Kommunikációs probléma, vagy egyértelmű jel?

Ismerkedem valakivel, akivel a távolság miatt heti 1-2 napot tudunk együtt tölteni maximum. Én mindig alig várom ezeket a napokat.

A tegnapi napra randit beszéltünk meg, egy rövid kirándulással és hogy utána nála alszom ismét. Délelőtt már tett megjegyzést, hogy a boltzárások előtt beakar vásárolni alkatrészekből, de úgy voltam vele, hogy oké, az max plusz egy óra. Én összepakoltam, lezuhanyoztam, hajatmostam, elkészültem, készültem neki egy kis kedvességgel, de nem jelentkezett. Két órával a megbeszélt időpont után felhívtam, hogy hogyan készüljek, amire az volt a válasz, hogy még az alkatrészekkel szórakozik, ezt most engedjük el inkább.

Én a világ legnagyobb gyökerének éreztem magam... Csalódott vagyok nyilván, hogy én ugrásra készen várom ő meg mégcsak annyira sem méltat, hogy felhívjon és szóljon, hogy bocs, ne várjam.

Ezt másodszorra játszotta el a világ legnagyobb természetességével közölve, hogy jövő hétvégén mehetek hozzá, ha gondolom... Hát kössz.

Azt is elmondta, hogy mire kellenek ezek az alkatrészek és hogy sajnálja, hogy elbénázta, de nekem valamelyest kifogás szaga van ennek. Akár ma reggel is elintézhette volna, amíg én főzök, vagy megyek vele, vagy mit tudom én...

Ismerem magam, tudom, hogy egy világ dől össze bennem, ha valamire számítok, alig várom és végül nem jön össze. Mérhetetlenül csalódott leszek, így nem látok tisztán, hogy most én reagálom-e ezt túl, vagy csak azért vagyok neki, hogy amikor éppen szórakozna valakivel, kéznél legyek.

Ha együtt vagyunk, a tenyerén hordoz, de ha nem, akkor kvázi elfelejt. Alig hív, alig keres. Tegnap délután óta egyáltalán nem beszéltünk, én úgy gondolom most neki kellene keresnie. (Nem vesztünk össze, de azért elmondtam neki, hogy nagyon csalódott vagyok.) Ha igazán akarna engem, akkor ezerrel pedálozna, nem?