Áhhh, annyira elegem van! Van egy lány, akibe szerelmes vagyok. (? )

...és úgy érzem, kerülgetjük egymást. Régebben is tetszett, de kb. tavaly ilyenkor jöttem rá, hogy szerelmes vagyok belé. Sajnos olyan alkat vagyok, aki önbizalomhiányos és valahogy mindig beleesek abba a hibába, hogy "istenítem" a kiválasztott lányt, és ezért félek odamenni... zavaromban, úgy érzem, egy elég hülye stílust veszek fel az ő társaságában.

Nem tudom, hogy ő mit gondol rólam. Ő egy visszahúzódó lány, amolyan művésztípus, de tudom, hogy sokkal több van benne, mint amit kimutat, és nagyon szeretem az ilyen lányokat, akiket meg kell ismerni, akiket "meg kell fejteni". Ráadásul nincs túl sok barátja, zárkózott. Sokszor érzem úgy, hogy elkapom a pillantását, és ő is az enyémet, sokszor kezdeményezek vele beszélgetést, sokszor kísértem már haza (ugyanarra megyünk haza), sokszor jöttem be vele suliba, sokszor vannak ugyanakkor lyukasóráink, amikor ketten dumálunk. Jóban vagyok vele, de mégis úgy érzem, nem sokat tud rólam. Én nagyon szeretném jobban megismerni és sokat is érdeklődöm felőle, néha egész jókat és hosszan dumálunk, de valahogy nem bírom kimutatni, hogy szerelmes vagyok belé. Egyetlen ilyen irányú megnyilvánulása az volt, amikor egyszer azt mondta, hoyg ő az osztályból senkivel nem akar járni rossz tapasztalatok miatt.

Nem tudom, mit tegyek, de ez a bizonytalanság és tétlenség, hogy állandóan győzködöm magam, hogy menjek oda hozzá és mondjam el neki, de aztán rájövök, hogy lehet, hogy ő tök hülyének nézne, rosszabb bárminél. Nem olyan vagyok, amilyen arcot az iskolában mutatok és érzékeny, normális srácnak tartom magam. Csak azt szeretném, ha esélyt adna, hogy megmutathassam ezt az oldalamat is, de ehhez túl passzív. Úgy érzem, kedvel, de ennél többet soha nem érzek. Mivel kedveli az irodalmat, a művészetet, már azon is gondolkodtam, hoyg írnék neki egy verset és becsempészném a táskájába, vagy ilyesmi, vagy egyszerűen valahogy megpróbálnék komoly hangvételben beszélni vele, és felnőtt, ember módjára elmondani, mit érzek, de félek ezt megtenni. Nem arról van szó, hogy magától a dologtól félnék, nem félek szerelmet vallani, hanem attól félek, hogy ő emiatt hülyének nézne (hiszen nem igazán adott alapot ahhoz, hogy ezt érezzem), vagy kellemetlen lenne neki és úgy érezné, ráakaszkodom. Mit tegyek??