Három hónapja szakítottunk de még mindig nem tudom elfelejteni, miért van ez?

Előre bocsánat, ha nyálas leszek. Másfél mindennél szebb évet töltöttem együtt barátnőmmel, elejétől majdnem a végéig mintha egy romantikus film kelt volna életre. Első randinkon 10 perc után már csókolóztunk, ez után sok-sok öröm, romantika következett szép közös élményekkel. Egy idősek voltunk, hasonló gondolkodással. Volt köztünk 120 km, de nem volt akadály: minden hétvégén együtt voltunk, sőt sokszor, még hétköznap ha 2-3 órára is meló után is összefutottunk valahol féltávon. Legtöbbször ez egy falu volt, ahol kb semmi nincs, de épp elég volt, hogy együtt vagyunk és a mennyekben éreztem magam. Kimondhatatlanul szerettem a lányt, sokszor csak úgy megleptem valamivel: virág vagy valami édesség, úgy voltunk, hogy nem kell ide valentin nap, egy esős unalmas vasárnapot is ünneppé tudunk varázsolni, és ez ment is. Munkában is jobban teljesítettem, komolyan mintha egy szép álom lett volna. Nem tudtam ezek után nélküle elképzelni az életem. Aztán kicsit nehéz élethelyzetbe kerültem, kirúgtak a munkahelyemről (Multi, itt nem jó, ha valaki "okosabb" a főnökénél) Én akkor összeomlottam, aznap este meg is volt az első komoly vitánk, hogy pasi létemre miért borulok így ki. De megbeszéltük és utána minden szép volt megint. De aztán egy végig romantikázott, andalgott hétvége után szerdán facebookon közölte, hogy úgy érzi, hogy ez már nem szerelem, és neki ez nem megy, tartsunk szünetet. Ezután 4 napig ki volt kapcsolva a telefonja. Mikor elértem, mondtam, hogy beszéljük meg. Találkoztunk, de az jól végződött. De viszont utána, valami nem volt már a régi... Aztán februárban jött a feketeleves: Találkoztunk, ott voltam náluk, de mintha távolságtartó lett volna. Rákérdeztem: Mi a baj? A válasz "Nem tudom, de nagyon sokat gondolkodtam az érzéseimen és nem tudok választ találni sok dologra". Mikor elbúcsúztunk, Ő elkezdett zokogni: mondom mi a gond Esztikém? A válasz "olyan rossz a lelkiismeretem". Elköszöntünk, hazajöttem, az estét még végig írogattuk. Rá 2 napra felhívtam, beszéltünk és elkezdett visszamenőleg az a fejemhez vágni dolgokat: Ekkor meg ekkor nem is volt jó neki, csak nem akart megbántani, meg elkezdte pár tulajdonságomat kifogásolni. Utána már nem tudtunk beszélgetni normálisan, nagyon távolságtartó és bunkó stílusa lett. Majd rá egy hétre megtörtént a szakítás, eléggé megalázóan: Mindenféle kifogással lemondta a találkozónkat majd közölte, hogy ő már régóta nem akar semmit tőlem, és már a maga a személyiségem is zavarja. Ezt az érzést senkinek sem kívánom? Pasi létemre elkezdtem zokogni, és már azt gondoltam, hogy kiugrok a 7.-ről. Már az eljegyzés is tervben volt! Ennek három hónapja, de még mindig nem tudok túl lépni ezen. Azóta nem is beszéltünk, ha írok neki, nem reagál. És ez fáj a legjobban! Előtte alap volt, hogy mindenféle szép dolgokat írunk egymásnak. Vele álmodok majdnem minden este: pl. hogy egy parkba vagyunk csókolózunk, vagy azt álmodom, hogy mellette fekszem, gyengéd vagyok vele. Most olyan, mintha a szívemből kitéptek volna egy darabot, és nagyon szenvedek. Próbálok eljárni bulizni, ismerkedni, de nem megy. Buli után mindig rossz. Ismerkedés sem megy, mindenkiben Őt keresem.

Lányok, ennyire baj, ha egy pasi kicsit romantikus és igazán szeret?

Ki, hogy tudott átvészelni egy ilyen időszakot? Trollok kíméljetek.

27/F