Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Rossz ember lennék?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rossz ember lennék?

Figyelt kérdés

Párom szakított velem. Az előzményekről annyi, hogy kissé túlsúlyos volt, amit az orvos is mondott neki. kb 20 kg-t kellett fogyni, hogy elérje az ideálís súlyát. igaz magas, mert 180cm. Jól megvoltunk, nagyon szerettük egymást bár én néha néha mondtam neki, hogy kicsit mozogni kéne, mellette vagyok, segítek neki. Én is hajlamos vagyok hogy túl hamar felszedjek pár kg-t. Ő ez bántásnak vette, és mondta hogy akkor már így nem is tetszem neki. Meg hogy majd lefogy, de akkor már más férfi lesz az életében.

Nem tudom, akkora kérés, hogy nemcsak én miattam, maga miatt is egy kicsit ledobni, segítséggel.

A kapcsolatunk vége felé csökkent a vonzalma irántam, és mondta h már nem szerelmes. Eleinte még tényleg bántott h kicsit nagy darab, de a végén már elfogadtam. De késő. Ő szerinte én mindenkit meg akarok változtatni.

A szexben sem voltam akkora ,,férfi” állítása szerint. Jó volt-jó volt, de nem érezte h a fellegekbe járt volna. Ez számomra kicsit megalázó. Nem vagyok az az ,,állat” az ágyban, inkább gyengédebb, romantikusabb. Lehet párszor le kellett volna tépnem a ruháit és jól megdöngetni? így utolag…

Nagyon belészerettem, talán ennyire még nem szerettem senkit. Borzalmasan megbántam, hogy akkoriban bántottam. Úgy érzem, nagyon nehezen fogadom el, hogy már nem vagyunk egy pár. Túltenni magam, a mai napig nem tudtam (3 hónapja lett vége.)

Rengeteget tépelődtem, gyötrődtem, hogy most én rossz ember lennék? Rokonok, akik szintén ismerték mondták, hogy nagyon illettünk egymáshoz, de talán mégsem volt az a nagyon nagy szerelem.

Csak az bánt kicsit, hogy szakításunk után, neki 2 hónappal már van barátja. Ennyire hamar túltette magát rajtam, holott tudtam hogy ő is nagyon szeretett engem.


28/f


2016. febr. 3. 15:23
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%

Nem vagy rossz ember, csak az exed próbál érzelmileg manipulálni téged, és ha egy töketlen papucs vagy, akkor be fogsz neki dőlni.


Nem te találtad ki először is, hogy fogyjon le, az orvos mondta, te csak tanácsoltad neki, hogy tegye azt, amit az orvosa mondott, és még támogattad is, hogy segítesz neki mindenben.


Ezt ő támadásnak vette, és azt mondja, hogy nem tetszel neki. Ez butaság, te csak az ő javát szeretted volna.


Felejtsd el, nem hozzád való. Aki egy ilyenen besértődik, az MAGÁVAL SINCS első sorban kibékülve! Pedig tudja, hogy igazad van, csak hát az egója miatt muszály akadékoskodni és úgy beállítani a dolgokat, hogy te legyél a hibás, és hogy te érezd magad rosszul.

2016. febr. 3. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:

Na, a női oldalról írom, hogy mi, akiken van plusz ezt hogy éljük meg. :-)

Az exemnek akkor sem voltam jó, amikor teljesen ideális volt a súlyom, akkor az volt a gondja, hogy nincs kockahasam. Aztán az első gyerek után szépen visszafogytam hamar, a második után már nem igazán, stresszevő lettem. Feljött 15-20 plusz, de legalább arányosan. Itt már jött a "szeretlek, de ..." Nos, ilyen nincs, hogy szeretlek, de....ő is pont ezeket mondta, hogy szeret, de magamnak is jót teszek, ha lefogyok. Nem emiatt persze, de szakítottunk. Amikor megismerkedtem a mostani párommal, akkor igencsak paráztam, hogy úristen, vékony bnői voltak, most mi lesz. Ő már eljutott oda, hogy normális legyen, a belső értékek számítanak, nyilván kell a kémia, meg az összhatás, de ha amúgy minden ok, akkor nem a kg-on fog múlni.A lényeg, hogy a mostani páromnak igy vagyok gyönyörű, soha nem mondta, hogy szeretlek, de...soha nem akar mozgásra bírni, igy fogad el ahogy vagyok. A szerelem megszépít :-) Ő sem tökéletes, mégis annak látom, mert nagyon szeretem.

Szóval az a baj, hogy igen, nagyon meg tud minket bántani egy-két általatok jelentéktelennek ítélt kijelentés.

2016. febr. 3. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
93%
Jaj, ne már. Ha 20 kilónyi ZSÍR lötyög rajtatok és a párotok szóvá meri tenni, hogy minden szerelem ellenére nem vak, és ez nem tetszik neki, márpedig az ízlést nem lehet megerőszakolni... akkor az a megoldás, hogy szakítani kell és keresni olyan férfit, akinek hájasan is jók vagytok? Komolyan ez a legjobb megoldás? Sport, kis odafigyelés az evénél, hát azt neeeee, ahhoz önuralom kell. Inkább felrúgod a kapcsolatot, mert a szerelmed helyett a zabálást választod? És még te érzed magad megsértve?!
2016. febr. 3. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:
2. Mint a Lord szövegébe: ,,10 szer tízezer álmot gondolok át". én kb 1000szer gondoltam át, és nagyon megbántam hogy nem tartottam ki mellette. Amúgy minden oké volt vele, aranyos, okos, értelmes, bújós lány. rengetegszer mondtam neki, hogy szeretem, meg nem éreztem még ilyet lány iránt. De ezek szerint csak nem illettünk össze... Egy bölcs ember egyszer monda: nincs jó meg rossz ember, csak össze nem illő párok.
2016. febr. 3. 15:58
 5/13 anonim ***** válasza:

Az első válaszolóval abszolút egyetértek, a harmadik válaszoló mondandójával is csak nem ebben a stílusban.


Annyit tennék még hozzá, hogy egyáltalán nem attól leszel jobb az ágyban, ha bedurvulsz - kivéve ha az aktuális partnernek épp ez az igénye, de sok nőnek nem, inkább a romantikára, erotikára vágynak. Szóval ne az agresszivitásodon változtass, hanem a technikádon. Különben meg az is lehet hogy csak sértettségből mondta ezt is.

2016. febr. 3. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
Nem vagy rossz ember. Találsz nála jobb nőt is,külsőre is meg belsőre is :) és szexben is!
2016. febr. 3. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:
Nem is vagyok az az agreszív ember. Csak szerinte neha lehettem volna ferfiasabb is. Gondolom itt arra utalt,h nyomjam a falhoz, tepjem le a ruhait es ugy szeretkezzunk.
2016. febr. 3. 16:59
 8/13 A kérdező kommentje:
Talalok talan egy masik lanyt, akit legalabb enyire fogok majd szeretni, bar 28evesen kicsit mar nehezebb, nem? Nem mintha annyira oreg lennek...
2016. febr. 3. 17:00
 9/13 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, párom 29 éves volt, amikor találkoztunk, én akkor 23. 3 éve együtt vagyunk.


Persze, hogy fogsz találni egy sokkal jobban, csak ne keseredj el, és ismerkedj, ez a legfontosabb. :)


1-es kommentelő voltam

2016. febr. 3. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

Abban egyetértek, hogy minden nőnek rosszul esik,hogyha a súlyára tesznek megjegyzéseket. De ha jól értem te nem mondtál semmi durvát neki, hanem csak támogattad volna,hogy tartsa be az orvosi utasítást és kicsit mozogjon stb..Nem látom durvának.Szerintem jót mondtál, hogy segítesz neki meg menjetek együtt mozogni.Korrekt.

A másik dolog meg a szexuális életetek. Hogyha nem volt elégedett vele, akkor miért nem beszélte meg veled?Normális kapcsolatban a felek ezt tisztázzák, nem szakítanak és utána mondják el.

Úgyhogy azt mondanám, nem sokat vesztettél. Arról is megvan a véleményem,hogy szakítás után 2 hónappal már más párja van. Szerintem ne bánkódj. Majd jön jobb!!!

2016. febr. 3. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!