Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Szakítás után hogy tértetek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítás után hogy tértetek észhez újra?

Figyelt kérdés

Körülbelül egy hete kirakott a párom, 7 év után. Harmadik személy köpött a levesbe. Megcsalt, de legalább volt annyi benne, hogy még aznap leültetett, és elmondta. Természetesen, a szakítási szándékkal együtt. Voltak súrlódásaink, de úgy gondoltam, mindenhol vannak. Épp az esküvőnkre készültünk, és bumm.


Azóta nem látom semmiben a szépet, a céljaim teljesen feleslegesnek tűnnek. Nem mondom, hogy szuicid dolgokon töröm a fejem, de már azt sem bánnám, ha elkapnám a covid-ot.


Jelentkeztem egy nyelvtanfolyamra is, hátha eltereli majd a figyelmemet, de a jelentkezési lap kitöltése közben is lebénul a kezem a fájdalomtól.


Nektek mi segített ilyenkor? Mibe, kikbe kapaszkodtatok? Mi adott nektek erőt? Az egész világ zárva van, szép lassan bekattanok.


Köszönöm! 30/N



2021. ápr. 22. 15:44
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
94%

Egy hét után ne várj nagy csodákat. Egy 7 éves kapcsolat után fél év sem lenne valami kimagaslóan sok idő, hogy túl lépj rajta, főleg ha ez téged váratlanul ért.

Nem kell félni a rossz dolgok megélésétől sem. Nem kell megúszni minden fájdalmat. Ugyanúgy át kell érezni és át kell élni, mint a szépet. 1 hét után az a dolgod, hogy most magad alatt legyél. Sírj, bámulj magad elé meredten és közben zuhanj bele az érzelmeidbe. Hallgass szerelmes számokat, érezd üresnek magad, érezd hogy elveszítettél valami fontosat.

Ha nem éreznél ilyenkor semmit, az csak annyit jelentene, hogy nem jelentett semmit. Neked viszont jelentett.

Egy idő múlva egyre többször tudsz majd elfeledkezni róla és mással foglalkozni, egyre ritkábban fog el ez a nosztalgikus érzés és a hiányérzet.

Amikor érzelmeket teszel egy kapcsolatba, akkor mindig kockáztatod ezt a szenvedést, de mit érne enélkül az egész?

2021. ápr. 22. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 anonim ***** válasza:
100%

Idő, az kell ide. Na meg persze kiadós sírások, panaszkodás a barátnőknek, 5 liter fagyi, satöbbi.

Idővel jobb lesz. Olyan ez, mint amikor meghal egy szerettünk. Mindig fájni fog a hiánya, de idővel egyre kevésbé fáj.

2021. ápr. 22. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 anonim ***** válasza:
100%

Egy hete, és már megkattansz? Nem akarlak elkeseríteni de egy 7 éves kapcsolatot úgy, ha nem az adott fél szakít általában nem lehet elfelejteni egy hét alatt, főleg ha "rendben" volt minden.


Annyit tudsz tenni hogy igyekszel lefoglalni magad, nem a közös képeket, facebook profilját stb nézegeted, hanem minél jobban próbálod elengedni, még ha most rossz is. Változtatsz pár dolgon, környezet, szokások, és próbálsz minél kevesebbet agyalni az egészet és a volt párodra gondolni. Lassan, szépen lassan feldolgozod fejben és érzelmileg is az egészet - igen erre szokták azt mondani hogy gyász időszak.


Segíteni főleg a barátok segítettek, elkezdtem többet olvasni, sportolni, tanulni. Amikor tényleg szarul voltam akkor lementem az edzőterembe és kipüföltem vagy kifutottam magamból a dühöt, mérget, haragot, csalódottságot. Megismertem új embereket. Napközben eleinte jobb volt, este egyedül otthon pokoli. Igazából nem, nem volt jobb, egy hét, egy hónap, de még fél év múlva sem.

Kb egy év után volt az, amikor már ugyan keserédesen és szomorúan de megzuhanás nélkül tudtam az egészre visszagondolni.

4 év telt el, de most is gombóc van a torkomban ahogy erről írok, de szerencsére nem vagyunk egyformák. Remélem neked könnyebb lesz.

2021. ápr. 22. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 anonim ***** válasza:
100%

Nekem csak az idő segített. Négy év után szakítottunk, azt hittem, vége az életemnek. Egyik hülyeséget a másik után csináltam, ittam, a végén majdnem férjhez mentem egy nálam 18 évvel idősebb pasihoz (22 éves voltam). Eltelt kb. másfél év, mire összeszedtem magam. Csak azt tudom mondani, hogy nem érte meg, senki nem ér annyit, hogy tönkremenjünk miatta. Próbálj meg erősebb és okosabb lenni, mint én voltam, állj fel a padlóról, és folytasd az életed. Nem érdemli meg, hogy sírj utána.

73N

2021. ápr. 22. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/31 A kérdező kommentje:
Uh. Nagyon kedves tőletek ez a sok jó szó és idő, amit rám áldozatok így névtelenül! Itt ülök, és már ezen is bőgök. Igyekszem megfogadni a tanácsaitokat, nagyon érdekeseket írtatok! Sokat segítettetek, a lehetőségekhez mérten. Örök hála, komolyan. Főleg ilyenkor, amikor sajnos a barátaimat sem akarom látni. Meg senkit.
2021. ápr. 22. 16:21
 6/31 anonim ***** válasza:
100%

Nekem egy fél éves kapcsolatot volt 3-4 hónap feldolgozni.

Egyedül voltam, kb. semmi nem segített egy idő után a munkával foglaltam le magam teljes mértékben, aztán szépen lassan egyre könnyebb lett. De elfelejteni nem fogom, ő már az emlékeim része marad hiába csak fél évet voltunk együtt.

7 évet feldolgozni biztos hogy hosszabb folyamat lesz, sokáig elő fognak jönni az emlékek.

31/f

2021. ápr. 22. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/31 anonim ***** válasza:
100%
Ki kell sírni magadból amennyire csak tudod. Ha leakarod rövidíteni az időt akkor ülj le vele es beszeld az h mi miert volt. Jobb ha tőle kapod meg a valaszokat mintha honapokig agyalsz rajta.
2021. ápr. 22. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 anonim ***** válasza:
100%

Teljes mértékben átérzem, hogy min mész keresztül. Egy 12 éves és egy 5 éves kapcsolaton vagyok túl. Az 5 éves kapcsolatom majdnem úgy ért véget, mint a tiéd, annyi különbséggel, hogy ő nem ültetett le és mondta el, hanem rájöttem, hogy hónapok óta a barátnőmmel kefélgetnek. Már aznap közös képet tettek fel a facebookra, mikor szakítottam vele. Majdnem beledöglöttem. Totális szégyennek éreztem a közös barátaink előtt is. És sajnos nagyon szerettem.


Nekem nagyon sokat segített, hogy elkezdtem egyedül kirándulni/biciklizni. Nagyon sokat mentem a Dunapartra (elég közel laktam hozzá) és leültem a partra gondolkodni, elmélyülni magamban. Esténként videókat néztem a Youtube-on, amik a szakításból való felgyógyulásról szóltak. (Nem önjelölt életvezetési tanácsadókra gondolok). Szépen, lassan elkezdtem rátalálni önmagamra és idővel kész voltam az ismerkedésre is. Akármilyen közhely, idő, idő, idő!

2021. ápr. 22. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/31 A kérdező kommentje:

Jaj, komolyan. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen támogató, kedves közösségre találok ezen az oldalon! Jó emberek vagytok, nagyon köszönöm!! ♥️♥️


Utolsó, nagyon örülök, hogy megosztottad a történeted - hiszed vagy sem, óriási támasz!

2021. ápr. 22. 17:51
 10/31 anonim ***** válasza:
100%

Nekem most lesz 5 hónapja, hogy véget ért egy 7 éves kapcsolatom (az első ráadásul). Nálunk is 3.volt,egy drága kollegina, bár őt nem bántom. Velem nem ült le, én jöttem rá. Randiról tartott hazafelé, üzent, hogy vacsorázhat-e? Persze, kiszedtem a tányér kaját és ültem meredten a konyhában és vártam. Majd szembesítettem a gyanúmmal. Először tagadta, majd nagy nehezen kinyögte, hogy igaz, de "nem történt semmi". Lehordott engem mindennek, majd még aznap este elment. Karácsonykor még boldog karácsonyt kívánt. Másnap kitett az utódomról egx képet instára + beállította borítóképének. Egy hónap nem telt el, de már #loveyou mindenhol. Én is pokolian éreztem magam. Úgy éreztem az egyik válaszolóhoz hasonlóan, hogy ennyire engem még nem aláztak meg sosem. Közben új lakást tervezgetett, ő hozta fel! Esküvőt, lánykérést, programokat a hétvégére, stb-stb. A képek után letiltottam őt mindenhol, mert nem akartam nézni az alakuló románcot. Majd eltelt néhány hét és megkeresett viberen, blokkoltam. Majd újabb pár hét múlva egy újabb számról, majd újabb számról és így megy ez hónapok óta. Most egy hónapja már kuss van végre. Őszinte leszek veled, kérdező. Azóta sem tértem magamhoz és keresem a miérteket. Persze mikor elment, az én hibám volt minden, rá pár napra már nagyon sajnálta, mert,, én voltam élete párja ",de azért már az új csajjal programozgat meg posztolgat. Na ezt tegye rendbe a fejében akárki. Mert nekem azóta sem megy/ment. Pláne, hogy azóta konkrétan zaklat, hisz 10000x megmondtam, hogy NE keressen. Őszintén nem tudom, mi a büdös francot akar, amikor eldobott konkrétan magától, mint egy sz.ros rongyot, hiába én dobtam őt ki.

Nagyon nehéz meló áll előtted is. Nem csoda, hogy 1 hét elteltével még rottyon vagy. Nem akarok negatív lenni, de én lassan fél évnél tartok és vannak jobb időszakaim ugyan, telnek el napok "vidáman", de olyan is van a mai napig, hogy órákat sírok otthon egyedül. Már fájni szokott a szemem konkrétan... Nem segít itt sem sport, sem család, sem barátok, sem munka, sem egyéb hobbi. Szinte 0-24 rajta kattogok. Minél jobban akarom elterelni a figyelmem, annál kevésbé megy. Már magamat utálom emiatt, világi szerencsétlennek érzem magam, hogy ennyire lassan haladok a gyászolásban. Mire meg éppen jobban lennék hopp, beúszik egy üzenet egy idegen számról. Az őrület határán állok néha.

Remélem, neked gyorsabban fog menni. Előbb - utóbb csak elmúlik. Szakításba szerencsére még nem halt bele senki. Bár én a lelkemet már eltemettem, képtelen vagyok bárminemű érzelmekre más emberek irányába. Csak úgy vagyok és vegetálok, de tulajdonképpen senkinek a társaságában sem érzem jól magam. De mégsem depizhetek otthon, úgyhogy megyek és "élek".

Sok erőt kívánok neked.

2021. ápr. 22. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!