Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szerintetek első randin a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek első randin a lányok hány százaléka ellenkezne, ha meg akarnám csókolni?

Figyelt kérdés

Csúnya fiú vagyok, húgoméktól kezdve még pár szép lány is megmondta már, meg én is látom, amit látok, szóval tudom hányadán állok. Nos, eddig 4 különböző lánnyal randiztam, de ebből az első háromnál nem mertem semmit sem lépni, szóval ezt megunva, hogy az egész csak baráti beszélgetésekből szólt és közben végig mindig azt éreztem, hogy fúj, de ronda lehetek, tuti ennek a lánynak sem jöttem be, úgyhogy hagytam is őket, utána, de ezt most lényegtelen. Viszont a negyediken a csajt megcsókoltam és nem ellenkezett, ráadásul rájöttem, hogy mindig azt csinálja, amit én mondok, vagyis könnyen irányítható, vagy csak nem mer ellenkezni? De most már pettingeltem is vele, de kicsit ellenkezett itt már, viszont rájöttem azért, mert még szűz és félt, hogy meg akarnámd már dugni egyből.

Szóval ritka ronda fiútársaimnak üzenem, hogy azért nekünk is akad néha lány, még ha keményen és több évnyi kesernyes, kitartó próbálkozás is kell hozzá, na meg nem is egy szépségről van szó, természetesen. Gondolom egy szép lány ellenkezne, elutasítana, ha megakarnám csókolni, bár még nem teszteltem. Szóval egy csúnyácska lánnyal sikeres voltam, kérdés, hogy vajon a lányok hány százaléka értékelné a tökösségemet, azt, hogy merek lépni és nem félek az elutasítástól sem?



2012. nov. 21. 23:54
 1/10 anonim ***** válasza:
osztottam szoroztam és mindent összevetve arra jutottam hogy 39,48%-ékuk nem ellenezné a csókot az első randin !
2012. nov. 21. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
91,37%
2012. nov. 21. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 panini ***** válasza:
100%
Bátorítani akartalak egy kommentár erejéig, de amint ahhoz a részhez értem, amelyikben osztályozod a lányokat, és besorolod őket "szép" illetve "csúnyácska" kategóriákba felhagytam ezzel a tervemmel. További szép estét ja, bocs *önsajnálkozást!:)
2012. nov. 21. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 Malats ***** válasza:
100%
Kedvenc párositas. Elismeri hogy csunya, de még ö az aki osztályozgat. Hát gratulálok..
2012. nov. 22. 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
50%
2012. nov. 22. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Az én egyenletemben sajnos túl sok a változó, így nem tudok pontos adattal szolgálni :(
2012. nov. 22. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
Panininak van igaza. Mi az hogy csúnyácska lány? Képzeld nekik is vannak érzéseik és mondjuk lehet nem kéne pettingelned meg "megdugnod" valakit, akivel kapcsolatban semmilyen érzésed nincs, csak próbálgatod, hogy vajon mit enged meg. Amúgy meg esetleg lehet legalább a személyiségedet kicsinosíthatnád némiképp, mert mondjuk nem csak a külső számít... Így meg olybá tűnik, hogy neked se szépség se kedves személyiség nem jutott...
2012. nov. 22. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
Most mégis mi a baj ezzel, tényleg olyan lányról van szó, aki csúnya, ez nem sértés csak tény. Nem is tapadnak rá a fiúk, én meg esélyt is adtam neki, én kezdeményeztem ugyanis nála. Szóval én vagyok az, aki eséylt adott neki, míg más fiú még észre sem veszi. Szóval inkább nekem van nagyobb szívem és az itteni mag a való életbeli lányok a felszínesek, akik engem csak elutasítatottak meg kigúnyoltak, lerondáztak, én sosem sértettem meg egy lányt sem, ha nem tetszett. Mennyi álszent nő van ezen az oldalon is! -.-
2012. nov. 22. 00:38
 9/10 AndreaMariann ***** válasza:

Tuti megkapod a Hősök Érdemérmét,mert ilyen nagy szíved volt.


Korán kezded az érzelem mentes kapcsolatokat,hadd gratuláljak!Remélem a többi kis csipsz*ros porbafingó tizenéves is pont ilyen,mint Te!

Remélem Decemberben tényleg vége a világnak,mert egyre ostobábbak az emberek.

2012. nov. 22. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 AndreaMariann ***** válasza:

Hadd írjak még le valamit:

Volt egyszer egy "csúnya" fiú,de senkit sem érdekelt a külseje,mert arany szíve volt.

Na ez pont nem te vagy.


Növessz szívet!

2012. nov. 22. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!