Akiknek a szülei viharos kapcsolatban éltek, sok veszekedéssel, konfliktussal! Ti érzitek az utóhatásait annak, hogy nem harmonikus környezetben nevelkedtetek fel?

Hogyne érezném, ezt nem lehet nem érezni. Elég sok tudatosság és erős összpontosítás kellett gyakran, hogy ne olyan retardált módjára viselkedjek egy kapcsolatban, mint a szüleim.

Szerencsére tapasztalattal, és a megfelelő társsal (+ szakember segítségével) meg lehet előzni, hogy ne akarjuk birtokolni a másikat, ne érezzük kellemetlenül magunkat, ha huzamosabb ideig más társaságban van a másik, kialakuljon a mély bizalom, megfelelően kezeljük a konfliktusokat, be tudjuk fogadni a másik szeretetét. A megfelelő társ tényleg fontos ehhez, de nem lehet csak rá fogni, ha ez nem jön össze, hiszen mindenkinek saját magával kell megküzdenie, amikor előjönnek ezek a problémák.

F

Gyáva kukac vagyok :D

Nehezen teremtek kapcsolatot, nehezemre esik kezdeményezni és fenntartani egy beszélgetést. Nem bírom elviselni az ordibálást, rosszul vagyok még az imitálásától is, hogy megütnek, hiába nem is érnek hozzám és nagyon lassan csinálják. Visszahúzódó, csendes vagyok.

Egyébként van barátom :) 20 éves voltam, mikor összejöttünk (most vagyok 23), pozitív hatása (hogy ilyen is legyen): előbb átértékelek egy helyzetet, végiggondolom és csak utána szólalok meg, nincs olyan hogy indulatból felemelem a hangom vagy meggondolatlanul kicsúszik valami sértő a számon. A párom ezalatt az idő alatt 3-4 alkalommal emelte fel picit a hangját, én meg szánalmas módon vagy elbőgtem magam vagy csak majdnem...

Hajlamos vagyok a határozatlanságra és behódolásra, mindenért magamat hibáztatom.

Piszkos mázlista vagyok a barátommal: bátorít, hogy mondjam el a véleményemet, akkor is ha neki/nekem fáj, döntsek én márpedig, ha bőgök, akkor meg csak magához ölel és annyit mond, hogy együtt majd megoldjuk stb.

23/N és 29/F

Negatív. Anno az első komoly barátomnál rettegtem ha vmin felhúzta magát pl vezetés közben vagy a munkája miatt és oda fog csapni nekem ahogy apám tette anyámmal. Nem volt agresszív, verekedős vagy ilyesmi de mégis féltem tőle ilyenkor. Ma már nincs így, de akkor kva xar volt

23/n

Igazi szüleimet nem igazán ismerem.

Viszont a nevelő szüleim sajnos egy elég rossz minta előttem.

Apám (nevelő apám sem) nem volt. Így van egy kis apakomplexusom és akarva akaratlanul is, de mindig olyan férfit kerestem ( nem feltéltlen tudatosan) akiben az apát is láthatom aki gondoskodó, kicsit egy atyai szerepet is betölt. Viszont ha lenne barátom neki nem ez lenne a feladata, nem egy apát akarnék - de ez talán ami így negatívum mégiscsak.

A másik,hogy mivel apakomplexusom van a kicsit "idősebb" korosztály érdekel.

Soha nem mondhattam el,hogy egy harmonikus környezetben nevelkedtem fel. Ennek az utóhatása az igazi probléma most kezd kiéleződni és ez főként akkor mutatkozik meg amikor az otthoni problémákat cipelem magammal mindenhova és egy elég erős gát van bennem, megfelelési kényszer és félek is kicsit az emberektől, a reakciótól, hogy vajon mit gondolhatnak rólam, vajon eltud- fogadni a másik? Megértene engem? Ő találna bennem valami jót is?

Ami sajnos örök probléma az a bizalom téma kör és hogy közel tudjak engedni valakit annyira magamhoz,hogy ne féljek az érintéstől majd.

Mivel az igazi anyám éppen aktuális barátai sokat vertek ezért utálom ha hozzám érnek. Az anyám is vert ezért senkitől sem fogadom el az érintést. (Ölelés, puszi, stb) viszont mostanra úgy érzem és ebben biztos vagyok,hogy nem zavarna ha az érintene meg akit szeretek vagyis a párom tehát ilyen esetben nem zavarna egy férfi érintése. De amúgy gyakran előfordul,hogy ha valaki véletlen megérint a verés jut eszembe. Ölelést, puszit szerintem soha nem kaptam senkitől.

A mostani nevelő szüleim ok nélkül kezet emelnek rám. Csak a ledegradálnak, szapulnak, soha nem mondták nekem,hogy "szeretlek" soha nem mondtak egy kedvesebb szót. Ellenben a halálomat elég sűrűn kívánják és elkerülhetetlen,hogy ne püföljenek ennyi idősen is. Már megszoktam, soha, senkinek nem meséltem senkiről ezekről a dolgokról, de nincs is értelme.

A negatív következménye mindennek az,hogy nem szívesen beszélek a családomról és mivel nem mesélek róluk ezért ez furcsa, nem tudja hova tenni az illető.

De egy példa. Miért nem értél rá egésznap? Bocsánat reggel mentem dolgozni, este 6-ra haza értem, de nem volt sok mindenre időm. Kicsit nyomkodtam a telefonomat aztán neki kellett állnom takarítani a konyhát,nappalit ha valami nem tetszett nekik akkor kaptam pár pofont és mostanában sokszor kivagyok zárva estére. Mert megérdemlem aztán pár óra múlva beengednek. Kapok egy nagy rúgást a hátamba a kutyàmat úgy dobják az ölembe és "takarodj a szobádba" szöveg után nincs sok kedvem ahhoz,hogy megosszam valakivel ezen dolgokat. Vagy hogy bocs, de otthon még egy telefon hívást sem tudok megejteni, mert rögtön ugranak, kérdezik,hogy kivel beszélek? Ez is így hátrány, de az ember hül#nek nézne ha tudná,hogy azért nem érek rá sokszor, mert most már a munka után tényleg kb semmi lehetőségem sincsen kicsit elvonulni és nagyon sz#r, hogy emiatt szinte semmit nem mondhatok el.

Viszont szerencsére nekem ez tanulság, és egy jó ellenpélda majd. Tudom,milyen sosem szeretnék lenni!! És miaz amin változtatnom kell, mi az amiért úgy cselekszem a jövőben ahogy.

19/L

Röviden annyi, hogy nagyon munkálkodik bennen az otthonról hozott minta.

Kezdetben egyáltalán nem tudtam és akartam kimutatni az érzelmeimet, nem esett jól az ölelkezés és az összebújás, a konfliktusokat se tudtam kezelni, mert egyből megsértődtem és sírni kezdtem, vagy épp dühöngeni. A tűréshatáromat túlzottan kitolta az otthoni légkör, akkor se szakítottam a barátommal amikor elhordott mindenféle mocskos k*vának meg olyanokat mondott, hogy legszívesebben szétverné a fejem. Még ilyenkor is védtem és azzal vigasztaltam magam, hogy legalább nem alkoholista, mint az apám. Lett még bennen egy ilyen furcsa félelem vagy nem is tudom mi a férfiakkal szemben. Nem igazán tudok mellettük felszabadult lenni. Szóval a férfiak rémalma lettem: féltékeny vagyok, kombinálok, a passzív-agresszív viselkedésemmel kikészítem az embereket, a mi baj kérdésre a válaszom az, hogy semmi.