Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Mit lehet tenni? Menthető a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit lehet tenni? Menthető a barátság?

Figyelt kérdés
Egy nagyon jó fiú barátommal mostanában kezdtünk belemélyülni a kapcsolatunkba. Olyannyira, hogy legutóbb már ölelgetett, simogatott. Azt mondta nem tudta megállni, egy nagyon erős késztetést érzett. Nagyon szeret, de biztos, hogy nem szerelmes belém. Ma rákérdezett csak úgy, semmi komoly szándékkal, hogy el tudnám-e képzelni, hogy járjak vele. Kifejtettük, hogy miért lenne lehetetlen, vagy rossz ötlet... A végén ő is mondta, hogy egyet ért velem, és nem akar elveszíteni egy ilyen jó barátot, mint én, szóval minden maradjon úgy, ahogy eddig. Viszont még mindig látni rajta, hogy tépelődök ha csendben ülünk egymás mellett, és van más is a társaságban. Nekem pedig még mindig összeszorul tőle a gyomrom, ha arra gondolok, hogy megölel. Sajnos a komoly beszélgetésünk óta nem hogy megölelni nem ölelt meg még a távolságot is tartjuk egymástól, kevesebbet beszélünk, és nem olyan felszabadultan. Mit tegyek? Csak várjak ameddig eldönti, hogy mit is akar/érez/gondol? Várjak, hogy lenyugodjon? 16/L
2011. nov. 16. 19:57
 1/6 anonim ***** válasza:
12%
Megdugott már?
2011. nov. 16. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
94%
Nekem is volt egy pont ilyen szituációm... azzal a különbséggel hogy az a fiú barátom végül is szerelmes volt belém... én akkor a barátságunk érdekében nemet mondtam neki, 3 napig nem beszéltünk és utána is nagyon lassan tért vissza a régi "kapcsolatunk" ... az az igazság, hogy azóta én már megbántam azt a nemet, annak ellenére hogy tudom elveszítettem volna mert ő is olyan makacs mint én... de tudom hogy nagyon szeretett volna, és mindent megtett volna értem, és életem egyik legszebb időszaka lett volna míg vele vagyok... így viszont van egy fájó pont az életemben, és különleges barát mellettem... ennél többet nem tudok neked mondani, és remélem azért ezzel is segítettem... persze minden ember más és lehet hogy nektek pont összejön és nagyon boldogok lesztek és sose veszíted el, én csak leírtam azt ami velem történt... jól gondold át hogy ezt a kapcsolatot merre viszed tovább :)
2011. nov. 16. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

Én nem értem, miért fél mindenki a barátságból szerelem dologtól...

Mert attól nem megy tönkre egy barátság, hogy (idézem a kérdezőt): "Sajnos a komoly beszélgetésünk óta nem hogy megölelni nem ölelt meg még a távolságot is tartjuk egymástól, kevesebbet beszélünk, és nem olyan felszabadultan."

Igazad van, sokkal jobb rögtön elveszíteni egy barátot, mint esetleg még jópár évig jól érezni magad vele és utána esetleg (hangsúlyozom ESETLEG) elveszteni.

2011. nov. 16. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Áh, lemaradt egy kérdőjel, tehát ezt akartam mondani:


Mert attól nem megy tönkre egy barátság, hogy (idézem a kérdezőt): "Sajnos a komoly beszélgetésünk óta nem hogy megölelni nem ölelt meg még a távolságot is tartjuk egymástól, kevesebbet beszélünk, és nem olyan felszabadultan."?

2011. nov. 16. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Teljesen igazad van, de nem szerelmes belém. Csak vonzódik hozzám, nem hisz a szerelemre épülő kapcsolatokban. Szerinte az majd kialakul. És ha nem? Ez így nem jó.
2011. nov. 16. 21:43
 6/6 anonim ***** válasza:

Nem tudom, te hogy vagy vele, de nálam a szerelem kb 2-3 hónapig tart MAXIMUM. Utána valami egész más lesz helyette, ami szintén nagyon jó érzés. Főleg, ha az illető eleve jó barátom volt.

Jelenleg nálam az a helyzet, hogy 3 hete vagyunk "hivatalosan" együtt, kicsit régebb óta vagyok belé szerelmes.

2011. nov. 16. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!