Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Mit mondhatnék neki ebben a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit mondhatnék neki ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés
Barátnőmmel több mint fél éve szakítottam 4év után, olyan vágyaim/álmaim miatt amik hamisak voltak. Sajnos 5 hónap kellett ahhoz, hogy felismerjem, hogy nagyon hiányzik és hogy rossz döntést hoztam. Rá egy hónapra kiderült, hogy lett közben valakije. Nagyon rosszul érintett a dolog annak függvényében, hogy az idő alatt találkoztunk és beszéltünk is néha, egyre jobban gyötört a hiánya, de sosem említette, pedig látszott rajtam, hogy keresem a társaságát. Ennek már 2 hónapja, próbálom lefoglalni magam, de csak rosszabb lett. Nagyon sok hibámra rájöttem, és arra is, hogy ő az akivel le tudnám élni az életemet. Mivel messzire költözött, semmi infóm nincs róla jóformán, csak annyit tudok, hogy hol dolgozik. Megöl a tehetetlenség, ezért elhatároztam, hogy megkeresem a munkahelyén. Mi az amit ilyen helyzetben mondani lehet neki, amitől talán elgondolkozik? Benne van, hogy elküld, de legalább nem bánom később, hogy nem próbáltam meg.
2016. dec. 13. 12:03
 1/2 anonim ***** válasza:

Mondd meg neki őszintén ,hogy mi a helyzet. Tedd hozzá,hogy tudod kevés az esélye,hogy visszafogad de úgy nem élhetted tovább az életed,hogy nem tudja az igazat.

Ez azért elég romi :D

19L

2016. dec. 13. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Amit ide leírtál. De szerintem ezt buktad. Az nem jó jel, hogy a szakítás után egy hónappal már új pasija volt.
2016. dec. 13. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!