Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Helyes dolog azért együtt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Helyes dolog azért együtt lenni valakivel, aki nem vonzó számomra, csak hogy legyen egy társam?

Figyelt kérdés

Nagyon bonyolult helyzetben vagyok, talán a tanácsaitokkal tudnátok nekem segíteni.

45 éves férfi vagyok, a nők terén elég félénk, korábban soha nem volt még barátnőm. Világéletemben béna voltam csajozás terén, soha egy nővel sem tudtam összejönni. Társkeresőkön is legfeljebb az első randiig jutottunk, aztán lekoptattak.

Pedig nem vagyok egy utolsó senki, bár nem vagyok egy adonisz, diplomám van, vállalkozásom, megfelelő egzisztenciám, hobbim, amit szeretek és kultúrált baráti köröm.


Nos egy hónapja egy korombeli nő rámírt egy társkeresőn. Most ott tartunk, hogy együtt vagyunk, járunk. Ő valami hihetetlen módon rajong értem, imád engem. A szívás az, hogy nekem nem igazán jön be a csaj. Úgy az összhatás éppenhogy elmegy, de nem jön be arcra sem, a haja sem, a melle sem, úgy különösen semmi. Viszont emberileg, belsőleg egész kellemes teremtés, jó vele eltölteni az időt, szívesen vagyok vele együtt. Szex terén pedig egy kis vadóc, szenvedélyesen csókol, nem fogja vissza magát semmilyen téren, ez is szimpatikus benne.


Nos az első hetekben csak ízlelgettem ezt az új, ismeretlen érzést, milyen is az, amikor valaki rajong értem. Soha nem volt még ilyenben részem és már nagyon-nagyon vártam rá, hogy ezt megtapasztaljam.

De így egy hónap elteltével kezd elmúlni a kezdeti varázslat és egyre csak azon agyalok, hogy van-e jövője, milyen jövője lehet ennek a kapcsolatnak. Valahol lelkiismeret furdalásom van, hogy csak azért vagyok vele, mert nem tudtam, nem tudok nála jobbat találni. Nagyon vágynék egy olyan társra, akit én is vonzónak találok - akár csak egy kicsit is - szexuális értelemben, akiért én is megőrülök, akibe szerelmes tudnék lenni. De csak ő "jutott" és úgy érzem kihasználom, átverem őt azzal, hogy vele vagyok, eljátszom, hogy ő is bejön nekem. Viszont ha elhagynám, akkor megint egyedül maradnék, az pedig mindennél rosszabb, elég volt 45 év magány.


Nektek mi a véleményetek erről a kapcsolatról? Elítélítek? Ti a helyemben benne maradnátok ebben a kapcsolatban?



2017. szept. 28. 16:22
 1/6 anonim ***** válasza:
Hát kedves kérdező, a magam 28 évével azt mondanám, hogy nem jó ötlet, hiszen saját magad vered át. Tapasztalatból mondom.. Életem legszebb 8 évét azzal rontottam el, hogy olyan férfival voltam aki enyhén szólva is olyan semmilyen volt, nem jött be soha..de azt hittem megvolt a magam oka, hogy vele voltam. Utólag rájöttem ez mekkora butaság volt. A férjem pedig imádom, ő mindenkféleképpen az akire vágytam mindig. A te esetedben ha nem akarsz családot, gyerekeket akkor azt javaslom ne horgonyozz le olyan nő mellett aki nem az eseted,még 45 évesen sem mert egy idő után kész szenvedés vele lenni. És hagyd, hogy találjon ő is magának valakit,aki szereti.
2017. szept. 28. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
69%
Tartsd meg!! Tapasztalj mellette. Aztan majd kiderul.
2017. szept. 28. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
35%
#2vel ertek egyet,mi van ha ujabb 45evet kell varnod egy akarkire? Nem a nagy ő-re hanem h egyaltalan vki megoleljen...
2017. szept. 28. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Csatlakoznék az előttem szóló két válaszolóhoz.


Ismered a mondást, te is: "ez van - ezt kell szeretni". Zárójelben jegyzem meg, hogy ha sikerül, az talán jobb is, mint ha csak úgy "öledbe hull" a szerelem.

2017. szept. 28. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
64%

Nem helyes magatartás! Tulajdonképpen átvered, mert ő azt hiszi kölcsönös a vonzódás, szeretet. Senki nem érdemli azt, hogy csak használják addig, míg nem jön aa jobb.

Ha benne maradsz, es esetleg rábukkansz egy számodra méginkább tetszetős nőre, meg fogod csalni, ha nem, akkor elhagyod. Mindenképp becsapva fogja érezni magát.

Ilyen gondolatokkal, amiket vele kapcsolatban táplálsz mégis hogy várnál közös jövőt?!

37N

2017. szept. 30. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Egy kapcsolatban az egyik mindig jobban szeret. Szerintem a hölgy is érzi, hogy te csak elfogadod az Ő rajongását. Voltam hasonló helyzetben, imádtam egy helyi "hírességet" aki több párhuzamos kapcsolat mellett is keresgélt. Annyira szerelmes voltam, nem tudtam lemondani róla. Aztán egyszer csak oszladozni kezdett a köd. Most akivel együtt vagyok imád engem én meg elfogadom.
2017. szept. 30. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!