Ki hogy dolgozta fel az első szerelmi csalódást?

Eltartott 4 évig mire túltettem magam rajta.

Az első nagy szerelmem 15 évesen ismertem meg, és bár sokat beszélgettünk, hülyéskedtünk, internetes ismerkedés volt, de itt lakott a város másik felén. A helyzet az hogy össze is akart jönni velem meg nem is, de persze egy idő után beismerte magának hogy szeret engem és nem bírta már tovább, akkor már 16 évesek voltunk mindketten amikor összejöttünk, nagyon nagy volt a szerelem több mint 1 évig voltunk együtt, és jó is volt minden.

Aztán a csaj úgy döntött hogy iskolát vállt mert mindenki csesztette, piszkálta és már az ottani barátnői is leléptek onnan, nem volt egy népszerű iskola errefelé, majdnem a legalja iskolák közé tartozott igaz hogy szakközép osztályos volt tehát érettségire is készültek, de ő inkább feladta az álmát a szakmájáról és úgy döntött hogy inkább lelép. Egy másik iskolába került át picivel messzebb innen ugyanarra a szakra, de jóval módosabb iskoláról van szó és ott hamar barátokra lelt, mindenki szerette, mindenki rajongott érte, nem is volt semmi baj, de közben én a háttérbe szorultam nála, egyre többször amikor találkoztunk mindig volt nála valaki akivel épp elvoltak és ez nem volt rá igazán jellemző. eddig egyedül az általános iskolás barátnője volt ott mindig akivel én is nagyon jól kijöttem de az a csaj is már elpártolt tőle. Aztán ugye hiába voltak a jófej osztálytársnői mert ők kiálltak én mellettem is biztatták hogy vegye már észre hogy a barátja (én) is ott vagyok de letojta a fejem. Aztán egy másik srác került a képbe aki elcsavarta a fejét, és megcsalt vele, amiről sajnos sokáig nem tudtam, de a lány szakított velem, elég aljas módon közölte velem hogy már nem szeret, szakít velem, és soha többet nem akar már látni, indokok nélkül, aztán 2 héttel később amikor igazán leesett nekem mi történt és szomorkodtam nagyon akkor láttam hogy az új pasijával falják, nyalják egymást.

Egy ideig elvoltam de egyre rosszabb lett a magány érzete mert a lány miatt sajnos a baráti körömből is kikerültem mert folyton vele kellett legyek így sokszor nem mentem el a barátaimmal utána meg már nem is hívtak.

Akkor ugye az egyik barátnője megkeresett és elkezdtünk beszélgetni, ő volt az aki odafigyelt rám is és mondta is a már volt barátnőmnek hogy vegyen már észre. Vele beszélgettem és jól összebarátkoztunk, már szinte olyannyira barátok vagyunk de csak barátok hogy a mai napig is beszélünk pedig már felnőttek vagyunk, dolgozunk és éljük az életünket.

Persze 4 év után amikor 22 éves lettem ez most volt 1 éve akkor tettem túl magam igazán, bár a legszörnyűbb az volt amikor másfél éve már a gyerekkori legjobb barátommal is felvette a volt barátnőm a kapcsolatot és őt is elfordította mellőlem az tényleg csúnya húzás volt, és mivel ő kiköltözött a párjával Németországba tartottak egy búcsú bulit amit direkt titkoltak előlem és egyedül a lány barátom mondta el mi a helyzet. Akkor sírtam is utána mert még mindig nagyon szerettem és az évek alatt amikor már kezdtem volna továbblépni mindig felbukkant a semmiből, láttam őt, beszélgettük, mosolygott rám, és utána minden kezdődött újra és újra. Most hogy már nincs itt egy jó ideje végre tovább léptem, és már egyáltalán nem hiányzik meg már nem is érdekel. Azóta végre sikerült lelkileg is helyrerázódnom így munkát is kerestem pontosabban munkahelyt váltottam, és új életet kezdtem végre nyitottabb lettem, új társaságot ismertem meg és jól elvagyok már lassan 1 éve. Már egy lány is bekerült az életembe aki igaz hogy idősebb nálam 5 évvel de nagyon ól kijövünk, és kezdenek alakulni a dolgok :)

Sírva, már nem tudom pontosan de évekbe telt.

Évek múlva egy buliban tánc közben bele szagoltam a hajába és jó volt érezni, hogy már nem jelet "semmit". Haj illatárol,csak beugrott a neve de semmi egyéb.

Idővel elmúlik!