Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Ebben a helyzetben mit tennétek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ebben a helyzetben mit tennétek?

Figyelt kérdés

Három hónap után végre randira hívott a srác aki már nagyon régóta tetszik, sőt bele is zúgtam már elég csúnyán.

Múlthét szerdán hívott el, és vasárnap estére beszéltük meg a randit, mert mindketten dolgozunk hétvégente, de hétfőn mindketten szabadok vagyunk, és így este nem kell azon aggódni, hogy jaj, menni kéne már haza mert reggel korán kell kelni. Na de ez lényegtelen is, én nagyon nagy izgalomban vártam a vasárnapot, amit (valószínű nem kellett volna) de a tudtára is adtam, úgy péntek környékén.

Errefel derült égből a villám, szombat este írt üzenetet, hogy ne haragudjak, de nem e tehetnénk át a randit máskorra? Mert hogy ő nagyon fáradt lesz, bla bla.

Mondtam neki, hogy ez nekem elég nagy csalódás, hisz nagyon vártam már... erre ő mondta hogy de megígéri hogy átrakjuk csak neki tényleg nem jó mégse a vasárnap...

Erre annyit írtam, hogy "Tudtad pedig, hogy dolgozol vasárnap is, amikor elhívtál :/ " Erre ő annyit válaszolt, hogy igen tudta.

Még vártam volna valami magyarázatot ezután, így erre én már nem írtam semmit. Azóta eltelt a maival együtt 3 nap, úgy, hogy egy szót sem beszéltünk, pedig addig a Jóreggelttől a Jóéjtig folyt a beszélgetés minden nap :(

Kellett volna írnom valamit még erre? Az én hibám hogy nem ír? Szerintem még tartozott volna valami magyarázattal ez után... Annyira rossz, hogy úgy lett vége, hogy soha el se kezdődött igazán :(

Első randink lett volna :(


2016. febr. 23. 20:32
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
100%
Oké, hogy megsértődtél, na de nem azt mondta, hogy nem akar veled találkozni, hanem hogy tegyétek át egy másik napra! Nem igazán értem, miért nem tudtál írni neki egy másik időpontot, hiszen ő nyilván arra várt, és most meg nem neki kéne nyalizni nálad, hanem neked bocsánatot kérni a hisztidért és felajánlani egy másik alkalmat! A te hibád, hogy nem ír, igen!
2016. febr. 23. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
100%
Én a helyedben megvártam volna, hogy a következő amire át akarta tenni, összejött-e volna. Ha igen, akkor ezt a vasárnapot nem lerázásnak szánta, hanem tényleg úgy volt ahogy mondta. Ha lemondta volna a köv. alkalmat is, na akkor valami nem stimmel. Az, hogy tudtára adtad, hogy várod a randit az okés, kell a finom bátorítás. De a végén lehet nem vette jó néven, hogy picit számonkérő voltál vele, pedig még egyszer sem találkoztatok. Oké, hogy tudta, hogy mikorra hív el, de bármi közbe jöhetett, meg végül is mondott másikat. Csak sajnos most nem derül ki, hogy tényleg miért mondta le. Ha nem olyan szoros az ismeretség, és még egy tali sem volt, akkor magyarázatot még ne igazán várj. Én ha ezek után keresném, akkor max annyit írnék, hogy ne haragudjon a múltkori számonkérésen, nem annak szántam, csak nagyon vártam a randit, és sajnáltam, hogy nem jött össze. Ha akar még téged, akkor erre lecsap. Ez nem nyomulás, hanem finom jelzés, hogy téged zavar ami történt.
2016. febr. 23. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
Annyit még hozzátennék, hogy oké, hogy tudja az ember előre, hogy aznap dolgozni fog, na de ha az egész hete volt olyan súlyos, hogy a hét végefelé már érezte, hogy kéne a pihenés, akkor mi van? Nem derülhet ki számára szombaton, hogy másnap hullafáradt lesz? Te örültél volna, ha úgy mentek randizni, hogy használhatatlan, nem tudtok beszélgetni, nem tud rád figyelni, mert annyira fáradt? Teljesen normális ez az indok, még időben is szólt, simán át tudtátok volna rakni a randit (akár hétfőn napközbenre is, hiszen szabadnaposok voltatok mindketten...). De nem baj, így legalább kiderült számára rögtön az elején, milyen kis hárpia vagy. Érthető, ha ezután nem érdekled már.
2016. febr. 23. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
100%

2-es vagyok


3-asnak igaza van, lehet teljesen hulla volt már hétvégére, és nem akarta, hogy olyan rossz formájában lásd. És az is igaz, hogy a reakciód alapján sajnos az jöhetett le a srácnak, hogy együtt sem vagytok, egy tali sem volt, de már kiakadsz valamin, ami totál felesleges. Egy olyasmi üzivel amit írtam a kommentben, talán még javíthatsz a megítéléseden, ha szeretnéd...

2016. febr. 23. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat. Tudom hogy egy idióta vagyok amiért így viselkedtem. Írok neki, bocsánatot kérek, megmondom, hogy tudom nem volt jogom úgy viselkedni, ahogy. Aztán vagy reagál vagy nem...
2016. febr. 23. 21:05
 6/21 anonim ***** válasza:
100%
Nem vagy idióta, csak a leírásod alapján eléggé oda lehetsz a srácért, így meg aztán érthető, hogy nagyon lelkes voltál és csalódott, hogy nem jött össze aznap. De ez az üzi jó lesz hidd el, semmit nem veszthetsz vele, csak nyerhetsz. Ha értékeli szuper, lesz randi. Ha nem, akkor le tudod zárni. Xe az biztos, hogy javítasz a megítéléseden, szoval hajrá :)
2016. febr. 23. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 A kérdező kommentje:
A háttérben még annyit, hogy egyszer "ejtett már" így, hogy napokig nem beszélt velem (majdnem 2 hétig) egy másik lány miatt. Akkor ő kért bocsánatot és megígerte hogy többé nem lesz ilyen hülye, a lányt blokkolta facebookon. A sztorihoz hozzátartozik, hogy én aznap vettem észre, hogy mégiscsak ismerősök facebookon megint. Nem kémkedtem, tök véletlenül vettem észre, hogy lájkolt a lány egy olyan postot, amiről én addig azt hittem, hogy a srác miattam osztotta meg (egy randizásról szóló aranyos kis kép volt egy szöveggel), és nagyon bántott a tudat, hogy megint "képbe" van az a lány, aki miatt már egyszer cserben hagyott. Lehet rémeket láttam/látok, de a női megérzés sugta (és igazából súgja most is) hogy megint beszél vele, és a randi törlésének is köze van hozzá. És még mielőtt elküldtök a p.csába hogy milyen féltékeny nőszemély vagyok, védelmemre annyit, hogy én sosem kértem hogy törölje és blokkolja, ő magától tette ezt. Ha nem törli, és veszi fel aztán újra, valószínű soha fel sem tűnik.
2016. febr. 23. 21:17
 8/21 anonim ***** válasza:
Oké...ennek fényében átgondolnám az üzenetküldést
2016. febr. 23. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
100%
Ne legyen igazam, de lehet a csaj képbe került. Akár úgyis hogy ő kereste meg a srácot. Visszavonom az üzenetes ötletet, lehet talonban tart téged.
2016. febr. 23. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 A kérdező kommentje:

Azóta kémkedtem kicsit, és múlthét kedd óta ismerősök megint. Engem szerdán hívott el.. ha a lány képben van, nem értem minek fáradt egyáltalán, teljesen "jól" lettem volna, akkor is, ha nem hív. De mivel hívott, azt hittem mostmár komolyan gondolja velem a dolgot, ezért (persze hogy) beleéltem magam. Emiatt volt a kirohanásom is amikor lemondta. És igaz, hogy úgy mondta le, hogy tegyük át máskorra, de konkrétumot ekkor már nem írt.

Amikor az az "incidens" történt a másik lánnyal, megígérte, hogy ezentúl őszinte lesz velem, és ha bármi van (teszem azt úgy érzi, ez neki velem mégse megy - amit most én mondok, nem ő mondta) akkor megmondja őszintén, hisz felnőttek vagyunk, tudjuk kezelni a dolgot.



Ugh, utálom a facebookot, bár ne is lenne. Legalább nem tudnék erről és nem fájna annyira ez az egész. Bár lehet akkor még reménykednék, pedig ha őszinte vagyok magammal, tudom jól, hogy nincs értelme.

2016. febr. 23. 21:35
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!