Tapasztalatokat szeretnék kérni most estem át első végleges szakításon?

Nekem volt olyan is, amikor velem szakítottak és olyan is, amikor én szakítottam. Ez utóbbi értelemszerűen nem rázott meg, és magamtól nem kerestem a srácot (srácokat), ha írt persze, válaszoltam, de idővel már inkább zavart és idegesített, mint szimpátiát keltett bennem.

Viszont mikor engem dobtak, az egyértelműen nagyon megrázott. Legalábbis, a legtöbbször. Volt, mikor már érezhető volt a vége, csak még nem volt elég vér a pucámban, hogy kimondjam, ezért a másiknak kellett megtennie, azon persze, gyorsan túllendültem. De mikor én még nagyon szerelmes voltam és azt hittem, minden jó volt, aztán egyszer csak a semmiből hirtelen vége... Még 5 év után is fáj erre visszaemlékezni, pedig azóta már mással vagyok felhőtlenül boldog. De emlékszem, a szakítás után még hónapokig zaklattam szerencsétlent, kifogásokat kerestem, hogy találkoztunk, iszonyatosan megaláztam magam a könyörgésemmel. Még azt is felajánlottam neki gyenge pillanataimban, hogy legalább szexre járjunk össze. Szerencsére, mikor már élni akart a lehetőséggel, annyi józan ész szorult belém, hogy végül mégse történjen ilyesmi, de azért érezd a kétségbeesésem akkorra. Az után hirtelen elegem lett az egészből, minden elérhetőségét töröltem, nem beszéltem vele, kerültem a lehetőséget, hogy találkozzunk, barátokkal voltam sokat, próbáltam élvezni az életet. Így lassan de biztosan sikerült túllendülnöm rajta, de az nem egy büszke időszaka az életemnek, sokminden aljas dologgal próbálkoztam, hogy jobb legyen. Azóta ha netalán találkozunk, köszönünk egymásnak és ennyi. Nincs is értelme keresni egymást vagy úgymond kibékülni (nem is vesztünk össze, simán csak kiszeretett belőlem), és alapvetően könnyebb ez nekem is, neki is, hogy nem tartjuk a kapcsolatot.

Én szakítottam már 3. miatt, és azt kell mondanom, hogy nem tudtam ezt a döntésem megbánni. Felteszem, az exem is boldogabb most mással, de én határozottan jobban érzem magam a vőlegényemmel (akiért elhagytam az akkkori pasim, szintén másfél év után). Az eljén nyilván még nagyon megrendítette az egész, de szerintem neki is könnyebb és jobb volt, hogy nem kerestem, azóta egyszer beszéltünk, akkor iszonyatosan összevesztünk (pénzt kért tőlem, 1 év nembeszélünk egymással időszak után egyből, aztán én voltam a rossz, hogy nem adtam- wtf?!), és nem hiszem, hogy fogunk még a jövőben bármikor is érdemben kommunikálni egymással.

Ez a tapasztalatom. Úgy érzem, a magam tapasztalataiból kiindulva, hogy akármilyen nehéz és fájdalmas volt egy-egy szakításom, végül mégis rájöttem, hogy hosszabb távon ennek mindenképpen vége lett volna. Amikor velem szakítottak, akkor idővel észrevettem, hogy azzal a sráccal tényleg csak ilyen tinikori szerelmeket lehetett átélni, mert az a személy, aki akkor volt, mikor én megismertem, felnőtt és felelősségteljes kapcsolatra alkalmatlan. Mikor másért elhagytam a volt pasim, akkor határozottan állítom, hogy azért, mert vele jobban kijövök, sokkal jobban működik a kapcsolatunk, és ha az exszel maradok együtt, akkor is idővel a problémák, amik voltak, azok annyira előtörnek, hogy megmérgezik a kapcsolatot, és később, talán mikor már késő is igazán boldognak lenni (már ha van ilyen), akkor jövök rá, hogy elrontottam vele az egész életem.

Jelenleg a vőlegényemmel együtt élünk már vagy másfél éve, két éve járunk, soha komolyabb vitánk vagy mélypont, rossz időszak nem volt a kapcsolatunkban. Ebből vagyok benne biztos, hogy jól döntöttem, és erősen kétlem, hogy visszagondolva bármelyik exem is azt mondaná, hogy igen, velem kellett volna maradnia, bánja, hogy nem így történt- mint ahogy én sem gondolok ilyenekre.

Szakítottatok! Miért akarod h keressen, azt akarod h odaállítson egy csokor rózsával, hogy csáó Bella imádlak egyetlenem legyünk együtt örökkön örökké?

Kinek a hibájából lett vége? Ki szakított, miért?