Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Beképzel, abszólut öntelt,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Beképzel, abszólut öntelt, lekezelő nőkkel, hogy "korrekt" viselkedni?

Figyelt kérdés
Mentem egyik nap az utcán(hozzáteszem magas, igényes fiatalember vagyok, nem hánynak rám a csajok mikor meglátnak) és jött egy csaj valakikkel.Mikor egész közel voltak a csaj mind emelte a fejét oldalast, nem tudta, hogy nézzen már le, hogy fölényeskedjen, jött hogy orrba vágjam, annyira hihetetlenül idétlen, lekezelő viselkedése volt.Tudom, ez csak egy gesztus volt, nem mondott semmit elmentem mellette anélkül hogy elküldjem valahova, mert a szüleim úgy neveltek hogy nővel azért nem bezsélünk, viselkedünk akárhogy, de ami sok az sok.Talán helyesen cselekedtem, azzal, hogy nem mondtam semmit, és elnéztem felette, szerintem ez az ő harca saját magával, de per pillanat felhúzta az agyamat.Ti találkaztatok ilyen nőkkel akik azt hitték istennők pedig lehet 10 évvel is fiatalabbak, semmi különösebb teljesitménnyel(szakmailag vagy más téren)?

2012. máj. 21. 19:21
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Az a legegyszerűbb ha nem veszel tudomást róluk.
2012. máj. 21. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
Bocs, a helyesirási hibákért, csak most vettem észre.
2012. máj. 21. 19:24
 3/12 anonim ***** válasza:

ajj..

pedig már épp készültelek leoltan a helyesírási hibákért :D


ne akarj ilyen nők közelébe se kerülni. mindenkinek az lesz a legjobb.

2012. máj. 21. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:

pasiban is van ilyen.

ezt a típusú embert az bosszantja a legjobban ha őt veszik semmibe. legközelebb, még annyit se nézz oda mint a multkor.

ezzel jobban felpiszkálod, mintha odaszólnál valamit

2012. máj. 21. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
Ja, vannak ilyen madamok :D aztán meg ha olyan faszt látnak, tepernek mint a palotapincsi a búzatáblában. :) Meg egymás pasijára hajtanak, nagy formák az ilyen lotyók.
2012. máj. 21. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:
Hát, a vicces az egészben az volt, hogy nem volt valami jó csaj.A napszemüvegével azt hitte, hirtelen ő a szépségkirálynő, vagy lehet másra volt büszke, azt már csak ő tudja mire.Csak nem értem, ha nem láttam életemben, akkor meg mi ez a viselkedés.Én mentem nyugodtan a barátaimmal, barátnőimmel sétálva, azért is néztem oda, mert ett meg a fene, hogy ennek mi baja.
2012. máj. 21. 19:35
 7/12 anonim ***** válasza:
és miért kell ilyen nagy ügyet csinálni ebből?? lehet nem is rád nézett hanem látott vmit mögötted... mégis ki a .... érdekli hogy ki hogy néz az utcán másra?? ha nem ismered akkor minek kell ebből még egy kérdést is feltenni?:D
2012. máj. 21. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
Rámnézett, én voltam ott, tudom hogy nézett és kire nézett.Igen idegen és nem ismerem, de felmérgesitett a viselkedésével, ami rám irányult.Én inkább azokat nem értem, akiket hidegen hagy bármi, csak azért mert nem ismerik azt a személyt.
2012. máj. 21. 19:41
 9/12 anonim ***** válasza:
Öreg, te tele vagy kisebbségi komplexussal.
2012. máj. 21. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Áh nem, szerintem ő volt tele, és ezzel próbálta rejteni.
2012. máj. 21. 19:58
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!