A pàrkapcsolatban élő, fizikailag és lelkileg bàntalmazott férfiaknak miért nem segít szinte senki?

Sok bàntalmazott nő van, de azt elfelejtik, hogy bizonyos férfiak is ugyanolyan helyzetben vannak.

Én régen, mikor csendesebb voltam, a lelki bàntalmazàs egy formàjàt éltem àt, amikor a baràtnőm megzsarolt, hogy öngyilkos lesz. Teljesen kicsinàlt, könyörögnöm kellett neki, hogy ne tegye, és vele kellett maradnom.

Màs esetekben azt làtom, hogy a nők - kihasznàlva azt, hogy a férfinak nem illik megütni egy nőt - arcon ütik a férfit, akkor, amikor jónak làtjàk. Ha nyilvànos helyen történik, még röhögnek is rajta, hogy milyen vicces "làttad? Milyet lekevert a pasinak basszus xD" Szégyelve vallom be, de én is nevettem, amikor gyerekkorban làttam egy ilyesmit egy nő rokonom àltal. E férfiak persze nem lépnek. Miért? Egy részük szerelemből, màsik részüknek nincs mondjuk hovà mennie. De rossz lehet így élni, hogy el kell tűrniük a pàrjuk lobbanékony természetét, ami tetlegességig fajul.

Màs esetekben durvàbb dolgok történnek. Szàmos nő szadista, véres módon àll bosszút azért, mert megcsaltàk.

Kérdem én: ha a férfi brutalitàsnak igyekszünk véget vetni, a női brutalitàst miért hagyjuk jóvà, miért nevetünk rajta?