Az első szerelmemmel 2014ben jöttünk össze a suliban, sajnos szakítottunk, még most is az övé a szívem hiába próbálom mással, ő is így érez, de sokszor mégis az ellenkezőjét mutatja, folyamatosak voltak a viták ?

Kedves Kérdező :)

Azt hiszem pontosan tudom mit érzel, éveken át szenvedtem az első szerelmemtől, mire elfelejtettem őt, csontig lerágtam magam a bűntudatba, senki nem kellett igazán, csak ő, mindenkiben őt kerestem.

Szerintem érdemes a ti esetetekben megvizsgálni azt, hogy mi az, amiért még mindig vonzódtok egymáshoz. Mit ad nekem a másik? Mi az az űr amit betöltött nálam? Sok esetben nem is a párunkat szeretjük, hanem az érzést, amit nyújt nekünk. Ez függés és nem jó dolog! Érdemes lenne azt is megfogalmaznod hogy mit szeretsz benne és ha sikerült, kérdezd meg magadtól, hogy ezt más is megadhatja-e neked. Ez nehéz kérdés és sokan elnémulnak amikor válaszolni próbálnak. A kapcsolatfüggésből 1 módon jöhetsz ki, mégpedig sok fájdalommal. Minden változás fájdalommal jár és ha nem akarsz tovább szenvedni tőle, le kell mondanod róla, ami fájdalommal jár. Gyászold el őt, temesd el magadban, tedd a megfelelő helyre!

Mindegy mit csinálsz, ha a seggedet a földhöz vered is, akibe egyszer szerelmes voltál, annak mindig különleges helye lesz a szívedben. (Legfeljebb ha rosszul váltatok el, akkor különlegesen sötét, eldugott és zord helye XD)

Nem jó, hogy folyamatosan keresitek egymást. Nem hagytok időt magatoknak elgyászolni a kapcsolatot, nem csoda, hogy képtelenek vagytok tovább lépni. Valamelyikőtöknek most már okosabbnak kellene lennie és nem keresnie a másikat. Még mindig reménykedsz, még mindig őt várod, ahelyett, hogy magaddal foglalkoznál, gyógyulnál.

Mondom ezt én a röpke 9 éves végtelen történetemmel. Így a 6. évre talán fejlődtünk mindketten annyit, hogy videochaten nyugodt párbeszédet tudjunk folytatni, nagyobb szívdöglődések nélkül. (Tuti, hogy az érzelmi intimitás hiányzik neki.)