Annyira elbizonytalanít, hogy még nem is ismer, de "ragaszkodik" hozzám. Rosszul gondolkozom?

teljesen azt sugallja, mintha úgy érezné magát, hogy ő senkinek nem kell.

pl ilyesmik bizonytalanítanak el:

kedvesen mondtam neki, hogy nem tetszik fülbevaló egy srácon (neki van)

erre szabályosan megsértődött, majdhogynem kikérte magának, hogy ő ilyen én vagyok az előítéletes.

holott szerintem jogom van hozzá, hogy nem tetszik nekem ez vagy az, nem értem a megsértődést.

mintha nem lenne önbizalma vagy nem tudom. valami nem stimmel vele.

ha nekem lenne valami "heppem" ami másnak nem tetszik, de én szeretem, nekem eszembe nem jutna megsértődni.

másik:

amikor megbeszéltük, hogy maradjunk abban, hogy inkább meg sem ismerjük egymást (tekintve, hogy vonakodok tőle) és ezek után amikor mégis felhívtam (mert kialakult bennem az, hogy ne alkossak egyből olyan véleményt valakiről, hogy ő megalkuvó) simán egyből nyit felém annak ellenére, hogy első körben megsértettem őt. tartása semmi nincs. mintha mindegy lenne már, csak legyen valaki. ilyen érzésem van. (tehát megint ott vagyok mint az első "megérzésemnél")

már az elején minden megmozdulásából az jön le, hogy önbizalomhiányos, amit rám vetít ki - megsértődik mert nekem nem tetszik egy fülbevaló.

más mit gondolna?