Lányok, nálatok átlagosan mennyi idő alatt jön meg a "szikra"?

#10: Hát sajnos ilyen ember nincs a környezetemben, senki nem mond semmit, csak szó nélkül lelépnek vagy leráznak. Mondjuk nagyjából sejtem, mi a probléma, de nem is hiszem, hogy engem bárki is el tudna fogadni, de én meg arról nem tehetek, hogy betegség miatt úgy alakult a múltam, ahogyan, és tettem is a változásért.

#11: Nem csak kétszer találkoztunk. A 2. találkozás után hiába próbáltam gyakrabban találkozgatni vele, hárított, hogy nem ér rá, amúgy meg nekem sem olyan könnyű utazgatni, volt mellette még egy rakás más dolgom is, hogy ne csak 2 hét múlva láthassam megint. Amúgy a barátnője azt mondta, hogy ő úgy érezte, mindig is furcsa volt a lány gondolkodása, és mintha sose kellett volna neki igazán fiú. Talán az is zavarhatta, hogy 10 év van köztünk. Viszont állítólag többször is zaklatta a barátnőjét, hogy miért ismertetett össze bennünket, és lecseszte őt, ez megint furcsa. Ráadásul a barátnője annyit kért tőle, hogy vezessen be a társaságába, járjunk el csoportosan ide-oda, ő viszont kapásból kettesben kezdett el találkozgatni velem.

#14: Disztímia, elvileg, bár ki tudja, a pszichiáter kb. 5 perc "beszélgetés" után felállította a diagnózist. Hogy mit sejtek? Azt, hogy valószínűleg nem vagyok elég férfias (mármint hogy pl. nem vagyok az a tesztoszteronos macsó, mert amúgy meg el szoktam mondani, ha van véleményem, meg most is szerveztem a programokat, bár amúgy meg kicsit zárkózottabb és félénkebb típus voltam/vagyok), nem vagyok vonzó, igaz, még azt se tudtam elérni, hogy bárkinek is fontos legyek. A nőktől is csak sorozatos elutasításokat kaptam, nem is tudom, hogyan kell jól udvarolni, "nyomulni", de még randikat se nagyon tudtam összehozni. Szégyellem a múltamat, a betegségemet, a tapasztalatlanságomat, mert attól félek, hogy úgyse tudna így elfogadni senki az én koromban. Sokszor érzem azt, hogy belekerültem egy ördögi körbe, és hogy fiatalabb koromban elrontottam, amit el lehetett, és hogy most már esélytelen az egész, talán nem is kellene párkapcsolatban gondolkodnom, felesleges, mert mindig ugyanaz a vége.