Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Valami alakulóban lehet kettőnk között?

Figyelt kérdés
Érdekes szitura eszméltem fel a minap. Van egy kolléganőm, akivel igazából már több éve munkatársak vagyunk, de az utóbbi időszakban valami megváltozott. Eddig is jól megvoltunk, poénkodtunk mindig egymással, de az utóbbi időben elkezdtünk Messengeren is chatelgetni. Napról-napra egyre többet. Ez most már odáig alakult, hogy van, hogy reggel már meló előtt ír és jó reggelttel köszönt, valamint meló után is egyből egészen késő estig elcseverészünk, valamint hétvégén is. Természetesen a munkahelyen is nagyon jól elvagyunk. A problémát viszont az adja, hogy a hölgynek van férje és szerintem jól meg is vannak egymással (bár róla sosem beszél nekem), ezért nem tudom mire vélni a dolgot. Én belerondítani semmiképp sem szeretnék az ő kapcsolatukba, meg harmadik sem akarok lenni, viszont nagyon kedvelem és nagyon élvezem a társaságát, ezek az állandósult chatelgetések is tetszenek és mint nő is tetszik. Eddig fel sem tűnt, hogy elkezdtünk közeledni egymáshoz, abszolút nem láttam bele semmit, de most már kicsit elgondolkoztatott, hogy lehet ez nem véletlen? Lehet alakulóban van valami kettőnk között? Esetleg egy jó barátság? Vagy annál több? Eléggé elbizonytalanodtam. Szerintetek mire véljem ezt a dolgot?
2018. dec. 6. 14:41
 1/4 anonim ***** válasza:
80%

Beleszerettél egy férjes asszonyba, az a helyzet. Én is voltam így, ebből jól csak egyféleképpen jöhetsz ki: Tartod a távolságot. Ha tovább csetelgetsz vele, egyre jobban bele fogsz zúgni és egyre nehezebb lesz majd uralkodnod magadon.


A saját tapasztalataim alapján benned megvan valami, amit ő nagyon hiányol a férjéből és ezért keresi a társaságodat. Talán úgy is érzi, hogy szerelmes beléd, de ez ilyen pótlékkeresés, amit még talán ő sem fog fel.

2018. dec. 6. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Neki jól esik a flört,èlvezi az újdonság varázsát,hogy valaki foglalkozik vele.Csak tudod,ez vèkony jèg,amin most táncoltok...ès szerintem te fogsz a jeges vízbe esni,ha elveszted a fejed.Ne legyen igazam!

Amúgy neked van valakid?

2018. dec. 6. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Jelenleg nincsen. Volt egy majdnem 5 éves kapcsolatom, de az már a múlté.
2018. dec. 6. 21:39
 4/4 anonim ***** válasza:
Háát... Mi lenne, ha egyenesen rákérdeznél, hogy boldog-e a férjével és hogy jól látod-e a szikrát közöttetek. Vagy ez csak egy ritka példája a férfi-nő barátságnak? Ha vagytok már olyan bizalmas viszonyban akkor ez is beleférhet, hogy megkérdezed. Vagy rosszul gondolom? Szerintem így korrekt lennél és vesztenivalód sincs
2018. dec. 6. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!