 26. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
37%
Meg hanyszor irod ezt ki? Hanyszor mondjuk el meg, hogy a pasid egy farok, aki max. almaiban olyan ferfi, amilyet neked leir?
2017. jún. 26. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
En sarkon fordultam volna....
2017. jún. 26. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

3-as +1

C'est la vie, egyébként. ;)

2017. jún. 27. 07:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Ezen nincs mit kínlódni. Ha 22 évesen ilyen problémák vannak egy kapcsolatban, akkor szakítsatok. Ha 22 évesen neki a heti 1x is elég, akkor pár év múlva már ennyi se lesz. Hagyd ott, majd találsz mást.

40F

2017. jún. 27. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!