Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Mitől lehetnék jobban?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mitől lehetnék jobban?

Figyelt kérdés
Kb egy hónapja szakított velem a barátom. Az ok most mindegy, hogy miért, őszintén hálás is lehetnék neki, amiért szakított, mert egyáltalán nem becsült meg engem, kb egy szép szava nem volt hozzám. Annyiban könnyebb, hogy tudom, hogy én mindent megtettem, és mindig jó voltam hozzá, szóval ez nem rajtam múlt. Szépen váltunk el, akkor még nem is haragudtam rá, de ahogy telik az idő, úgy jövök rá dolgokra, hogy mennyire alárendeltem magam neki, ő meg nem is értékelt egyáltalan meg nem foglalkozott velem, és ebben az utóbbi két hétben nagyon megharagudtam rá így szakítás után. Olyan érzés, mintha csak vergődnék. Forgatókönyveket játszok le a fejemben, azon agyalok, hogy vajon ő túl van-e már rajtam, szidom magamban, aztán meg magamra leszek mérges, mert attól még hiányzik. Sírni már nem igazán szoktam, csak a harag van bennem. A szakítás óta nem beszéltünk, de nemrég fogtam magam és ráírtam, hogy elmondjam neki, hogy mit gondolok, hátha megkönnyebbülök. Bármennyire is ciki ilyen miatt ráírni a másikra, de jól kiosztottam őt, és utána eléggé megkönnyebbültem. De nem is válaszolt. Tudom, hogy ettől nem sokáig lesz jobb. Kicsit azt érzem, hogy megrekedtem, bár tudom, hogy egy hónap még nem sok és amúgy egész jól is viselem, csak ez az átkozott agyalás őrjít meg, meg hogy azt szeretném, hogy jobb legyen nekem, de nem megy.

2022. febr. 8. 19:34
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

Hasonlón megyek keresztül. Én múlthét csütörtökön szakítottam a 4 éves kapcsolatomból. Én az első 2 napon kívül nem sírtam, akkor is max 1-2 percre, mert fura volt az üres lakás (együtt éltünk már).

Én is egyre mérgesebb vagyok. Azért érzem ezt, mert a 4 év kapcsolatból kb az első fél év volt olyan, hogy kitett magáért és kedveskedett, utána ez abszolút eltűnt és én hülye mindig találtam valami kifogást, hogy ez miért van rendben. Mindig próbáltam magamnak és másoknak is megmagyarázni, hogy jaj csak elmúlt a rózsaszín köd, meg jaj csak nehéz időszak, meg jaj amúgy szeret...


Képtelen voltam beismerni, hogy nem tesz már boldoggá és képtelen voltam magam többre becsülni, hogy kilépjek ebből a langyos fosból.


Hála égnek, hogy még csak 23 éves vagyok, előttem az élet és remélem, hogy ez a harag is idővel el fog múlni, mert igazából megkönnyebbülést érzek a szakítás óta és a harag nagyon mérgező érzés. Próbáld te is felfogni egy jó leckének és a következő társadnál az első red flag után menekülj.

2022. febr. 9. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Nem tudom, hogy te hogy működsz, de megosztok néhány dolgot, amik nekem segítettek ilyen szituációban:


- Egyrészt, amíg van benned feszültség, próbáld meg minden módját megtalálni, hogy kiadd magadból. Beszéld meg valakivel, írd ki, mondd ki, bármi, csak ne maradjon benned. Én azt eléggé hatékonynak találtam, hogy elképzeltem, hogy ott van az exem, és (hangosan) kimondtam "neki", ami éppen a szívemet nyomta, lehet, kicsit bután hangzik, de hihetetlen jó feszültségoldó.


- Én rengeteg szakítással kapcsolatos videót, TED talkot megnéztem, és általában mindegyikben találtam valamit, ami hasznos volt. Filmek is tudnak segíteni (jó, ha a benne levő ex szemét, mert akkor tudsz vele azonosulni), kicsit kibillent a saját világodból, és megnyugtat, hogy mások is keresztülmennek ezen, még ha kitalált karakterek is. Illetve "az exem egy szemét állat" típusú szakítós zenék is segítenek a dühkiadásban :D


- Ha egy ilyen lehúzós exed volt, és van valami, amit ebben a kapcsolatban nem tehettél meg, vagy ami miatt lenézett, cikizett, beszólt stb., azt most vedd vissza. Nem akart veled horrorfilmeket nézni? Tarts horrormaratont? Gyűlölt utazni, míg neked lételemed? Menj el valahova! Leszólt, hogy szereted X zenekart? Hallgasd őket max. hangerővel (vagy legalábbis olyan szinten, hogy a szomszédok ne hívják rád a zsarukat)! Jó érzés lesz, hogy az életed megint a tied.


- Mozdulj ki, bármit is jelent ez nálad. Azért nagyon fontos, mert így kénytelen leszel a körülötted levő ingerekre figyelni, és nem érsz rá annyit az exeden kattogni. Viszont Nem biztos, hogy egyből sokat fogsz bírni, úgyhogy engedd meg magadnak, hogy kicsit előbb hazamenj.


- A legfontosabb: éld meg az érzéseidet. Bármennyire sz@r, de ezen úgy fogsz túljutni, ha nem fojtod el. Tudatosítsd magadban, hogy amit most érzel, normális, a szakítási folyamat része, és egyszer majd túlleszel rajta. Nekem sokat segített, hogy minden nap röviden leírtam, hogy hogy vagyok, és egy idő után így is látható volt a fejlődés.


Az egy nagyon fontos dolog amúgy, hogy rájöttél, hogy ez a kapcsolat így nem működhetett tovább, ez az, amihez vissza kell nyúlni, ha valaha is hiányzik az illető. Amúgy meg érdemes lehet összegyűjteni, hogy mit tanultál belőle, mit tehetsz, hogy ne ismétlődjön meg, ami benne történt, illetve ha traumatizált téged a kapcsolat, érdemes foglalkozni a sebeiddel is.


Tarts ki, minden rendbe jön majd!

2022. febr. 9. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Nagyon köszönöm nektek :)
2022. febr. 11. 10:24

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!