Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Lányok! Mit tennétek, ha a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok! Mit tennétek, ha a párotok vita esetén mindig faképnél hagyna benneteket?

Figyelt kérdés

Távkapcsolatról van szó, és üzenetváltás közben alakult ki a vita. Én egy ideje úgy érzem, hogy nem törődik úgy velem, mint rég, és ezt szóvá tettem neki. (Elég hosszú kapcsolat már, és eddig remekül működött, de most egy ideje gondjaink vannak.) Ezen ő annyira feldühödött (mert szerinte én mostanában állandóan csesztetem, ok nélkül), hogy először beolvasott, majd faképnél hagyott, még az appot is törölte a telefonjáról, amin kommunikálni szoktunk, hogy ne tudjam elérni, és az sms üzenetemre sem válaszolt. Ez nagyon dühítő tud lenni, hisz én nem is reagálhatok így semmit a kirohanására, mert meg sem hallgat. Azzal az indokkal lép le, hogy úgy felcseszem az agyát, hogy szétrobban az idegtől, és inkább lelép, mert nem akar agyvérzést kapni. Tudom, hogy én is sokszor hibáztam, ezért én mailben bocsánatot is kértem tőle, de ő sem viselkedett normálisan, és ő is nagyon megbántott engem, de persze ő ezért nem kér bocsánatot. Az én bocsánatkérésemre is csak annyit reagált, hogy most egy ideig biztos nem akar velem beszélni, és nem érdekli, hogy mit gondolok erről, ezt a helyzetet én magamnak köszönhetem, és szerinte így nem fog működni a kapcsolatunk sem tovább. Azóta el van tűnve, nincs fent az app sem a telefonján, és nem is keres. Én természetesen nem fogok most utána koslatni ezek után, legutóbb is én tettem meg a kezdő lépést egy vita után felé, de most nagyon megbántva érzem magam. Lehet, hogy soha többé nem fog keresni, és tényleg vége ennek a kapcsolatnak, de az is lehet, hogy x idő elteltével újra megjelenik, ahogy eddig mindig tette, és úgy csinál majd, mintha semmi sem történt volna.

Ti hogy reagálnátok erre, ha a párotok így viselkedne veletek? Már többször mondtam neki, hogy én nem bírom ezt a napokra eltűnést, ezt ne csinálja, de nem érdekli. Azt mondja, hogy neki így jobb, és én ne provokáljam ki a balhét, mert szerinte természetesen mindig csak én vagyok az oka minden veszekedésnek...

Létezik, hogy tényleg csak velem van a gond, és én látok ennyire rosszul mindent?


2018. dec. 7. 23:36
 1/8 anonim ***** válasza:

Szia!

Hasonlo szituacioban vagyok a munkatarsammal, akinek a konfliktuskezelese a hiszti es a nema csend (passziv agresszio). A tanacsom: hagyd beken, majd keresni fog, amikor rajon, hogy hibazott. Ez lehet kicsit hosszabb ido is, de turelem :)

Borzaszto nehez az ilyen emberekkel, mert amig duzzognak, mar tizsszer meg lehetett volna beszelni mindent.

Kitartast!

2018. dec. 7. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
40%

A gond tényleg veled van.


Semmi buszkeseg sincs benned? Sms-t irsz miutan torli az appot? Utana e-mailt?


Jo hogy nem a foldon csuszol utana. Minek nyomasztod? Miert nem varsz es tartod tiszteletben ha a masik nem akar szoba allni veled?


Van aminek a megbeszelesehez ido kell vagy olyan pocsek h nincs mit megbeszelni. Ha kikonyorgod h azonnal az rosszabb..

2018. dec. 8. 00:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
2: Félreértettél, mert nem csúszom utána. Elismertem, hogy pár dologban igaza volt, még ha nem is túl kedvesen hívta fel a figyelmemet a hibáimra. Emiatt bocsánatot kértem tőle, mert valóban hibát követtem el, és én is megbántottam őt, nem csak ő engem. Ezt nem azért tettem, hogy visszakönyörögjem őt az életembe, hanem mert igaza volt ebben, és én nem szeretnék a bűntudat miatt örlődni, vagy rosszul érezni magam. Azért írtam meg ezt neki mailben is, mert az sms-re nem reagált, és azt hittem, hogy megint letiltotta a számom, és emiatt nem kapta meg. Azóta békén hagyom, és eszemben sincs zaklatni, vagy üzenetekkel bombázni, sőt. Nekem fontos, hogy tükörbe tudjak nézni, belássam a tévedéseim, a hibám, és bocsánatot is kérjek tőle, ha indokolt. Az én dolgom az, hogy a saját hibáim orvosoljam, tanuljak belőlük. Ha ő úgy döntött, hogy eltűnik az életemből egy konfliktus miatt, az szíve joga, és nekem eszembe sem jutna meggyőzni arról, hogy ezt ne tegye. Ha neki nem ért ennél többet a kapcsolatunk, ha jobb neki nélkülem, akkor kár ezen vergődni, el kell engedni.
2018. dec. 8. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Ő nem a párod, ezt csak te képzeled ebbe, mert olyan nagy benned az önbizalomhiány és szeretet éhség, hogy még ez után is két kézzel kapaszkodsz belé.

Nem illetek össze ilyen egyoldalú hozzáállásból soha nem lesz kapcsolat. Ha dühös tanulja meg kezelni, az az ő gondja.

2018. dec. 8. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

4: Miért gondolja mindenki, hogy két kézzel kapaszkodom belé? Én csak bocsánatot kértem egy olyan dolog miatt, amit valóban rosszul csináltam, a saját lelki nyugalmam érdekében. Ez a probléma nem annyira fekete-fehér, mivel neki is vannak hibái, meg nekem is jó sok, amit jó, ha tolerál a társunk.

De én most tényleg semmit nem tettem azért, hogy visszategye az appot, vagy hogy újra beszéljen velem, és nem is szándékozom ilyet tenni. Sőt. Inkább azon gondolkozom, hogy hol van az a határ, ahol egy jó társ, aki őszintén szeret is sok-sok éve, már ne legyen megértő, meg megbocsájtó a másik hibáival kapcsolatban, hanem lássa be azt, hogy ez így nem működik. És hol van az, amikor még azt mondom, hogy neki is van mit megbocsájtani, meg nekem is, és ha szeretjük egymást, akkor túllépünk ezeken, hisz egy jó társ a bajban is társ marad, nem dob el az első bukkanónál.

Persze az egész agyalás felesleges, ha nem fog keresni, hisz akkor úgy érzi, már túlmentünk ezen a határon. Én meg pont a határon érzem magam, talán egy miliméterrel már átlépve azt, ezért nem is jut eszembe az, hogy írkáljak neki. És ezért nem tudom azt sem, hogy hogy lenne jobb reagálni, ha esetleg mégis keresne, mert már nem gondolom azt, hogy lehet úgy csinálni, mintha semmi sem történt volna. Ahogy elnézem, ő meg nem érez arra késztetést, hogy magába nézzen, vagy bocsánatot kérjen bármiért - így meg nem ér az egész kapcsolat semmit. Nekem nincs szükségem olyan viszonyra, ahol nem egyenrangúak vagyunk, nem egyformán fontos a véleményünk, nem alkalmazkodunk mindketten a másikhoz. Jobb szeretek olyan párkapcsolatban lenni, ahol mindketten azt gondoljuk egy vita után, hogy saját magunknak ebben és ebben kell változni, és nem az a vége, hogy nekem kell megváltoznom, mert már megint nem jól látok valamit.

2018. dec. 8. 14:01
 6/8 anonim ***** válasza:
#1 és TE próbáltad vele megbeszélni?
2018. dec. 8. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Figyi, ha valaki olyan gyökér, hogy egy problémára az a válasza, hogy megszakítja a kommunikációt, ilyen gyp-s fazonnal miért akarnál te hosszú távon tervezni?
2018. dec. 8. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
3. Minek két account???
2018. dec. 10. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!