Hogyan reagálnátok, ha a férfi elhagyna egy új nőért, de annak hamar vége lesz, visszajön, és az új nő ír vagy felhív, hogy elmondja, szereti a férfit, ezért azt kívánja, legyetek boldogok?

2 kérdést már írtam ki.

Nem vagyok, és nem is voltam szerető egy percig sem.

Nem tálalok ki. Mindent félreértelmezel. Nem keresem többé a nőt, ha nem nyitott.

Nem értettem, miért reagál olyan útszéli stílusban, ahogy tette, arra voltam most kíváncsi, mi a borzasztó abban, hogy írtam neki két sort. Nem vergődök, nem tálalok ki semmit. Nem érzem szükségét.

Csak ne magyarázz bele semmit, ami nem igaz.

A kérdést direkt tárgyilagosan írtam ki, hogy egyik oldal felé se húzzak. De nem az vagyok, aki visszafogadta, az elején többen erre asszociáltak. Az avgyok, aki miatt elhagyta, majd innen visszament.

Igazából nem is védem. Meg nem is róla szólt a kérdés. Első oldalon leírtam, hogy senki sem a kérdésre reagál. Te egy nagyon frusztrált ember vagy, aki szándékosan magyaráz félre mindent.

Nem kell védeni. Valakinek fájni fog, sőt tulajdonképpen már most is fáj ez a történet mindhármunknak.

Ő is ugyanúgy szenved, nyilván én is szenvedek, de hogy a nő is szenved, az sem kérdés. Biztosan van valami oka, hogy ennyire nem beszélik meg. Én meg mindig minden kérdést meg akarok beszélni.

A mai napig midnen nap beszélünk, és ma két előrelépés történt: kimondta, hogy valóban szerelmes, de ezt látom, érzem. De kimondta, hogy nem tudja elengedni a múltját, és nem tudja nekem megadni azt, amire vágyom. Tessék, ezt akartad, én estem ki a hármasból. Megkérdeztem, hogy a szerelmet el tudja engedni? Remeg, reszket, úgy szorít magához, hogy összetör. Nem tudja kimondani, hogy erről le tud mondani.

Viszont őt 16 éve ismeri, engem meg nem, és így ő az, akinek kevésbé szeretne fájdalmat okozni. Az agyával fogja elnyomni az érzéseit, most is elmondta, hogy ezt csinálja, mert gondol rám, hozzám akar érni, de tudatosan elfojtja. A telefonját lenémítja, és munka utántól másnap reggelig nem néz rá. Minden nap értem jön, és hazahoz, ezt a telefonos dolgot ma mondta, majd hozzátette, hogy ezt nevezhetjük menekülésnek. Mondtam, hogy meg tudom oldani a munkába járást, sőt úgy is tudunk dolgozni, hogy váltjuk egymást, egy szavunkba kerül műszakot váltani. Többször felajánlottam, hogy ha ez tenne jót, akkor legyen így. De azonnal rávágja, hogy nem akarja ezt, és holnap reggel újra jön értem. Viszont ezzel sem ígér semmit, ezt mindig elmondja, hogy nem akar bántani. De már nem ide jön haza, csak nem tud engem sem elengedni?

Hogy ez egy féreg, és nem tisztességes a játék? Fájni fáj. Ez biztos. Nekem kéne erősnek lennem, és ennek végetvetni, ha ő nem tudott döntést hozni. Tudom, de nagyon nehéz.

Valójában hazahoz, mint egy kollégát, de kapcsolatot nem ígér.

A nővel közös otthon, de nem a párja jelenleg, így valójában vele szemben sem tisztességtelen, hogy velem beszélget.

De nem csak beszélget, hanem ölel, cirógat, és szerelmet vall. Ez lehetne tisztességtelen valóban. Ha azt közölte volna vele, hogy folytatják. Ez még nem történt meg. Egyikünkkel sem.

Többieknek köszi, fura, hogy így látjátok, hogy ő egy görény. Én meg azt látom, hogy annyira próbál mindenkinek megfelelni, és annyira vívódik, hogy a biztos, stabil kapcsolatában maradjon, vagy merjen egy újba belevágni. De úgy tűnik, döntést hoz.

Hetek óta elment, a ruhái még mindig itt vannak, a mai napig. Elmondta, hogy alig van mit felvennie, és 2 naponta mosnia kell. Ma, amikor hazahozott, feltettem neki a kérdést. Én nagyon egyértelmű és egyenes vagyok, ezt is várom el. Így kérdeztem: "elviszed örökre a ruháidat?". Hallgatott. Feltettem neki újra. Nem szeret válaszolni a kellemetlen kérdésekre, ezért meg szoktam ismételi. Tudom, rosszul esik, de muszáj kimondani dolgokat. Nem vitte el.

Én már bedobozoltam. Néhány napja. Érzem én, hogy vége van, de a remény hal meg utoljára.

Már kiszálltam a kocsiból, de visszanyitottam az ajtót, és megkérdeztem: "azért nem viszed el, nehogy meglássa, hogy még volt nálam ruhád, vagy azért, mert nem vagy biztos magadban?". Semmi válasz. Újra feltettem. Nem mond semmit. Feltettem harmadjára. Arra már muszáj volt válaszolnia: "persze, hogy nem vagyok biztos magamban!"

Ettől önkéntelenül is mosolyogam, és elköszöntem. Igaz, már nem a szekrényben, hanem egy papírdobozban, de itt vannak a ruhái.

Volt egy hosszú kapcsolatom korábban, 12 évig tartott. A pasi tőlem is egy másik nő miatt lépett le, igazából elég hasonló történet, az tartott 3 hónapig, majd jött, hogy élete legnagyobb hibáját követte el. Még egy évig visszajárt, volt, hogy itt is aludt, de már soha nem trtént köztünk semmi. Én nem tudtam nyitni, részemről többé nem volt meg a bizalom. Egy év után fokozatosan elmaradt, összejött mással.

De nekem azt a 12 évet 3 év volt feldolgozni.

Most meg azt várom, hogy egy nálam idősebb ember 1-2 hónap alatt engedje el, akivel 16 éve együtt van. Ezt elmeséltem neki, hogy tudja, nem várom el, hogy egy hét alatt elengedje, és nekem évekbe telt. És azt sem várom el, hogy megszakítson vele minden kapcsolatot. A múltja örökre hozzá tartozik. Mert én úgy érzem, hogy bármennyire szereti, ezek csak emlékek, és megszokás, de közös jövőképük már nincs. Nem is lehet. Közös gyerek nem volt, a nő már 55 éves. Én 36. Vele tévézi járt haza. Mi a szűk kis időnkben tengerentúli utazásokat tervezgettünk, meg ... minden mást. Álmodoztunk, közösen. Én az álmokat meg akarom valósítani. Szerintem addig érdemes élni, amíg vannak álmaid. Vele már nincsenek álmaik, csak emlékeik. Na jó, kell ez, hogy 2 naponta kiírjam magamból.

Ezek szerint egyébként a lényeg, hogy van, aki szerint normális és kedves gesztus volt, hogy akkor írtam neki, mások szerint meg velem van a baj, és ők letiltanának.

De nem gond ez, ki így reagál, ki úgy. Ez a nő egy útszéli, legalja stílusban beszélt velem, hogy kinek képzelem én magam, hogy írni mertem neki. Kikerekedett a szemem... Mondtam, hogy ne haragudjon, nem akartam semmi rosszat, csak jelezni, hogy írtam, ha esetleg nem jelent volna meg neki, mert nem vagyunk ismerősök. De nagyon pattogott, hogy honnan tudom én az ő telefonszámát (ki van írva facebook-on), és hogy ne keressem a pasit otthon. Mondtam, hogy nem is rabolnám tovább az idődet, szia.

Meglepő volt a viselkedése, nem értettem, miért támad be ennyire, mikor én pont azt írtam, hogy remélem, meg tudják oldani.

Ha annak idején engem megkeresett volna az a kislány, aki miatt elhagyott a pasim, valószínüleg csendben meghallgatom, de biztos nem leszek egy paraszt vele. Nem hiszem, hogy ő a hibás.

Ahpgy a mi esetünkben sem gondolom, hogy bárki hibás volt.