Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Hogyan tovább? Lehet még...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tovább? Lehet még esélyem valami komolyabbra?

Figyelt kérdés
1 hónapja rámhajtott egy srác, akinek akkor még a haverjával kavartam, csak ő erről nem tudott. Párszor találkoztunk kettesben, és rájöttem, hogy vele sokkal jobb és ő kell. Viszont rájött arra, hogy közben a haverja is még közben próbálkozott nálam... én meg bedőltem neki. Azt mondta, hogy nem zavarja, mégis azóta nem keres. 1-2 hete megkérdeztem, mi baja, vallja be, ha nem akar semmit tőlem, erre azt mondta, hogy eleinte még akart, de már nem, maradjunk barátok. Erre elmondtam neki, hogy sajnálom, mert nekem ő kell... a vallomásra kicsit megenyhült, azt mondta akkor inkább maradjunk úgy, mint eddig, hogy találkozgatunk közben, aztán majd kiderül. Azt mondta jó velem, amikor együtt vagyunk, de sokszor idegesítem a hisztijeimmel. Megbeszéltük, minden oké volt. De azóta sem keres. Hétvégén összefutottunk, ő jött oda hozzám, beszélgettünk (mikor megemlítettem neki a haverját, láttam, hogy megrendült az arca :( ), felajánlottam neki, hogy találkozzunk másnap kettesben (én mentem volna), örült neki, de nem tudta még, hogy ráér-e. Reméltem másnap megkeres, hogy találkozzunk, de semmi. :( Ezek után elmerjem hívni találkozni (úgy, hogy ő jönne)? Lehet még esélyem? Ő magától soha nem keres. :(
2010. jún. 6. 22:44
1 2
 11/11 A kérdező kommentje:
Az az igazság, hogy nem merem túlságosan beleélni magam a dologba, félek, hogy csak játszani akar esetleg, ezt nem tudhatom. Főleg, hogy nem keres magától, úgy tűnik, hogy nem túlzottan érdeklem. :(
2010. jún. 7. 16:20
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!