Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátom fél tőlem, a saját...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátom fél tőlem, a saját érzelmeitől és nem bízik bennem. Mi a teendő?

Figyelt kérdés

Kicsit több mint fél éve járok egy sráccal. Csak barátok voltunk legelőször, ő már szeretett volna többet, én viszont nem tudtam komolyan venni mert fiatalabb és ezt meg is mondtam neki.

Végül csak összejöttünk és nem bánom, nagyon szeretem.

A problémám, hogy a kapcsolat elején nyitott volt, mondta hogy mit érez, (nem azt hogy szeret hanem hogy szívesen van velem, találkozzunk). Kimutatta hogy lelkesedik, boldog volt. Komolyan tervezett már pár hónap után.

Ez viszont nekem kissé gyors volt, és gyerekes is, mert hát alig ismert.

Nem sértettem meg, ő viszont úgy értelmezte hogy én csak játszadozom vele ami egyáltalán nem igaz. Minden konfliktushelyzetet úgy tekint mintha szakítanék vele, egész apróságokat is, és egy két hónapja teljesen bezárkózott. Egyszer vádlón azt mondta h miattam senki nem érdekli, nem tud ránézni más nőkre. Mintha gyűlölne amiatt amit irántam érez...Nem tudom mit tegyek. Ritkán tudunk találkozni, heti 1-2x, és ha keresem kéreti magát, ha nem keresem vérig van sértve. Ő is keres, igen, de rossz a kedve, szomorú, pedig én kimutatom ezerféleképpen hogy szeretem. Padlón viszont nem fogok csúszni előtte, így is sokkal többet kezdeményezek mint amennyit szabad lenne.. Egyébként folyton véd, óv, figyelmes, érdeklődik h mi van velem, kísér, kijön elém... :/

még annyit, mikor találkozunk olyan mint valami éhező...érzelmileg is és a szexet is nagyon kívánja.

Már fogalmam sincs mit tegyek. Néha úgy érzem büntetni akar azért amit én okoztam neki és manipulálni akar.:/



2018. márc. 23. 20:47
 1/4 anonim ***** válasza:

Hány évesek vagytok?


Különben meg ha kívülről látnád a kapcsolatotokat kívülállóként, mit mondanál magadnak? Én azt mondom, hogy ez így nem nevezhető jó kapcsolatnak. Nem vagytok szinkronban, bántjátok egymást. A jó szex nem lesz elég.

2018. márc. 23. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Próbálom kívülről nézni, én azt mondanám magamnak h: hagyd a pcsába... de igazából tényleg szeretjük egymást, nem értem hogy miért nem működik mégis :( el vagyok keseredve.
2018. márc. 23. 21:35
 3/4 A kérdező kommentje:
Én 25 ő 20
2018. márc. 23. 21:48
 4/4 anonim ***** válasza:
Fiatalok vagytok, főleg ő. Kell egy kicsit érni. Én egy kicsit félretenném ezt a kapcsolatot parkolópályára.
2018. márc. 23. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!