Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Mennyire tartod taszítónak a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyire tartod taszítónak a "kusza" fogsort?

Figyelt kérdés
23 éves lány vagyok, ápolt, ép, szép fehér fogaim vannak, nem hiányzik egy sem. Viszont sajnos elöl feltorlódtak helyhiány miatt a fogaim, és így főleg felül rendezetlenül állnak. Az az igazság, h engem eléggé zavar a dolog. Gondolkodom fogszabályzáson, voltam is már egy-két helyen Budapesten. Ahány orvosnál voltam, annyiféle "tervvel" álltak elő a fogaim szabályozására, volt, aki felülről akart két fogat húzni, volt, aki alulról, de olyan is volt, aki rögtön négy fogat is kivett volna. Az egyik orvos pedig pluszban azzal állt elő, h szerinte le kellene reszelni az egyik szemfogamat is. Jelenleg egészségesek a fogaim, és félek/sajnálok kihúzatni egyet is, attól is félek, h ha elkezdik mozgatni a fogaimat, akkor meggyengülnek és kihullanak. Az sem túl biztató, h eddig nem találtam két olyan orvost, aki ugyanazt mondta volna. Szeretnék szép fogakat, de nem tudom, h megéri-e. Ti mit gondoltok erről?

2016. jan. 6. 23:42
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Engem abszolút nem zavarna.Nekem sem tökéletes a fogsorom csak nekem sajnos nem össze-vissza állnak hanem hiányzik a metszőfog és a szemfog közötti kis fog.Állítólag nem nagyon feltűnő,de engem zavar,csak sajnos ezt rendbe rakni nem kevés pénz. 23/F
2016. jan. 6. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Ne tedd ezt magaddal,úgy jó ahogy van.:)
2016. jan. 6. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
Őszintén, nekem az első amit megfigyelek egy emberen az a mosoly és a fog. Nekem nagyon fontosak a szép ápolt fogak.
2016. jan. 7. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Van olyan kusza fogsor, ami kimondottan szexi, de azért nem mind.
2016. jan. 7. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Ne foglalkozz vele. Nekem is ugyanez a problémám. A lényeg, hogy egészségesek legyenek.


24/F

2016. jan. 7. 02:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%

Kicsit off, de nekem volt fogszabályzóm, és kb minden osztály társamnak is. Nem ritka, hogy fogat húztak, mert van akinek lapát fogai vannak, és máshogy nem fértek. Ettől még semmi bajuk nem lett. A fogszabályzótól nem hullik ki a fogad, ez irreális félelem, meglazulhat a tartásuk, de a levétel után visszacsontosodik.


A magam részéről én is féltem időben elmenni fogat huzatni, és most a bölcsességfogam nő bele hátul a számba. Abszolút kellemes és a műtét is nyilván az lesz... Nyugodtan kérd ki több orvos véleményét az nem baj, de a fogszabályzótól nem kell tartani szerintem. Én örülök, hogy nekem volt.

2016. jan. 7. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%

Nekem is két fogamat kihúzták, hogy elférjen a többi, nem lett semmi bajuk, csak nem mehetek kapálni az első fogaimmal. Nélküle katasztrofálisan néznék ki.

Egyébként alul nekem is csiszoltak valamit, ott em fértek el, de kettőt nem lehetett volna kihúzni, az még mindig egy kicsit kusza, de nem olyan feltűnő.

Szerintem nem kell félni, megéri.

2016. jan. 7. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%
Nekem is hasonló problémám volt. Néhányan megszóltak (nem szeretnéd megcsináltatni?) randikon, de legtöbben nem szóltak érte. Most 10 év házaság után kértem fogszabályzót. Nem akarok pasikat, egyszerűen szégyelltem magam. Körülöttem mindenkinek szép fogsora van, emberekkel dolgozom, utálom, hogy nem tudok mosolyogni. Ha téged zavar csináltasd meg, ha nem zavar, akkor felesleges ezen agyalni 😃
2016. jan. 7. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
100%

Nekem 13-15 éves koromban volt fogszabályzóm. Akkor szép volt, most így 25 éves koromra elkezdtek visszatorlódni, mert akkor nem húztak fogat, a röntgen alapján azt mondta a doki nem lesz gond. Csak arra nem gondolt, hogy az akkori röntgen szerint jó helyen lévő bölcsességfogaim elindulnak rossz szögben és megint torlódást okoznak, mert amúgy azért volt szabályozva anno, mert nem volt két párhuzamosan lévő fogam, iszonyatosan nézett ki, csúfoltak is, hogy kiharapom a sarokból a pókot és egyéb szép dolgokkal. Édesanyám fogsorát örököltem de egy az egyben, ő 40 évesen csináltatta meg. (addigra gyűlt össze rá, nekem minimális összegbe került, mert ugye gyerek voltam, az ő idejében meg még nem volt ilyen lehetőség.)


Szóval most ott vagyok, hogy felül még mindig szép a fogsorom, mert ott a bölcsességfogaknak se híre, se hamva (az egyiket tuti ki kell műteni, mert keresztbe áll), alul meg iszonyatos... De mivel tudok úgy mosolyogni, hogy ez nem látszik így mosolyogni továbbra is merek, viszont gyűjtök az újraszabályozásra, mivel tisztítani is nehezebb így a fogaimat. A fogszabályzásnak nem csak esztétikai előnye van.


Húzni amúgy jellemzően a 7. fogakat szokták. (az utolsó rágófogak) Mivel ezek nagyon könnyen romlanak egyébként is, mert a tisztításuk is nehezebb. Tehát ha torlódás miatt kell fogszabályzást csinálni nálad egyáltalán nem fognak a későbbiekben hiányozni. Szóval szerintem ettől a résztől ne félj, hogy jó fogaidat dobod ki úgymond.


Amúgy szerintem csak az a kusza fogsor taszító, ami előre állóan kb kiesik az ember szájából. Az elég furán néz ki... a többi kuszaság viszont szerintem néha bájos, hozzátartozik az illetőhöz.

2016. jan. 7. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Nekem is volt fogszabályzóm, ki is kellett húzni miatta fogakat, és elég gyorsan visszaállt a fogsorom úgy, hogy normálisan nézett ki, és nem lett baja a fogaimnak sem.


Amúgy kusza fogsorról... van az a fajta kusza, ami már nagyon taszító, de ismerek sok embert enyhén vagy picit jobban összetorlódott fogakkal, akiknek kifejezetten aranyosan állt sztem.

2016. jan. 7. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!