Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátom azért proli velem,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátom azért proli velem, hogy én dobjam ki?

Figyelt kérdés

Lassan egy éves kapcsolat, nagy szerelemnek indult, már együtt is élünk. Az elején minden rendben volt, mindig kedves volt, lovagias. Egy ideje meg úgy kezdett el viselkedni, hát nem is találok rá szavakat. Böfög, szellent, ilyen alpári megjegyzéseket tesz. Néha már ő maga mondja, hogy "fú de suttyó vagyok". Mindenből hisztériát rendez, egy példa, múltkor kérdeztem hova menjünk ebédelni, (azért én, mert neki sose jó semmi) és mondta, hogy hova menjünk, elindultunk, majd kérdezte, hogy de nekem is jó lesz? Nyilván rávágtam, hogy persze, erre kifakadt, hogy sose választok semmit, hogy lehet nekem mindegy hova megyünk enni?? Rendesen jelenetet rendezett az utcán a barátnőm előtt, hát annyira kínos volt... Többször megjegyzést tett már, hogy miért nem hagyjuk egymást, mikor visszakérdezek, hogy tessék? akkor meg egyből "semmi" és akkor jön meg puszilgat meg ölelget.

Hiába mondok neki valamit, egyszerűen képtelen megjegyezni, ha elmondom hova kell mennem holnap, másnap reggel az újdonság varázsával néz, mikor kilépek az ajtón, hogy hát én meg hova megyek? meg "nem is mondtad". Vagy ülünk az autóban, mondok neki valamit, nem reagál, fél perc múlva "Bocs mit mondtál? Nem figyeltem" De ezek után hetente hozzámvágja, hogy én sose nyílok meg, nem mondok neki semmit. Mikor megkérdezem, hogy miért viselkedik így, akkor természetesen én vagyok a hisztis, meg nem kell mindent komolyan venni. Nekem már az is megfordult a fejemben, hogy mivel jelenleg nálam lakik, azt tervezi, hogy talál magának egy lakást, csak én dobjam már ki, mert neki nincs szíve szakítani. Más értelmes okot nem tudok elképzelni, hogy egyik nap szeret, a másikon meg ordibál velem, azért mert nem szeretem a rántottát.


2017. júl. 12. 12:47
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem nem, egyszerűen csak ennyi idő kellett ahhoz, hogy előbújjon a valódi személyisége.
2017. júl. 12. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
77%
Biztos megjött neki :)
2017. júl. 12. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Ahogy az első is írja, véget ért az udvarlós időszak és kibújt a szög a zsákból.
2017. júl. 12. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

Eddig viselkedett, már nem vagy annyira érdekes.

Dehogy keres lakást, van neki, azt próbálja elérni, hogy így is fogadd el, törődj bele, stb.

DE NE!

2017. júl. 12. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Pont az ilyenek miatt szoktam írni, hogy várjon a pár a korai eljegyzéssel, esküvővel.

Kell pár év, mire teljesen megismered a másikat.

Sokan ismerkedéskor más képet mutatnak magukról, próbálnak bevágódni a másiknál.Aztán ahogy komolynak igérkezik a dolog, már kevésbé pedáloznak és előbújik milyenek is valójában.

És ez még rosszabb lesz.

Nem tudom volt -e már hosszabb kapcsolatod, de tapasztalatom szerint kell legalább 2-3 év ,hogy teljesen kiismerd a másikat. Sok újdonságot tartogathat még..

A leírtak alapján jó nagy paraszt veled, nem is figyel rá, nem tűnik úgy,hogy fontos vagy számára.

Szerintem ne maradj benne egy ilyen kapcsolatba.

Igenis kell nekünk nőknek,hogy a párjunk minden nap éreztesse velünk ,hogy szerecsés amiért vagyunk neki, hogy szépek vagyunk stb.. Ha nem is mondja ki szavakkal, mert nem kell minden nap, de tettekkel tudja éreztetni a férfi, hogy fontos vagy neki és tényleg szeret.

Pl hogy figyel rád, hogy a kedvedbe tesz stb..

Szerintem lényegtelen,hogy ki szakít, de én a helyedben megtenném, ez így nem tűnik túl ideálisnak.

Te tudod,hogy akarsz e még jó pár évet leélni..Hogy egyik nap normális, másik nap robban.. És hogy hiszitizik, ordibál stb.

2017. júl. 12. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

"Dehogy keres lakást, már van neki." Haha! Ez nagyon jó! (Vagyis ne haragudj kérdező, természetesen a helyzet nagyon szomorú.) Én is pont így gondolom. Ez az igazi énje, már nem akar viselkedni előtted. Csak a "hagyjuk egymást" nagyon bántó, olyankor kéne mondanod, hogy jól van hagyjuk, vagy elkezdeni neked is ilyeneket mondogatni neki. De ez a taktikázás, játszmázás nem vezet sehová, csak elveszi majd minden energiátokat. Beszéld meg vele, mondd meg, hogy ebből eleged van, állj a sarkadra, légyszíves!


Egyébként hány évesek vagytok?

2017. júl. 12. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

"dezett az utcán a barátnőm előtt, hát annyira kínos volt... Többször megjegyzést tett már, hogy miért nem hagyjuk egymást, mikor visszakérdezek, hogy tessék? " -

ne kérdezz vissza, kísérd ki az ajtóhoz - ott a lehetőség, hogy hagyjátok egymást.

2017. júl. 12. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Szerintem az természetes, hogy már nem olyan a kapcsolat, mint az elején. Amit előszőr írtál (suttyó megjegyzéseket tesz stb ) az nagyon gáz, azon én is kiakadnék. A szöveg második fele szerintem átlagos, van, hogy nem figyel az ember.
2017. júl. 15. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!