Nem tudok túllépni az exemen, a sérelmeimen. Másnak is ilyen nehez megy? Miért van ez?

Novemberben szakítottam vele, mert nála képbe került más. A vicc az, hogy visszagondolva még emlékszem is,hogy ő volt az az új kolléga, akit 1x említett és szidott. Nem akarok ítélkezni, mert nem ismerem, de elég kirakat életet és flegmának tűnik, nekem a szöges ellentétem. 1x beszéltem vele telefonon, mikor kiderült, hogy az exem mindkettőnket hülyített és akkor velem is flegmázott..Mindegy.

Tehát kiraktam őt, elköltözött, majd elkezdett letiltani-feloldani, pedig nem is kerestem. Mjad ebből elegem lett és én tiltottam le.

Szakításkor még ő volt felháborodva, csúnya dolgokat vágott a fejemhez, aminek sok valóságalapja szerintem nem volt. Kb utálattal és undorral beszélt rólam.

Ennek ellenére az van, hogy a letiltás ellenére ő többször megkeresett engem békülési szándékkal (új telefonszámokról),meg olyan 3-4 álprofilját is tiltottam azóta a közösségi oldalakon, amiket a megkeresési során be is vallott, hogy az övéi voltak, hogy lássa a profilom. Pedig beállítottam,semmit nem látni rólam.

És az a helyzet, hogy nagyjából próbáltam/próbálom őt ignorálni, tiltásra kerültek az új számai is.

Én próbáltam azóta építeni magam testileg és lelkileg is, több-kevesebb sikerrel, de a sérelmeim még mindig megvannak.

És azt nem értem és rohadtul nem kapok erre korrekt választ, hogy mi a francért nem lehet engem békén hagyni, mi a francért akarna haverkodni, hogyha annyira utált már velem lenni, ahogy azt a szakításkor állította.

Persze még megvan azóta is az új párja, akire annyira vágyott, akkor lassan 1 év alatt miért nem jutott már el oda, hogy békén hagy engem a francba?

Mert legutóbb is pár napja keresett meg és persze ismét felkavart.

Elég sokáig voltunk együtt, együtt nőttünk fel, szóval nekem is ez nehéz, mert tök kiégve érzem magam lelkileg, pedig csak 27 vagyok. (8 évig voltunk együtt)

És az a gond, hogy az utóbbi időben már nyugi volt hónapokig, aztán csak megkeresett, én meg naivan azt hittem, hogy talán alkalmas már arra, hogy szóba álljak vele és annyit normálisan megbeszéljünk, hogy szia, hogy vagy. De nem ez történt, hanem kiderült, hogy valahogy még mindig "leskelődik" valahol, mert megjegyzést tett a külsőmre, hogy milyen jól nézek ki, még mindig tetszem neki, meg van-e kedvem találkozni stb-stb. Én ezt elutasítottam és tiltottam ezt a számot is.

Csak tényleg nem értem ezt a jelenséget, hogy miért kell ezt csinálni, miért nem lehet engem hagyni, amikor én semmilyen vizet nem zavarok, pedig párszor már megtehettem volna... Hiszen így a másik is hülyének van nézve, bár a kezdetek után nem tudom mire számított, úgyhogy nem is érdekel már engem a más baja.

Csak az, hogy szeretnék már ebből kilábalni, de így nem megy.

Állandóan harcolok az érzéssel, hogy nem voltam elég jó,mivan ha már nem is leszek másnak sem és egyedül pusztulok meg.

Nem keresek kapcsolatot tudatosan még és nem arról van szó, elég jól feltalálom magam egyedül és barátokkal is, de belül rohadtul magányosnak érzem magam és még mindig kavarognak bennem a dolgok, hogyha annyira sz.r vagyok/voltam, akkor a büdös francért nem lehet rólam leakadni....