Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Hogyan törjek ki ebből a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan törjek ki ebből a helyzetől?

Figyelt kérdés

Azt hiszem, március környékén kezdett el aggasztani, hogy eddig még nem voltam sikeres a lányoknál. Több csaj is tetszett nekem, de mindig megnyugtattam magam, hogy a barátaimnak sincs barátnője, nekem sem kell. Azonban mint mondtam, márciusban elegem lett abból, hogy ronda fiúk járnak gyönyörü lányokkal.

Minden tapasztalat nélkül, chaten közöltem egy lánnyal, hogy tetszik nekem. Miután elolvasta ezeket a sorokat, mondvacsinált ürüggyel elköszönt, hogy lépik le, de még egy óraig online volt :(

Ezek után nem adtam fel, kezdeményeztem egy másik csajnál. Itt minden kezdett jól alakulni, egyre többet beszéltünk. De tudatlanságom következtében, az egészet eldicsekedtem a barátaimnak, akik közül nem tudom melyikük, továbbadta az ellenségemnek.

ő sem tipikus macsó, de mivel gazdag, és a szülei jó pozícióban vannak, ismer sok lányt. Többek közt azt is, akivel én már kezdtem összejönni. Ezután mindenféle hülyeséggel szivatta a csajt, velem kapcsolatban. A lánynak mondtam, hogy semmi sem igaz ebből, de ugye őt évek óta ismeri, engem meg pár napja.

Elegem lett mindenből, de nem adtam fel. Olvastam Mex Delux-t, Mysteryt, Davidx-et, Badboyt, és a többi top PUA-t. Most úgy érzem van elég tudás és erő bennem, hogy újra megpróbáljak valamit kezdeni.

A nyáron nem nagyon jártam sehová, minden erőmet a csjozás alapjainak elméleti elsajátitására használtam. Most úgy érzem el kellene kezdeni valahol. De mégis hogyan tegyem? Amúgy kisvárosban élek, a korombeli lányoknál gyorsan híre ment a sikertelenségemnek. És ugye a lányok arra buknak, akinek már volt csaja.

Hogyan legyek menő vagy feltünő. És hogyan adjam vissza a régi ellenségemnek mindazt, amit én kaptam tőle?


2012. júl. 15. 20:49
 1/3 A kérdező kommentje:
Sorry. *helyzetből
2012. júl. 15. 20:50
 2/3 anonim válasza:
szerintem ha kétségbe esve próbálsz csajozni, sosem leszel "sikeresebb".. a szerelem jön magától csak ki kell várni:) meglátod egyszer belép az életbe egy lány, akivel nem is kérdés, hogy összetartozol.. :)
2012. júl. 15. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

phD-zni mikor fogsz belőle, öcsi? :D

Ez a PUÁ-zás akkora szánalmas nyomorékság, hogy sírni volna kedvem, valahányszor olyan lúzerek sorait olvasom, akik ebben hisznek.

A barátnőszerzés nem valami nehézkes, ördöngős tudomány, hogy könyveket kelljen róla írni és kamutáborokat szervezni köré xD

Ha erőltetetten próbálsz közeledni felénk, észrevesszük és elküldünk.

Annyi a titka, hogy úgy gyere oda hozzánk, lányokhoz, mint szimpatikus, veled egyenrangú emberekhez, nem mint valami különleges állatfaj tagjaihoz. Megérezzük ám a félelmet.

2012. júl. 15. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!