Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek felejtős, ha ilyen tervei vannak 30 évesen?

Figyelt kérdés
A párommal 4 éve vagyunk együtt, 3 éve együtt lakunk. Mindkettőnknek jó állása van. A párom nemrég arra jutott, hogy el akar végezni egy doktori képzést külföldön. Én sok értelmét nem látom, mert a párom mérnök és így sincs baja az álláskereséssel. Azt is nehezebben tudnám elfogadni, hogy most mindketten jól keresünk, egy ösztöndíj messze nincs ott, ahol a mostani keresete. Visszalépésnek érzem, mert korábban ő maga mondta, hogy utálta a mesterképzést és hogy annyit kellett az iskolapadban ülnie. Persze elvisel így pár évet az ember, ha látom hogy konkrét célja van vele, de ezután is ugyanúgy és ugyanabban a szektorban akar dolgozni, ahol eddig is. Nem értek vele, de elfogadnám még ezeket is, de 5 országot gondolt ki magának. Ebből nekem 4 az teljesen ki van zárva, mert tudom, hogy nem nekem való. Az 5. az Németország, oda szívesen mennék, ezt mondtam is neki. Ő pedig azt mondta, hogy ő átgondolja hogy melyikbe szeretne menni, és oda jelentkezik. Továbbra is tervez velem, mindenképp magával akar vinni, de nekem a tervei egyrészt értelmetlennek tűnnek, másrészt nem szívesen mennék olyan országba, ahova nem akarok és szerintem önző a hozzáállása.
2019. jún. 5. 10:22
 1/10 anonim ***** válasza:
30%
Dicséretes, hogy a párod tovább szeretne tanulni, nehogy azt hidd, hogy egy mesterrel polihisztor lett a szakmájában. Ha meg te tudod támogatni, és akár egy ország is számodra szóba jöhet, ahogy azt olvashatjuk, inkább arra tereld, ne akadályozd. Szerintem már az is szuper, hogy szeretne téged vinni, tehát tervez veled, te is meg tudod akkor oldani, hogy elköltözz egy más országba, akkor mi a problémád? Hogy tanul? Az, hogy most tök jól el tud helyezkedni, nem jelenti azt, hogy tizenöt év múlva is így lesz ez.
2019. jún. 5. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
40%

Szerintem nincs azzal semmi baj, h meg valósítja az álmát :)

Az a pár év simán kibírható kevesebb pénzből,meg amúgy szerintem te nem olyan lány vagy aki a férfi pénztárcáját szereti ;)

2019. jún. 5. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
43%
Ha már lennének gyerekeitek, az más tészta lenne, de így csak azt tudom mondani hajrá!
2019. jún. 5. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Ti ezekszerint elmennétek egy nektek nem tetsző idegen országba? Az, hogy tervez velem az nem meglepetés, hiszen együtt vagyunk már egy ideje. Engem zavar, hogy eddig szó sem volt ilyesmiről, nem volt tervben. A párom szakmájában előmenetel szempontjából hasznosabb, ha a munkában fejlődik és tanul. Ő maga mondta korábban, hogy a mester képzés nem sokat tett hozzá a szakmai tudásához, szóval nem tudom a doktori mitől lenne jobb. 4-5 év egy ilyen képzés, fiatalabbak se leszünk már. De elfogadnám és eltűrném ezeket( még ha nem is szívesen), ha kompromisszumkész lenne a helyet illetően.
2019. jún. 5. 11:26
 5/10 anonim ***** válasza:
61%

Nem írtad, hogy bármi is komolyabban idekötne, szóval igen, simán elmennék. Mi az, hogy nem tetsző ország? Picit hadd lássunk bele.

Arról nem is beszélve, hogy picit magasabban áll, hogy a párod az iskola szerint fogja kiválasztani az országot, nem aszerint, hogy mennyire szép a táj.


1. voltam.

2019. jún. 5. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Mik azok az országok amik nem tetszenek neked?
2019. jún. 5. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
60%

és amúgy mégis hogy képzeli hogy ha te nem mész vele? gondolom megmondtad, hogy csak németországba vagy hajlandó menni. innentől kezdve mi a kérdés? vagy oda jelentkezik, vagy szakít, mert szerintem 30 évesen országokon keresztüli távkapcs 4-5 éven át egy vicc.


szerintem ha nem köt kompromisszumot akkor hagyd ott. te is kompromisszumot kötsz már németországgal is, ha neki ez nem elég, akkor végtelenül önző és nem szeret eléggé, nem fontos neki eléggé a kapcsolatotok.

2019. jún. 5. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
84%

Nem teljesen értem, hogy mi a kérdés.

Szerinte a párod tervei nem ördögtől valóak, jó, hogy vannak tervei és gondol a jövőre. Az, hogy ez mennyire összeegyeztethető a te jövőképeddel, más kérdés. Ha össze tudjátok illeszteni, van jövője a kapcsolatnak, hanem, akkor nincs, nem igazán van ezen mit szépíteni.

2019. jún. 5. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
52%

" .. oda szívesen mennék, ezt mondtam is neki. Ő pedig azt mondta, hogy ő átgondolja hogy melyikbe szeretne menni, és oda jelentkezik. Továbbra is tervez velem, mindenképp magával akar vinni"

Azért látszik, hogy nem nagyon érdekli a véleményed. "Figyelembe veszi", de úgyis úgy dönt, ahogy akar.


Te megmondtad neki hova mennél vele, ha nem oda jelentkezik akkor nem veszi egyáltalán figyelembe, hogy te mit akarsz. Abban az esetben én pl szakítanék.

Nem mennék el x évet külföldre, olyan országba, ahol nem szívesen élnék, csak mert ő gondolt egyet és rám erőltette.

2019. jún. 5. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
64%
Ez karrier szempontjából valóban hülyeség. Egy mérnöknek 30 évesen nincs szüksége doktorira, vagy ha mégis ragaszkodna hozzá, a BME egy nagyon jó iskola, a mérnököknek pont nem nem kell külföldre menni, hacsak valakinek nem az MIT a célja. Ez szimpla kalandvágy vagy menekülés.
2019. jún. 6. 08:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!