Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Normális, hogy egy szakítás...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Normális, hogy egy szakítás ennyire megvisel? Hogy tudnék túllépni rajta?

Figyelt kérdés
Másfél évig voltunk együtt, ő volt az első barátom és neki is én voltam az első barátnője, a legtöbb "első" dolgot is együtt éltük át. Semmi baj nem volt vele - persze neki is voltak hibái, mint minden embernek, de mindent szerettem benne, a családjához is közel álltam, szinte már családtagnak éreztem magam. Ő volt a legtökéletesebb fiú akivel valaha találkoztam, sosem tudtam elképzelni hogy valaha szakítunk. A vége felé kezdett megromlani a kapcsolatunk, de sosem beszéltük meg a problémákat. Próbáltam nyitni ezzel kapcsolatban, de soha nem mondta hogy "ez így nem jó, változtassunk rajta", a végén meg már csak annyit, hogy "nem működik" és a miértre sose tudott választ adni, én pedig így nem tudtam változtatni... Egy családi találkozóra utaztam a hétvégén, amikor telefonon szakított velem. Úgy érzem mindent elvesztettem, tele van a fejem mazochista gondolatokkal. Azóta szinte nem is eszek, most tartok öt kiló mínusznál. A családom elvitt pszichológushoz is, de nem tudom segít-e. Folyton rá gondolok, nem tudok figyelni egy könyvre vagy egy TV műsorra, mindenről ő jut eszembe és egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ez velünk történt, hogy minden közös terv odalett és elvesztettem őt. Nagyon félek, hogy találni fog valaki mást, belé fog szeretni és vele fog csókolózni, szeretkezni, stb... Aki túlesett már az első szakításán, az tudna tanácsot adni hogyan lépjek túl ezen? Tudom, hogy ezen csak az idő tud segíteni, de úgy érzem ha nem tudom lekötni magam valamivel, akkor beleőrülök.

2015. máj. 28. 09:46
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

Az idő sok mindent helyretesz.....Neked is segíteni fog. De ne hidd, hogy most Vagy a legrosszabb stádiumban. Lassan meg fogod érteni, hogy az a srác már a múlt és tovább fogsz lépni, és keresel valaki mást, aki jobban értékel. És itt jön a második buktató.... minden ember önkéntelenül összehasonlítja az új párját az exével és nagyon nehezen tud objektív maradni.....ha olyan pasit fogsz ki aki számodra jobban bejön mint az exed, akkor úgy elfelejted a történteket mintha sosem láttad volna, de ha az új pasi nem passzol hozzád annyira mint az exed, akkor folyamatosan Rá fogsz gondolni és újra beleesel a mókuskerékbe. Nagyon figyelj oda, hogy kivel jössz össze,mert ha jól választasz partnert, akkor gyorsan túl leszel rajta és nem fogsz tehetetlenül vergődni.

37F

2015. máj. 28. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
51%

1esnek zöldpacsi!

annyit viszont hozzátennék: egy szakítás kicsit olyan mint a halál. Jó persze, sok dologban különbözik a kettő, viszont mindkettő egy nagy veszteség. Mindkét dolog k u r v á r a fáj, és megváltoztat.

Szóval gyászolj. Sírd ki magad becsülettel. Legyél szomorú, dühös. Éld meg, éld át, ne fojtsd el! Olyan egy kicsit, mint a gyomorrontás. Ki kell adni mindent, hogy meggyógyulhass!

És amikor már jobb, vond le a kapcsolat tanulságát.

(Amúgy b.a.z.m.e.g! Mekkora egy ró.ha.dék. hogy telefonon szakít. Gerinctelen, gyáva pöts! Fú de utálom ezt. )

2015. máj. 28. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Hány évesek vagytok?
2015. máj. 28. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
A napokban leszünk mindketten tizenhat évesek. Azért jelöltem be a "felnőtt párkapcsolatokat", hogy komolyabb válaszokat kapjak.
2015. máj. 28. 11:55
 5/9 anonim ***** válasza:

2. vagyok. Szerintem a kor lényegtelen, egy húsz évesnek is ugyanúgy fáj ez.

A pszihológus segít, ha hagyod neki!

Tapasztalat hogy mocsok dolog ez.

Talán a későbbiekben le tudtok ülni megbeszélni, de egyenlőre gyógyulgass!

2015. máj. 28. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Naivságra vall ha azt hiszed, hogy a felnőtt szekcióban jobb válaszokat kapsz. Egyébként azért kérdeztem csak a korotokat mert ahogy írtad: "Ő volt a legtökéletesebb fiú akivel valaha találkoztam, sosem tudtam elképzelni hogy valaha szakítunk" fura ilyen fiatalon így, tudod? Ez inkább fellángolás, sőt ha telefonon szakít annál nagyobb bunkóság nem létezik. Próbálj meg hobbikra meg egyéb elfoglaltságokra koncentrálni és idővel(sok idővel) jobb lesz.
2015. máj. 28. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm :)
2015. máj. 28. 12:05
 8/9 anonim ***** válasza:
100%
Ez az ember nem érdemel meg téged!Telefonon keresztül szakít,mert gyáva a szemedbe mondani amit érez!Szánalmas.Ne bánkódj,hidd el találsz majd olyan embert,aki megbecsül!A szakítás utáni csalódás érzés,fájdalom,meg el fog múlni idővel.Jó ha van melletted valaki,akivel tudsz beszélni,barátnő,barát akárki.Kicsit kapcsolódj ki,ne ülj otthon mindig.
2015. máj. 28. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Három év telt el, mióta feltettem ezt a kérdést. Azóta két éve együtt vagyunk a barátommal és hálát adok az égnek, amiért előtte nem működött valaki mással. Kitartás mindenkinek, aki ilyen helyzetben van!
2018. márc. 15. 22:21

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!