32 éves vagyok(L), tanácstalan.5 éve vagyunk együtt a párommal,úgy érzem egy helyben toporgok,nem haladunk előre.Mostanában sokat iszik,úgy érzem már nem vagyok boldog vele,de nem akarom megbántani.Egyre többet gondolok a szakításra.Mit tanácsoltok?

Nem tudom mit tegyek.Amikor összejöttünk rá 1 hétre külföldre költöztem munka ügyben.Fél évre rá utánam jött.Nehezrn indult, eddig kényelmes élete volt, szüleivel élt( majd 4 évvelidősebb tőlem), többször összekaptunk, mert nehezen rázódott bele a felnőtt életbe,hogy mindent egyedül kell intéznünk,s hogy meg kell tanulnia talpraesettnek lenni az életben. Időközben átköltöztünk Franciaorszából Ausztriába, hogy közelebb legyen a családjához, s többször láthassa őket, mert köztük nagyon szoros a kapcsolat, 30 éves koráig otthon élt.

Eleinte nagyon nehéz volt mind a kettőnknek, mivel én beszéltem már valamennyire németül, így az intézkedések rám hárultak. 4 éve vagyunk itt, de ő még azóta se tanult meg németül, nem is várok 100 %os tudást, csak annyit hogy meg tudjon állni a saját lábán.Tavaly elvesztette az állását, így egy ismerősöm segítségével kapott azonnal állást.Nem érezte jól magát, így szereztem neki munkát a cégemnél,ahonnan 1 hónap múlva kitették a nyelv miatt. 4 évig rágtam állandóan a fülét, veszekedtünk, hogy tanuljon, s vegyen le valamennyi terhet a vállamról, de mindig volt valami kifogás. Próbáltam vele többször németül beszélni, de ő ahhoz fáradt. Mióta kint vagyunk én mindig vállaltam másodállás/okat, volt hogy heti + 10 órát dolgoztam, hogy haladjunk. Ő ledolgozta a napi 8 órát, s akármit is mondtam, ő mindig nagyon fáradt volt. Eleinte úgy voltam vele hogy nem baj, akkor erősebben hajtok, s akkor majd jobban haladunk, ledolgoztam a +10 órát, mellette főztem, vasaltam, takarítottam otthon,vagy munkát váltottam, hogy többet kereshessek. De már belefáradtam, hogy csak én hajtok. Szeretnék lakást venni, szeretnék gyereket, de ezekbe hogy vágjak bele, ha azért kell mindig aggódjak, hogy vajon meddig marad ezen a munkahelyen, vagy talál e másikat. Asztalos a szakmája, de nem igazán dolgozott benne, így azt nem akarja. Masszőr papírja van, de hiába keresne jól itt vele, ahhoz nincs kedve, nem szereti már. Most hiába targoncásnak vették fel valahová (abba dolgozott már évek óta s azt is szeretné csinálni), de a német nyelv hiánya miatt csak kisegítőként dolgozik egy raktárban. Jó a szakmában, németet kéne tanulnia csupán, de azt sem akarja.

Többször beszélgettünk a házasságról, én mondtam hogy szeretném már, majd egyszer majd 4 éve voltunk együtt, amikor azt mondta, hogy de azt mind a 2 személynek akarnia kell... én mindig mindent megtettem érte, amim volt azt megosztottam vele, s ő 4 év után ezt mondta nekem, ergo neki nem elég az amit én tettem érte, ahhoz hogy összekösse velem az életét.

Amikkr megismertem, nagyon ritkán ivott. Viszont már évek óta veszekedek vele mert sokat iszik. Volt hogy minden szombat vasárnap részeg volt. Manapság minden nap munka után az az első, hogy megiszik 1-2-3 sört. Tömény ital ha veszünk nem sokáig tart ki, 1 2 nap alatt elfogy. Hiába mondom neki, hogy nem ilyennek ismertem meg, mindig mondja, hogy kevesebbet fog inni, de ugyanoda lyukadunk ki a legvégén. Már nem is veszekszek érte, csak saját magamnak ártok. Ha főzök van kaja, ő ritkán főz, általában ha én nem állok neki takarítani, akkor ő nem csinálja. Elél sült krumplin, pizzán, s gyorsleveseken. Persze én elhiszem hogy van, hogy nincs ereje, ideje az embernek másra a munkán kívül, de mindig? Én 32 vagyok, ő 36 lassan, s mindig fáradt. Haza érünk az esetek 70%ában kapcsolja be a tv-t. Hát nem fiatalon kell az embernek kicsit jobban hahtani hogy kesőbb könnyebb legyen? Arra nem panaszkodhatok, elpakol maga után a konybában, nem hagyja szét a cuccait, be- kipakol a mosogatóból, de ezen kívül, ő sose mondaná hogy mossuk le a kocsit mert már tiszta szutyok, vagy leszakadt a vakolat a fürdőben a párától kijavítja. Mindig azt mondja hogy miért nem mondom mit csináljon. De ezeket mondani kell? Nem látja ezt egy felnőtt ember hogy éppenséggel meg kellene valamit javítani vagy fel kellene porszívózni? Vagy egy férfi se csinál ilyeneket otthon s én látom rosszul?

De én eddig mindent megcsináltam vagyis próbáltam megoldani mindent,s csak szeretetet gondoskodást vártam. De virágot alig hoz, meglepni,alig lep meg ( s itt nem drága ajándékokra gondolok, hanem egy cetlire amit az asztalon hagyna, vagy egy útszéli virágra, vagy akármire ami nem kerül pénzbe) , csak dobálja a szeretlek szót agyba főbe, ami lassan már elvesztette a fontosságát számomra. Úgy érzem belefáradtam a kapcsolat életben tartásával, amit már úgy vélek, én vittem a hátamon eddig is. Amúgy jó lelkű, csöndes, szelíd s tudom hogy szeret, de úgy érzem hogy belekényelmesedett a kapcsolatba s nem akar ebből a kényelemből kimozdulni. Természetesen ezt mind mind elmondtam neki többször is, már másfél éve fent áll ez a probléma. Én félek gyereket vállalni vele, úgy érzem a gyereknevelés is csak rám maradna. Megbántani sem akarom azzal hogy elhagyom, s ha igazán őszinte akarok lenni, félek hogy egyedül maradok. Persze ez nem ok arra hogy ha ez a kapcsolat nem jó akkor továbbra is vele maradjak, hisz mind a kettőnknek joga van a boldogsághoz.

Én 16 éves korom óta dolgozom, 18 éves korom óta egyedül élek, apám 6 évesen hagyott el minket, anyám 16 évesen hagyott magamra. Korán kellett megtanulnom mit jelent az élet, s talán ezért is olyan fontos nekem hogy biztonságban érezzem magam. Nem az hiányzik nekem hogy halmozzon el drága ajándékokkal, hanem a figyelme, a törődése, hogy szorgalmas legyen, hogy akarjon tervezni, s gondoskodni a családjáról, s hogy ne igyon.

Vavy én akarok túl sokat? Én várok túl sokat? Vagy ideje beismerni a vereséget, s engedjem el ezt az 5 évet. Már néha beleőrülök a sok kérdésbe s a válaszok keresésébe.