Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Kicsit félek az együtt alvástó...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kicsit félek az együtt alvástól ezek miatt. Lányok/nők ti hogy reagálnátok? 22/F

Figyelt kérdés

Szóval kezdjük azzal, hogy egyébként nincsenek velem gondok, sőt szerintem -tapasztalat alapján- 10ből általában 10 lány odáig lenne tőlem viszont az éjszakával nagyon hadilábon állok. Megismertem a barátnőmet talán már hívhatjuk annak, minden tökéletes vele már le is feküdtünk többször is az is oltári volt de még nem aludtunk együtt. Most hétvégén fogunk valószínűleg, én alszok nála.


Az a gond, hogy én fogalmazzunk úgy nagyon rossz alvó vagyok de ezt még nem említettem neki. Valamiért bennem kialakult az, hogy az életem problémáit félelmeimet idegeskedésem gondolataim az álmomban élem ki. Kezdjük azzal, hogy nehezen alszom el van hogy 5-6 órán át próbálkozom. Ha lelkileg rendben vagyok márpedig most a lány miatt rendben vagyok akkor ezzel nincs gondom sőt egy nővel mindig jobban elalszom, segít ha kicsit "babuzsgat" simogatja a fejem stb. Viszont ha elalszom... Beszélek álmomba, kiabálok, tök parásan mormolok értelmetlen nyelven mint valami sátánista szektagyűlésen, nem veszek levegőt 1 percig aztán hirtelen kva hangosat mint aki feljön a víz alól.

Aztán sokszor előfordul sajnos és ez számomra a legrosszabb mert ez komolyan egy iszonyú érzés, hogy felriadok és nem tudom hol vagyok ki vagyok semmit és ilyenkor nem tehetek róla de felugrok járkálok a szobába, a volt barátnőmet ezzel mindig kikészítettem mert felriadt rá és kérdezte mi a baj? Én meg nem tudtam, hogy ki ő és nem álltam szóba vele nem hagytam,hogy hozzám érjen. De ez csak ilyen 1-2 percig tart MAXIMUM általában 20-30 másodperc után vége.

Van, hogy alvajárok felkelek és valami oda nem illő tevékenységet akarok csinálni pl levágni a füvet vagy sétáltatni vinni a kutyát (nincs is kutyám) esetleg elindulok zuhanyozni és munkába menni (munkám sincs, egyetemista vagyok). Meg persze általában 100/90 esetben rosszat álmodok és néha a leírások alapján "nagyon szenvedő" hangokat adok ki és fel kell kelteni olyankor.

Persze nem minden éjszakám ilyen ez általában kimerül abba, hogy rosszat álmodok és ébredés után 1-2 óráig emlékszek rá. Most viszont, hogy a kedvesemhez megyek nem szeretnék "kitenni" magamért de sajnos nem tudom ezeket befolyásolni. A szülei is otthon lesznek (ő még gimis) bemutat meg minden. És nem akarom az éjszakájukat tönkretenni esetleg bekopogni hozzájuk meztelenül, hogy "akkor mehetünk úszni?" (volt már ilyen). De a lányt sem szeretném zavarni, ez nekem tényleg egy nagyon érzékeny dolog sosem tudtam emiatt senkinél ott aludni. Lányok titeket ez mennyire ábrándítana ki egy fiúból? Így inkább nem akarnátok együtt aludni vele?


2017. jan. 17. 13:16
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%

A párom hasonló, ha stresszes időszaka van, akkor éjszaka hirtelen felébred, félálomban beszél, nem tudja, hol van, mit csinál, összeolvad a fejében a valóság és az álom. Leggyakrabban azt vizionálja, hogy betörők vannak nálunk, olyankor egyből kipattan az ágyból, és lendületből nekirohan a falnak. Vagy valami földönkívüli civilizációról, szörnyekről képzeleg, esetleg keresi "a gombot", amit meg kell nyomni. Vagy amikor felriaszt, hogy "hol van???", és teljesen magán kívül van, hogy nem találja (ne kérdezd, mit). Én ezeket elég jól tudom kezelni, mert én viszont jó alvó vagyok, ha felébresztenek, két perc múlva már el is felejtem és alszok tovább, az ilyen kis bravúrok meg visszagondolva szórakoztatók. Mondjuk, mi már kicsit "nagyobbak" vagyunk, nálunk nincs meg annak a veszélye, hogy meztelenül átkopogjon bármelyikünk szüleihez, külön élünk, de attól még a jelenség ismerős.


És nem, nem zavar egyáltalán, semmi pénzért nem mondanék le a vele való alvásról (pedig ha nem is kezd el rémüldözni nyaralás közben, ahova nem is vittük el a macskát, hogy kiesik az ablakon, akkor is horkol), de ez csak úgy oldható meg, hogy nekem nincs bajom az alvással. Ha a párod rossz alvó, még ha nem is ilyen értelemben, csak simán nehezen alszik el és könnyen felébred, akkor őt nagyon fogja zavarni, hosszú távon a kialvatlanság az egyik legkegyetlenebb kínzási formák egyike.

2017. jan. 17. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:

Én ezt rég kikezeltettem volna a helydben.


Amúgy igyál előtte valami nyugtató teát, egy kis illoolaj és szex elalvás előtt. A kielégült férfiak nagyon mélyen alszanak.


Szólj előre a lánynak

2017. jan. 17. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim válasza:

Mondd előre a lánynak, hogy előfordulhat veled ilyesmi, ne ijedjen meg az éjszaka közepén. Emiatt nem hinném, hogy akár egy kicsit is kiábrándulna. :)

Engem szintén felkészített a párom az első közös alvás előtt. Rögtön az első éjszaka rosszat álmodott, beszélt sokat, sőt még az ágytámlába is beleütött (pedig az agresszivitás nagyon távol áll tőle). Mivel felkészített erre, nem volt belőle semmi gond, megnyugtattam amikor már magához tért és utána jót aludtunk.

Azóta ritkán jön elő nála. Pár napja elindult az éjszaka közepén a nappaliba és cisszegett a macskának, hogy jöjjön elő. Nincs macskánk, nem is volt soha. :D Reggel elmesélte és nagyon jót nevettünk rajta.

Neki a legnagyobb félelme az, hogy akaratán kívül nehogy megüssön álmában, mert azt saját magának nem tudná megbocsátani.

Lényeg a lényeg, hogy a rossz alvása nincs kihatással a kapcsolatunkra. :)

2017. jan. 17. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 Ypszilon1980 ***** válasza:
100%
Ezt vagy megoldod magadban vagy kezeltetni kell.Maga a tolerancia az más kérdés,de egy ilyen tud nagyon idegesítő lenni,mert a másik fél sem fog tudni aludni.
2017. jan. 17. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
56%

Közöld vele mindenképpen.

És sürgősen fordulj orvoshoz.

Mióta alszol így? Kiskorod óta? Szüleid foglalkoztak ezzel?

Szerintem ha nem kezelteti ezt valaki,csak rosszabb lesz. Meg merném kockáztatni,hogy ez az elmebetegség korai tünetei.

2017. jan. 17. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 A kérdező kommentje:

Köszönöm utolsó! Sejtettem, hogy ilyen választ is kapok kb mint amikor rákerestem régen miért fáj a vállam ha fekvenyomok az interneten és kijött, hogy valószínűleg izomsorvadás áll a háttérben.

Jártam pszichológushoz amúgy ami tök hasznos volt egyébként de aztán abbahagytam az iskola miatt.Illó olajok nyugtató zene, teák, tabletták ezek semmit nem érnek nekem. Sajnos ha stresszesebb vagyok nekem is sokkal durvább, már kis korom óta ez van velem, akkor abban mutatkozott meg, hogy mindig leestem az ágyról.Meg talán ott kezdődött egy azóta csomószor felemlegetett szituációban amikor még csak ilyen 4-5 éves lehettem és átjártam aludni a szüleimhez mert féltem ugye egyedül és egyszer befeküdtem anyám mellé aki kicsit arrébb akart rakni mire én elküldtem a kva anyjába. Azóta is vitatkoznak, hogy ki tanított csúnyán beszélni :D Azért meglepődtem, hogy ez akkor ilyen gyakori? Kicsit megnyugtató olvasni, hogy más is csinál ilyen hülyeségeket és ti ezt elfogadjátok, nagyon rendes tőletek. Amúgy igen ezeken utólag jókat lehet nevetni, én is szoktam magamon röhögni meg azon is amiket írtatok :D


Ez a "hol van? HOL VAN???" meg nem létező háziállatok keresése nálam is visszatérő motívum :) De a falnak futás amúgy nagyon durva! Nevettem is rajta de azért nem lehet kellemes! Nehogy egyszer kiessen az ablakon vagy ilyesmi, a volt barátnőm is folyton ettől féltett.

2017. jan. 17. 16:23
 7/16 Ypszilon1980 ***** válasza:

Én megértelek, de valamit tenned kell, mert zavaró neked is és a párodnak is az lesz. De nehogy azt hidd, hogy csak ez okozhat problémát, van aki álmatlan, van aki horkol, stb...

Az én barátnőm például nem tud aludni, talán egy héten egyszer sikerül neki, mondjuk ez a csendesebbik forma, de másnap meg fáradt meg ingerült, az sem jó.

Gyerekkoromban mikor először voltam táborban, nagyon nagy honvágyam volt és egész nap ideges voltam, nem tudtam magam elfoglalni és akkor én is az éjszakákba menekültem, úgy fogtam fel, hogy akkor az történik bennem amit én akarok és semmilyen külső inger vagy esemény ezt nem veheti el tőlem, emiatt mindig nagyon későig fent voltam és nem aludtam órákig hiába feküdtem le és ez most is ugyanúgy megvan.

Gyerekkor után átment egy olyan formába, hogy már tudtam aludni, de ha valaki felébresztett, akkor anyáztam én is meg elküldtem a fenébe, de ez teljesen egy automatikus reakció volt, nem voltam ennek tudatában és kb. 1-2 perc alatt nyugodtam meg. Aztán ez egyszer csak rendeződött és azóta nincs ilyen problémám, csak annyi, hogy nem tudok hamar lefeküdni.

2017. jan. 17. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
51%
én ezt nagyon bírnám, nekem ilyen fiú kell :D
2017. jan. 17. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
100%
#5: ha zéró fogalmad van valamiről, miért okoskodsz bele? Elmebetegség korai tünetei, atyaég. :D A jelenség neve alvajárás, az alvászavarok egy fajtája, felnőtt korban az emberek 1,5%-ára jellemző, gyerekkorban ennél lényegesen gyakoribb. Stressz, szorongás hatására könnyebben előjön, és a genetika tesz hajlamossá rá. Ismert gyógymód nincs, tehát nincs mit "kezeltetni", de rosszabb sem lesz idővel.
2017. jan. 17. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:

Igen persze tudom, hogy ezzel kezdeni kéne valamit. De én tényleg mindig ilyen voltam, hol jobb hol rosszabb. Szerencsére az eddigi barátnőim jó alvók voltak :)

És persze a hétvége előtt felkészítem azért a barátnőmet, hogy néha vannak ilyen stiklijeim. Nagyon remélem, hogy nem egy ijedős fajta. Meg van most egy kedvenc sorozatom ami atom régi de tök nyugis és békés és azóta tök jól alszom amióta azt nézem lefekvés előtt. Nem mondom meg melyik mert amúgy nagyon ciki, nyugdíjas mamik szoktak ilyeneket nézni.


"én ezt nagyon bírnám, nekem ilyen fiú kell :D"


Nem tudod mit kívánsz. Állítólag zavarba ejtő arra ébredni ha a barátod megböki az oldaladat az éjszaka közepén és felkelt, hogy elnézést URAM ez az asztal már rég foglalt, majd illedelmesen felszólít hogy hagyd el az éttermet :D

(egy időbe azt hittem ezeket csak kitalálja barátnőm mert én ezekre nem emlékszem de mivel évek óta mindenki megerősítette már hogy hülye vagyok így valóban megtörténtek)

2017. jan. 17. 20:42
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!