Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Mit csináljak ebben a helyzetben?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés
A barátommal pár hónapja vagyunk együtt. Már az elejétől sokat veszekedtünk, de azért alakult a dolog. Aztán pár napja hívta valaki, és elég furcsán viselkedett, gyorsan odébb ment, hogy ne halljam és hamar lerakta. A többi telefonját előttem elintézi simán. Én rákérdeztem, hogy ki volt, de nem mondta el, majd közölte, hogy én nem bízom benne. Aztán persze jól összevesztünk, majd közölte, hogy ő ezt így nem bírja, szakítani akar, végül abban maradtunk, hogy majd megbeszéljük. Holnap találkozunk és mikor hívott úgy csinált mintha ez nála csak valami hirtelen felindulás lett volna. Viszont nem tudom, hogy mennyi értelme van ezt folytatni. Az biztos, hogy amikor nincs köztünk probléma, akkor nagyon jól érzem magamat vele. Szerintetek? 21 évesek vagyunk és én személy szerint nem csak azért akarok kapcsolatot, hogy legyen valaki, hanem komoly kapcsolatot szeretnék.

2014. júl. 20. 21:18
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Ne legyél ennyire számonkérő, ha az én barátom telefonon beszél én addig kimegyek a konyhába, mert tiszteletben tartom, hogy valakivel szeretne beszélgetni és soha meg nem kérdezném hogy kivel mit beszélt. Nem szabad ennyire a másik magánszférájába belemenni, és korlátozni. Ha megakar csalni ugyis meg fog csalni, ha nem müködik jól egy kapcsolat akkor előbb-utóbb ugyis abbamarad. Legyen elég önbizalmad és soha senkitől ne kérd számon, kivel, mit beszélt. Nálam ez alap.
2014. júl. 20. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Elég egyértelmű,hogy van valakije,csak ügyesen hazudik.A másik dolog,hogy eleve nem is vagytok egymáshoz valók,ha ennyit marjátok egymást.Összegezve ennek a kapcsolatnak nincs értelme.Ne vele tervezz hosszútávra,mert csalódni fogsz.
2014. júl. 20. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Őszinte leszek, tehát bocsi. Te hisztis vagy és egy telefont nem kellett volna túlreagálni. Ne haragudj, hogy ezt mondom. A barátod pedig dettó olyan mint te csak mert egy ilyen lényegtelen dolog miatt ki akar szállni. Vagy az is lehet, hogy már unta ezt a kapcsolat dolgot és keresett valami ürügyet arra hogy kiszállhasson. De ez is csak egy lehetőség és én annyira nem látom át a helyzetet mint ti.

23L

2014. júl. 20. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat. Lehet, hogy igazatok van és nem kellett volna megkérdezni. Viszont attól nem félek, hogy megcsal. Csak érdekelt, hogy ki volt, de jogos, magánszféra.
2014. júl. 20. 21:49

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!