Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Jogos, ha már szakítani...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogos, ha már szakítani akarok azért, mert a párom folyamatosan a sminkemre vergődik?

Figyelt kérdés

Fél éve vagyunk csak együtt, de 2 hónapja együtt is élünk. Az összeköltözés előtt nem igazán szólt semmit a sminkemre, de amióta együtt élünk, és látja, mennyi dolgot kenek magamra, már állandóan gyűlölködik. Lassan fajult el, először csak furcsán nézett, utána kérdezgette, hogy mi mennyibe került és mire való, majd végül elszakadt a cérna és elkezdett sértegetni. Szerinte ez csalás (hiába tetszem neki elvileg smink nélkül), mert mások akkor úgy ajnároznak, bálványoznak, hogy nem is ismernek smink nélkül, konzumidiotizmus, ribiség. Bele is okoskodik, hogy csak BB krémet, ajakápolót és 1 réteg szempillaspirált tegyek magamra. Azt is felhozta, hogy tönkre fog menni a bőröm, egyre undorítóbb leszek smink nélkül a sminkelt verziómhoz képest.

Ott szakadt el bennem végleg valami, amikor leesett és összetört a kedvenc bronzosítóm, amikor pont ő készülődött a fürdőben, de persze azt mondja, véletlen volt.

Azzal is baja van, hogy drága termékeket veszek, merthogy neki 40 ezerrel több a nettója, magyarul ő biztosít nekem egy olyan színvonalat, ami nélküle nem biztos, hogy meglenne nekem, így van beleszólása igen is. Pedig a termékek nagy részét akkor vettem, amikor még nem éltünk együtt, a fizetése meg mindkettőnknek átlag feletti.


2020. ápr. 1. 15:06
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
23%

Te elolvasod amit irtam, vagy csak mindenaron hadakozol, hogy igen, az eletnek csak ugy van ertelme, ha havi 30kt a fejemre kenek?


Lehet valakinek meg az a velemenye, hogy ez hulyeseg. Megvan a joga hozza.

Ezert irtam, hogy akkor nem ertem, miert nem szakit a srac, ha ez ekkora problema neki. Nekem ha nem felel meg egy lany ilyen szempontbol, nem jarok vele.

2020. ápr. 1. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
86%
Én a helyedben gondolkodás nélkül kidobnám. 21/l
2020. ápr. 1. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
100%

Te lehet, hogy az exemmel jársz.

Gyanítom, nem fog megállni itt ez a dolog, és jön a tested többi részének a szidása. Túl nagy/túl kicsi fenék/mell, aránytalan test, stb.


Exem szidta a sminkemet, lecsillámribizett ha egyik csillogós körömlakkal volt kikenve a körmöm, és a téli sapim elején van egy strasszkő, arra is ugyanez volt a reakció.


Ha nem is rögtön szakítás, figyelj a dolgokra, és ne hagyd magad, ha durvul, lépj időben.


N24

2020. ápr. 1. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Menekülj, amíg nem késő.... Ez egy barom, ennél csak rosszabb lesz!
2020. ápr. 2. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!