Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szeretnék megtenni egy komolya...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szeretnék megtenni egy komolyabb lépést, de hogy?

Figyelt kérdés
Tapasztalatlan lány vagyok a fiúk terén, de most ismerkedünk egy sráccal már hónapok óta az ismerkedési fázisban vagyunk. Szóval senki sem lép sehová. Neki nem én lennék az első barátnője, viszont ahogy hallottam fél lépni. Volt előzőleg 2 nem túl jó kapcsolata, gondoltam már erre is, hogy talán -e miatt. Eddig is én voltam a kezdeményező, amin csodálkozom is, mivel én is inkább az alamuszi nyuszik csoportját erősítem, de azt érzem, ha róla van szó, akkor merek lépni, s a kezdeményezéseim után már ő is bátrabb és megjön az önbizalma (pl. én hívtam el először randira, mert addig nem nagyon mert, de utána ő is már hívott ide-oda). DE mivel szimpátiánk és egyéb dolgok kölcsönösek ezért arra gondoltam, hogy az első csókot is nekem kell meglépnem ez esetben nagyon úgy néz ki. Sajnos életemben nem csókolóztam, vagyis egyszer, de az is egy buliban volt, szóval nem egy érzelmes dolgot kell elképzelni, plusz nagyon rég is volt.Hogy alakítsam a dolgot, hogy megtegyem? És ha bénázni fogok? Az elég gáz lenne... valaki adhatna valami jó tanácsot :)

2014. jún. 5. 14:12
 1/5 anonim ***** válasza:
neten vannak videók amik segítenek :) és ha "bénázol" is a gesztusból érteni fogja a szándékod :) vagy ha ennyire félsz megkérheted hogy tanítson meg csókolózni :P vagy ha azt mondja hogy neki se megy akkor mond meg hogy akkor gyakorolhatnátok együtt :)
2014. jún. 5. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Légy bátor, tekints rá úgy, mint egy barátra küldj neki egyértelmű jeleket, hogy bejön. Egyik randi után elköszönésképpen ha úgy alakul adhatsz neki egy csókot. Nem nehéz csak ne görcsölj rá, legyél egy kicsit lazább, nem az életedért küzdesz. Az a lényeg, hogy az ajkaitok összeérjenek és lehetőleg foggal ne ütközzetek. Idővel kialakul. :)
2014. jún. 5. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Még semmilyen lépést nem kell tenned.A fiúval csak ismerkedj tovább és barátkozz. A szexuális dolgokkal még ráértek.
2014. jún. 5. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Nem fogsz bénázni. Ügyes leszel. Csak ne parázz rá és könnyen fog menni
2014. jún. 5. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
ha ennyire félsz a csókolózástól akkor először elköszönésnek csak egy hosszabb puszit adj a szájára :)
2014. jún. 6. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!