Mit tegyek, ha megrekedtem?

Azt hittem, hogy fél év alatt már el tudok jutni arra a pontra, hogy nem fáj már, hogy szakítottunk az exemmel.

Megcsalt engem és azóta az utódommal van.

Nem tudok nem gondolni erre, amikor magányosnak érzem magam. Irigy vagyok rájuk, pedig tudom, hogy nincs okom erre, mert még pár hete is engem keresett, hiába tiltottam le mindenhol, megtalalta a módját. Tehát gondolom, hogy nem annyira boldog (ő sem).

Ugyanakkor tudom, hogy nekem attól nem lesz sem jobb, sem rosszabb, hogy ő boldog vagy sem. Próbáltam már úgy is hozzáállni, hogy mindazok ellenére, amit tett, ő is megérdemli a boldogságot, ha mellettem nem volt az. Nem nézegetem őt, őket sehol. Próbálok nem gondolni rá és rájuk. De egyszerűen a gyengebb pillanataimban nem megy. Én is úgy szeretnék esténként hozzábújni valakihez. Jól esne, ha tőlem is megkérdezné valaki a nap végén, hogy hogy telt a napom és hogy érzem magam. És ilyenkor szívfacsaró érzés, hogy ezt ő már mástól kérdezi, máshoz bújik oda, pedig ő volt a szemét. Engem meg "itt hagyott" egyedül (én küldtem el, oké, de mit tehettem volna?), amikor pont egy nagyon nehéz időszakomban voltam. Mind a munka, mind lakhatási szempontból összejött minden és egy hozzátartozóm gyászolása közepén voltam. Épp, hogy meghalt, ő meg támogatás helyett kiszemelt egy új áldozatot.

Vannak barátaim meg hobbijaim, de ez nekem nem elég. Nem tudok boldog lenni és nem tudok nem irigykedni, hiába telik az idő. Azt hittem, eddigre rég túl leszek rajta, olyan szempontból, hogy legalább nem fog már fájni. De az az igazság, hogy még mindig rettentően fáj és igazságtalannak tartom ezt az egészet. Mi segítene ezen? :(