Azért egy idő után és egy bizonyos kor felett (pl 35 év) a legtöbb nőt is zavarja a szingliség, hogy körülötte szinte minden vele egykorú ismerős kapcsolatban él, házas, gyereke van vagy vár?

Mert eddig úgy volt, hogy a nők bármeddig elvannak egyedül (csak nem tudom hány évesen, mert huszonévesen úgyis jön majd még szerelem) és várnak a megfelelő társra, addig meg szépen szelektálnak. De mi van, ha benne vannak abban a korban, mikor már gyerek kell? Amikor kezd meglátszani rajtuk a kor? A xxx. után mi van a legtöbb szingli nő fejében (nem a vénlánynak maradni akaró fejében)?

Ez?

,,3. Magdolna

„Érintett vagyok 36 éves szingliként.

A legjobb és egyetlen barátnőm lassan 11 éve párkapcsolatban él, miközben nekem... na hagyjuk. Maradjunk annyiban, hogy jelen felállás szerint én vagyok az örök szingli, ő pedig a szerencsés, amiért olyan pasija van, amilyen. Mert amúgy tényleg rendes pasija van.

És érdekes, de sokszor ő sem érti azt, amikor én „rinyálok”. Igyekszem a lehető legkevesebbet tenni, részben mert szánalmasnak tartom az örökös panaszkodást, másrészt pedig mert azt tapasztalom, hogy tényleg nem érti, amiről beszélek. Persze addig jó, amíg nem érti, de azért néha kirobban az emberből a dolog.

Ugyanis 30+os szinglinek lenni úgy, hogy a híres mondás szerint nagyobb esélye van annak, hogy egy terrorista öljön meg, minthogy párra találjak, az elég ijesztő. De nem a terrorista miatt. Egy átlagos, normális nő genetikailag (lehet fújolni: társadalmilag is) arra van berendezkedve, hogy előbb-utóbb családot alapítson. Ezért vagy azért, az indok nyilván mindenkinél más, de ez nem jön össze. Ez máris okoz egyfajta belső feszültséget. Ehhez jön még a család tapintatlanabb tagjainak, a kíváncsi kollégáknak, az ezer éve nem látott ismerősöknek, és úgy kb. az ember belső körein kívül esőknek a kérdése, hogy: nincsen férjed, gyereked? Hát az meg hogy lehet? Igyekezni kéne már, nem gondolod? Nem jó ám vénlánynak lenni! (Köszi, ezt eddig nem tudtam!) Találj már te is magadnak valakit! Ésígytovább, ésígytovább. Hol finomabban, hol durvábban érzékelteti veled a világ, hogy mivel szingli vagy, veled nem stimmel valami.

Szóval igen, ijesztő. És akkor jön egy szarkaláb, egy ősz hajszál, néhány plusz kiló, vagy bármi, és az ember képes kívülről érthetetlen, aránytalan elkeseredésre. Ugyanis öregedni nem valami vidám dolog, egyedül öregedni pedig kétségbeejtő. És minden új szarkaláb, ősz hajszál, felszedett kiló ennek a bizonyítéka, hogy egyedül vagyok és így is maradok. Soha nem szoktam erről beszélgetni senkivel, főleg mert a családban és a közelebbi ismeretségi körömben rajtam kívül nincsen egy szingli se, de ezer %, hogy erről van szó.

Nemcsak a szex hiánya, az odabújás hiánya, a valakivel közös jövőkép hiánya, a „szeretnek és elfogadnak” hiánya a rossz, hanem mindez együtt. Tisztában vagyok vele, hogy ha párkapcsolatban élnék, akkor lecserélném ezeket a problémákat arra, hogy elkésett a randiról, megcsalt, széjjelhagyta a koszos zoknit, horkol éjjel, üvölt a gyerek, nincs pénz különórákra, unalmas, lapos, megint nem borotválkozott meg. De azért mégis, mégis egészen más.”"

Már elnéznék a pasik sok hibáját, el vannak kissé keseredve ilyenkor a nők (többen, mint akik nem)?