Mit tennétek? Megfognak valaha békélni?

Amikor, megismerkedtem a férjemmel, a szüleim ki sem állhatták. Mindent megtettek, hogy akadályozzanak minket. Elítélték a külsőségek alapján, majd meg sem akarták igazán ismerni. Ez ment évekig, de nem igazán érdekelt, hogy mit szólnak. Nekem, pokoli volt, de tudtam, hogy ő nekem fontos, így kiálltam érte.

Végül, összeköltöztünk, majd megvolt az eljegyzés.

Kénytelenek voltak belátni, hogy nem ártana megismerniük és elfogadniuk. Az esküvőre már egészen jól kijöttek.

Nem így az anyósommal és a sógornőmmel. (Bár, a sógornőmet a stílusa miatt én is meg tudnám fojtani egy kanál vízben, de elviselem, elég volt a kínos helyzetekből!)

Beletelt 8 évbe, mikor, rájöttek, hogy nem kellett volna hamar ítélkezniük és csak a külsőségek, a házuk, életkörülményeik, a családja miatt, elítélniük a férjem, mikor ő az egészről nem is tehetett semmit és merőben más ő, mint pl. a családja.

Azóta, eltelt 10 év. Az édesanyám odáig van érte, szinte 2. fiának tartja, az édesapámmal meg előszeretettel mennek ki együtt horgászni, vagy sörözgetnek együtt hétvégén.

Holott, ez korábban elképzelhetetlen lett volna, még szinte köszönni sem voltak hajlandóak egymásnak.