Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogyan szakítsam meg a szerető...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan szakítsam meg a szeretőmmel a viszonyomat?

Figyelt kérdés

Sziasztok.


Undorító ember vagyok, és ő is, ezzel tisztában vagyok.


Ő együtt él a párjával, több éves kapcsolat, de megromlott közöttük a szex, sokat veszekednek.


Én egyedül vagyok, jelenleg nem is vágyom kapcsolatra, én az elején el is mondtam neki, nem fogom elszakítani a párjától, csak a szexről szól az egész, heti 1-2 alkalom, és kész, így mentünk bele.


Ennek ellenére ő mindennap ír nekem, magánéleti és mindennapi dolgokat, többet akar találkozni. Pár napja egy nagyobb vita után, azt mondta, hogy engem jobban szeret, mint a párját, én megijedtem, és próbáltam terelni a témát.


Újabban már féltékenykedik is, elemezgeti az ismerőseimet. Tegnap meglátogattam egy régi férfi ismerősömet mikor felhívott telefonon, és mikor megtudta hol vagyok, számonkért, hogy ő féltékeny, és megcsalom őt, ez neki fáj.


Itt besokaltam, megmondtam felejtsen el engem, inkább tegye rendbe a kapcsolatát a párjával, én nem fogom beárulni, csak hagyjon engem békén, erre azt mondta ő képes otthagyni értem a barátnőjét, csak egy szavamba kerül. (Az ilyen sosem lép, csak mondja)


Tudom egyem meg amit főztem, eszem is rendesen, de esetleg ötletek hogyan érhetném el, hogy kopjon le?


Lebuktatni nem fogom, mert azzal én is rosszul járnék.


2020. jan. 5. 14:29
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
91%
Telefon kinyom, e-mail töröl.
2020. jan. 5. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Kemény vagy Csoki! A legegyszerűbb ha nem találkozol vele és nem reagálsz semmire.
2020. jan. 5. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%

Megmondod neki, hogy tartsa magàt az eredeti megàllapodàshoz. Legyen férfi, ne egy nyavajgó kamasz, mert így nem tudsz férfiként tekinteni rà, nem tudod így kivànni vele a szexet.

Vagy drasztikusan....csak a tested kellett, de nem szeretlek. Oszt töltsd mindenhonnan.

2020. jan. 5. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Bocs, nem töltsd, hanem tîltsd....teló belepofikàzott :)
2020. jan. 5. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

Te vagy előnyben, mert nem tartozol senki felé magyarázattal.

Mondd el neki világosan, hogy te tartottad magad ahhoz, hogy ez csak sex és nem több. Mivel ő már átlépte ezt a határt neked ez már nem oké.

Utána tiltsd mindenhonnan. Ha akkor sem érti meg, nem nyugszik, akkor is ott a feleség ütőkártya a kezedben.

2020. jan. 5. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%
Nem értem a problémád. Megmondod, hogy befejezted, ha keres nem veszel róla tudomást, ha az sem elég letiltod.
2020. jan. 5. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
85%
Én azért blöffölnék, hogy szólok az asszonynak, ha nem hagy békén. Minden esély megvan rá, hogy fülét-farkát behúzza erre,hiszen annyira nem lehet neki rossz otthon, ha még most is ott van. Most hagyjuk az előszeretettel használt, mer' a gyerek, vagyon stb. kamu kifogásokat, amikkel téged is etet. Pár év múlva rád is ugyanezeket mondaná egy másik nőnek. Ezt is tudatosítsd benne, hogy ezzel te tisztában vagy. És szrd le a kamu hazudozását, hogy dehogy mondaná. A jelleme adott, az nem változik. Kegyetlenül vállald fel előtte, hogy neked csak bszásra kellett, többre nem tartasz igényt belőle. Most meg már erre sem kell. Az meg az ő dolga, hogy hogyan teszi magát túl rajta. Ez már nem a te problémád. Szüntess meg vele minden kommunikációt a jövőben.
2020. jan. 5. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
6%
Kérjél pénzt a szexért.Vagy eddig is fizetet?
2020. jan. 5. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
82%

Megmondod az őszintét, hogy te nem érzel iránta semmit sem. Nem tudom ebben mi a nehéz.

Nem vagy undorító ember még ettől.

2020. jan. 5. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%

Egy szeretői viszonyban mindig benne van a pakliban,hogy a megbeszéltek ellenére az egyik fél többet akar.

Általában a nő szokott többre vágyni, Nálatok fordítva van, ez a ritkább eset./bár ha nem írod egy helyen a barátnőjét rá nem jövök arra,hogy nő vagy ill. férfi/


Bármit mondasz Neki, innentől kezdve nem fog visszatérni a régi kerékvágásba a viszonyotok. Még akkor sem ha azt mondja,hogy megérti, elfogadja.

Én a helyedben itt zárnám le.

Azzal nincs gond,hogy Te csak szexet akartál. Őszinte voltál, az elején elmondtad Neki.

Persze, jobb lenne ha egyedülálló pasit találsz, de így adódott, még ezért sem lehet megkövezni.


I)gy viszont már nagyon félrement ez a történet és a Részedről nincs értelme folytatni.

Én a helyedben addig zárnám le amíg nincs belőle nagyobb gond, pl. otthagyja a párját, vagy egyszer csak ott áll Előtted a bőröndjeivel.

2020. jan. 5. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!