Fiúk, ilyenkor már csak napok kérdése, hogy összejövünk?

Hát, próbálok rövid lenni. Az a helyzet, hogy egy fiúval pár éve ismerjük már egymást, és nagyon lassan nyíltunk csak meg egymás előtt, úgymond ki kellett a alakulni a kölcsönös bizalomnak. Az utóbbi hónapokban egyre többet beszéltünk,és egyre komolyabb témákról is, mint család, érzelmek, munka, jövő, stb. Telefonon is gyakran hív, most már én is őt. Azt szerintem már lehet mondani, hogy barátok vagyunk, sok időt töltünk együtt. Most viszont már kettesben is egyre többször vagyunk, nem tudom, ezek a találkák egyáltalán randinak nevezhetők-e. Ilyenkor én mintha lebegnék, időérzékem sincs, imádok vele lenni. Mikor elköszönünk, mindig megpuszil. A kérdést azért így fogalmaztam, mert egészen nyárig kapcsolatban volt, amit én tiszteletben de most már nincs barátnője. lehet, hogy most jön el a fordulópont nálunk? Igazából érződik szerintem, mennyire bizonytalan vagyok azt illetően, hogy egyáltalán tetszem-e neki, ezt egyébként nehezen tudom elképzelni. Nincs velem különösebb probléma se mentálisan, se külsőre, csak nekem ő annyira tökéletesnek tűnik, hogy ha ép ésszel belegondolok, nem kellek neki, mint barátnő. Viszont vannak jelek, amik nem ezt mutatják. Ezek közül írok még párat: ha ülünk egymás mellett, nagyon közel hajol, szinte érzem a leheletét. Életének minden apró történését megosztja velem. Mindenre emlékszik, ami közös élmény, még évekkel korábbról is. Minden barátjának bemutat, azt akarja, hogy velük is jóban legyek. Rajzol nekem, csokit kapok tőle. Meghív kávézni, és mondja, hogy várja, hogy találkozhassunk. Különböző helyeken megérint, pl. hát, csípő, láb (de légyszi ne gondoljatok rosszra). Mindig mondja, hogy vigyázzak magamra. állandóan meg akar nevettetni. Na jó, ennyi elég, már így is sok lett, ne haragudjatok. Annyi még, hogy nem vagyunk gyerekek (20-as évek eleje), mint írtam, neki volt már kapcsolata, nekem viszont még nem. Én nagyon bizonytalan vagyok, ez szerintem kiderült. Ezért köszönöm, ha tudtok segíteni.