Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Elhagyott a párom. Mit tegyek?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elhagyott a párom. Mit tegyek? Harcoljak azért, hogy lesz jobb, szebb. Vagy lépjek ki végleg?

Figyelt kérdés

Sziasztok. Segítségre lenne szükségem.

Két hónapja ,,szakított” velem a párom azzal a címszóval, hogy (besokalltam, kis időre van szükségem, nem tudom, hogy mit akarok, de szeretlek)... Majdnem két évig voltunk együtt, fél éve költöztünk össze.

A szakítás után két napig kb kérdezgetett, hogy-hogy vagyok, mi van velem, ne haragudjak mindezért stb, de után kb két héten keresztül olyan szinten bunkó és gonosz volt, hogy az valami elképesztő. Semmit nem írt, folyamatosan (oke, ahan, Jolvan) választ kaptam. (Tudom, minek írok neki, de azért mert azt mondta, hogy továbbra is beszéljünk..) én végig kedves voltam, támogató és nem értettem ezt miért kapom. Aztán persze mikor megmondtam, hogy ebből elegem van hirtelen érdekes lettem. És most igazából ott tartunk, hogy nem tudjuk mi lesz velünk, akkor találkozunk ha én mondom, akkor beszélünk ha én írok neki.. De már nem tudom mit tehetnék... Mert én nagyon szeretem. És persze hiányzik is. Minden ami volt, az apró viták is mert azok is ,,mi voltunk”.De egyre jobban azt érzem, hogy csak úgy vagyok neki, mert nincs más, de ha ezt én szóba hozom személyesen akkor nem kapok rá semmit azon kívül, hogy ez butaság, én szeretlek stb.

Ja, persze mellékesen a barátai az elsők, és mennyire hisztis vagyok mert mindig szóvá teszem.

Mit tegyek. Harcoljak még, mert lesz jobb, szebb. Vagy lépjek ki?



#elhagyás #gonosz #A barátok fontosabbak.
2020. szept. 30. 16:35
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem engedd el, ha 2 hónap alatt nem gondolta meg magát és így játszadozik veled, akkor egyáltalán nem vesz téged komolyan. Jobban jársz, ha végleg lezárod, ezzel csak feleslegesen nyújtod el a szenvedésed.
2020. szept. 30. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Engedd el jobban jársz.
2020. szept. 30. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Valószínűleg tudja, hogy te szereted őt és vagy olyan hülye, hogy bármikor visszafogadd őt ha azt mondja, hogy....megbántam szeretlek , te vagy az életem értelme a mindenem...


Amúgy kb aladdin csodalámpájában tart, ha megdörzsöli te előjössz és teljesíted a kívánságait...

2020. szept. 30. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Mellékes vagy a jobb mellett, vagy amíg még nincs jobb. Az lényegtelen te szereted-e és mit mond, mikor a másik sz*rba se néz.


Ebbe már feleslegesen kapaszkodsz, csak további szenvedés lesz.

2020. szept. 30. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
74%

Az utolsó részt, miszerint a barátai az elsők, mintha magamat olvasnám. Csak neki barátai sincsenek.

Hát, én adtam egy esélyt, mert tudom, hogy utólag ezt bánnám + az enyém elég depressziós már egy éve, nem igazán érdekli semmi, alig alszik, alig eszik, stb...

Csak emaitt adtam neki egy esélyt, mert valahol bízom benne, hogy ez nem ellenem irányult.. Aztán majd kiderül mi lesz.

Én gyenge vagyok, túlságosan szeretem ahhoz, hogy makacs legyek, vagy az eszemre hallgassak.

Ezért inkább úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg. Mert erre vártam hónapok óta, szóval ha elutasitottam volna, valszeg később azt bánnám.

Úgyhogy ha megint koppanok, akkor koppanok, de legalább már nem azon fogok agyalni, hogy mi lett volna, ha mégis megprobaljuk ujrakezdeni.

Én vagyok az utolsó ember, aki neked tanácsot tudna adni, mert akinek józan esze van, úgyis az ellenkezőjét mondja. Csak aki meg benne van, annak nehéz..

Nálunk 8 évről van szó, nem könnyű.

Én csak kitartást kívánok neked és remélem, hogy a lehető legjobb döntést hozod meg.

2020. szept. 30. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Az utolsó részt leszamitva *
2020. szept. 30. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%
Ennek vége, az időre van szükségem duma csak azért kellett, hogy várj rá, ha vissza akar mégis úszni. Kell ez neked?
2020. szept. 30. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!