Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Te mit tennél a helyemben?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Te mit tennél a helyemben?

Figyelt kérdés
Van egy leányzó évfolyamon, aki tetszik. Nem beszéltem még vele, csak egyszer vagy 3 mondatot, de akkor még volt barátnőm szóval nem érdekelt. Angolra együtt járunk, de nem igazán volt alkalmam még beszélgetni vele. Tehát külsőre szemrevaló, gondoltam megismerkedhetnénk. Nos, úgy próbáltam megközelíteni, hogy egy osztálytársától, aki fiú és ismerem, próbáltam meg infókat gyűjteni róla, hogy egyáltalán tényleg, olyan -e, mint ahogy látszik. Nos, az volt a bökkenő, hogy a srác is éppen rá hajt, elmondása szerint..:D Mondtam, hogy nem kavarok be. Egyrészről mert volt már ilyenből bonyodalom, s mert úgy érezném, hogy én rontottam el az ő esélyét, másrészről meg nem hagyna nyugodni a gondolat, amíg nem tudom meg, van-e esélyem. És vacillálok, hogy kezdeményezzek-e, s esetleg tegyek keresztbe a srácnak, vagy hagyjam, hátha nem jön össze nekik. (utóbbi egyébként esélyes, mert szerintem nem jön be neki a srác, s tényleg kicsit fura is, de éppen ezért érzem, hogy nem lenne fair dolog) Te mit tennél?
2011. dec. 20. 20:21
 1/8 anonim ***** válasza:
Tibi te vagy az?
2011. dec. 20. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
43%
én is rádismertem tibi
2011. dec. 20. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Ha nagy haverok vagytok akkor hagyd meg neki.

Ha látod hogy elbukott akkor mond meg neki hogy Te is próbálkozol.

2011. dec. 20. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Nem:D Nekem is négy betű ugyan a nevem, de nem Tibi:)

Am azért a kérdésre is válaszolhatnátok:D

2011. dec. 20. 20:26
 5/8 A kérdező kommentje:
Nem vagyunk túl nagy haverok. Csak párszor beszéltünk:) Volt egy mondata miszerint: "Úgyis ő dönt". Eszerint próbálkozhatom, ha akarok, úgyis a csak választ. Szerintem.
2011. dec. 20. 20:28
 6/8 A kérdező kommentje:
*csaj
2011. dec. 20. 20:28
 7/8 anonim ***** válasza:
2011. dec. 20. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim válasza:

Hát ha nem vagytok túl nagy haverok akkor ne hagyd h elhappolja előled.

Én a te helyedben nyomulnék rá és egy javaslat: Vagy a barátnőitől kérdezd meg h tetszel e neki és ha azt mondja h igen akkor hivd el randira. Pl.: Pizzára vagy valami ilyesmire. Ha pedig kiderül h nem tetszel neki akkor hagyd.

De persze ha az deül ki h nem tetszel neki de azt NEM mondja h a továbbiakba sem fogsz akkor kezdj el teperni mint állat! Ez alatt nem azt értem h nyald ki a se**ét csak azt h pl.: leejt egy ceruzát te felveszed neki meg ilyenek. És ha egy idő után sem haladtok semmire akkor meg szálj le róla mert akkor valószínű h kapcsolt és rájött h ki bír használni.


Az "egy idő után" alatt azt értem h egy-két hónapig udvarolsz neki és akkor se mutat semmi látszatot, "jelet" hogy akar valamit akkor... Érezni fogod (vagy is kéne h érezd) h ebből se lesz semmi. :)


16/F

2011. dec. 21. 01:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!