Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Mi a véleményetek arról, ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lorant Endre kérdése:

Mi a véleményetek arról, ha valaki 4 évig van együtt a másikkal, majd szakításra kerül a sor, de utána mégis keresik egymást?

Figyelt kérdés
A téma a következő. 4 évig voltam együtt a barátnőmmel, majd a lány (Ő 27 éves én 31) közölte, hogy részéről kihűlt a kapcsolat, nem érzi a szerelmet irántam. Ez természetes, szerelmes annyira, mint az elején én sem voltam már, de őrülten szeretem. Ezt tudja is, hisz mindig elmondtam neki. Szóval kb 2 hónapja szakítottunk, elvileg előtte egy héttel megismert 1 másik srácot, aki miatt dobott. Rá 1 héttel én is megismertem 1 lányt, amit valahogyan kiszimatolt az ex, és nagyon feltekeny lett, egyből valami indokkal talira hívott, hogy adjam vissza pár cuccát. A talin dumaltunk, összeölelkeztünk, de a folytatással kapcsolatban nem beszéltünk semmit. Ezt követően dícsérő smseket kaptam tőle, h milyen jól nézek ki és, h előtte nap velem álmodott. Eltelt 1 hét, facebookon írt valami jelentéktelen dolog miatt, dumaltunk, de semmi konkrétum. Ezt követően a mai napig kb 2 naponta rám ír facen, hogy hogy vagyok. Tegnap pedig, rám írt, hogy baratilag nem e megyek el vele színházba, van 2 ajándékjegye. Persze igent mondtam. Jól elvoltunk, sokat nevettünk, de a kapcsolatunkról nem beszéltünk. Kicsit ridegnek érzem a lányt, de mégis érzek 1 kis vonzást. Az előadás közben megsimogatta a vállam és a karom. Én nem akartam kezdeményezni, nehogy mindent elszúrjak. A végén elkísértem a buszmegállóba ott összeölelkeztünk és puszi. Utána sms ben megdícsértem, h nagyon csinos volt és válaszban ő is szintén leírta, hogy nagyon jól néztem ki. Mi a fenét csináljak? Nagyon nagyon szeretem, de félek ha nyomulok, mindent elrontok. Gondolom várjak, h majd Ő lép.. viszont papucs sem akarok ennél jobban lenni :-D Véleményetek szerint ha szakítás után 1-2 hónappal ennyire keres, érez még valamit, vagy tényleg csak barátilag fogja fel..?
2015. jún. 12. 13:26
 1/7 anonim ***** válasza:
Csak a szokásos női manipuláció. Be ne dőlj neki.
2015. jún. 12. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Csak az egója növelésére kellesz neki. Ne hagyd.
2015. jún. 12. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Kavarógép a csaj, én biztos hanyagolnám a helyedben. egy normális ex nem igy viselkedik, hanem abszolút tartja a barátságot. Ez a csaj viszont egy alattomos, és még csak nem is szeret téged, csak azt hiszi, hogy manipulálhat.


Messze kerülném a helyedben.

2015. jún. 12. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Manipulál és kihasznál. A saját érdekedben, szakítsd meg vele a kapcsolatot teljesen. Nem jó ember, és nem akar jót neked, csak az egóját sérti, hogy gyorsan túlléptél rajta. N31
2015. jún. 12. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Ezt nem értem.

Nehezetekre esik őszintén elbeszélgetni egymással?

A vadidegenek majd megmondják a tutit.

2015. jún. 12. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 TatyóKirály ***** válasza:
Nekem az a véleményem, hogy nem érdekel ki kivel beszélget, pláne akit nem ismerek.
2015. jún. 12. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Bíztató válaszok... :)
2015. jún. 13. 16:44

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!